Családi programok

Legelőször is szeretnék mindenkit megnyugtatni, hogy jól vagyok, elmúlt a hasmenésem teljesen, már másnapra. :)

Tehát akkor vágjunk bele!

Pénteken hajnali 4 óra 40 perckor megszólalt az ébresztőm, kelni kellett, hogy kimenjünk Shiv anyukája, Rohit, és Shiv unokaöccse, Akash, becenevén Tiger elé az állomásra. :) Aggódtam, hogy vajon elmúlt-e a hasmenésem, és nem leszek-e nagyon nyomott aznap. Nem tettem volna jó első benyomást. De úgy tűnt, nincs különösebb bajom. Összeszedtem magam - természetesen a legjobb pólóimat meghagytam erre a három napra -, de Shiv nem volt képes időben felkelni, miután elég későn feküdt le, ezért rohannunk kellett. Nem is alkudott a riksással, elfogadta az első árat, csak érjünk oda gyorsan. Az állomásra érve felhívtuk Rohitot, hogy jöhetnek kifele. Hát... Shiv se egy nagy darab ember, de az anyukája, Rajmatiji még egy fejjel kisebb nála. Illendően köszöntöttük őt. Shiv előzőleg megmutatta, hogy hogy kell „levenni a lábáról a port”. Ez a tisztelet kifejezése az idősebbek felé, és abból áll, hogy lehajolok és megérintem az egyik lábfejét az egyik kezemmel. Miután ez is megvolt, fogtunk egy riksát és elmentünk Shiv albérletébe. Ez, egy családi ház felett kialakított külön lakrész, van belőle sok, mindegyik ki van adva. Nem kell nagy dologra gondolni, 2 szoba és egy kicsi zuhany-wc kombináció, ami egyben a mosogató- és mosóhelyiség is. Az első szobában van náhány polc és egy kb 2x2,5 méter nagyságú, kemény, fa és vas tákolmány, ami lábakon áll, ez ott az ágy. Természetesen terítenek rá takarókat, hogy puhább legyen. Milyen szerencse... :D

A másik szoba szolgál konyaként és étkezőként, ezt úgy kell érteni, hogy az egyik fal mentén a föld tele van mindenféle hozzávalóval, fűszerekkel, a másik falon vannak polcok, a harmadik tövében van a „konyha”, vagyis a két főzőlapos gáz öhm..hát tűzhelynek nem mondanám, de nem tudok rá jó szót. Középen egy nagy szőnyeg, talán gyékény, de az anyagokkal sosem voltam tisztában. Ez a szőnyeg szolgál asztalként és ülőhelyként a főzéshez és evéshez.

Szóval megérkeztünk, Rajmatiji körülnézett, mindent kikritizált – megjegyzem joggal, mert minden iszonyat mocskos volt, látszott, hogy fiúk laknak ott -, majd megkezdődött a zavar hallgatás, amit végül Rohit tört meg azzal, hogy kártyázást kezdeményezett. Ő, Akash és én játszani kezdtünk, Rohit megtanított arra, amit ők szoktak játszani francia kártyával. Nem egy nagy cucc, annyi a lényeg, hogy színre színt kell rakni, és az veszít, akinek legutoljára fogy el a lapja, de Akashnak ez a játék tökéletes, nagyon élvezte. Közben folyamatosan beszélt hozzám hindiül, hiába mondták neki, hogy nem értem, őt ez nem zavarta, úgyhogy Rohitnak kellett fordítani, de neki is gyenge az angolja, szóval érdekes volt. :) Shiv közben megpróbálta valahogy elfogadható állapotba hozni a szobákat, de ez eltartott legalább egy órát. Közben feljött a háziasszony megnézni, hogy kik jöttek. Shiv bemutatott mindenkit – engem, mint távoli unokatesót, aki most a családdal szeretne tölteni pár napot :D -, aztán megkérdezte, hogy ugye maradhat mindenki pár napig a szobában. Nem volt gond.

Ezután Rajmatiji, Akash és Rohit lezuhanyoztak, mert vagy egy napig tartott az út idáig, mi pedig elmentünk Shivvel boltba. Ezt úgy kell érteni, hogy tíz percet gyalogoltunk egy bódéig, amiben minden össze volt zsúfolva, mosószertől kajáig mindent lehetett ott kapni. Itt vettünk teához alapanyagokat (tej, cukor, teafű), meg kenyeret, amit visszaérve a szobába rögtön ki is dobtunk, mert nem volt jó. Következett a teafőzés, igazi indiai chai... Nagyon örültem, hogy végre megkóstolhatom, mert mindenhol csak erről hallok, úgyhogy letelepedtem Shiv mellé a szőnyegre, és néztem, hogy csinálja. A folyamat a következő: felrakod a tejet cukorral forrni, majd miután a fele kifutott az edényből, rájössz, hogy talán lejjebb kéne venni a gázt, szórsz a tejbe teafüvet, és ahogy jön felfele a hab, mindig fújkálod, hogy menjen vissza. :D Legalábbis ez a Shiv féle módszer. :) Kis idő múlva, mikor a teafű nagyjából kifőtte magából az ízt és a színt, pohárba szűröd a kész teát, ami leginkább tejeskávéra vagy karamellás tejre hasonlít a színe és a zavarossága alapján. Az íze viszont nagyon jó, édes, és van egy érdekes aromája, amit nem igazán tudok körülírni, gondolom az a teafű íze. Mit mondjak, elsőre beleszerettem. :)

Akash tea után rögtön elaludt, nagyon fáradt lehetett, és Rajmatiji is lefeküdt, Rohit pedig elment, mert dolga volt, nem is jött vissza, csak másnap. Shiv és én visszamentünk a szállodába, hogy összepakoljam a cuccom három napra, és szóltunk a portán, hogy hova megyek, nem volt belőle gond. Visszafele busszal akartunk menni, de az éppen nem jött, viszont egy másik tömegközlekedési jármű pont arra ment, ahol mi ebédnek valót akartunk vásárolni. Ez olyan, mint egy kis mikrobusz, sok embert belezsúfolnak, de akkor áll meg amikor szólunk, hogy kiszállnánk, és olcsóbb, mint a busz. Szóval beszálltunk, és először tetszett is, mert kényelmesen elfértünk, de mire elindultunk, addigra beültettek mellénk még két embert a háromszemélyes ülésre, velünk szemben is ültek négyen, elöl a sofőr melletti két ülésen hárman, és a csomagtartó részben is volt egy pad, azon is négyen, így indultunk el. Igazából nem volt olyan rossz, nem zavart, hogy össze vagyunk nyomorítva, a riksában is kb ez volt a helyzet, mikor kettőnél többen ültünk benne. :) Szóval elmentünk egy piacra, csirkét szerettünk volna venni, de nem találtunk, ezért inkább vettünk tojást. A piactól az albérletig szintén ilyen kisbusszal mentünk. Ahogy felmentünk a szobába és rögtön lefeküdtem és el is aludtam, hiszen nagyon korán keltünk, és előző este még nem is voltam jól. Arra keltem, hogy Shiv bökdös, hogy kész a kaja. Tojás masalát csinált rizzsel, a tojásokat meg voltak főzve, hámozva és volt valamilyen bundájuk, amihez szósz is tartozott. Shiv az ágy közepén leterített újságpapírt, arra rakta a tányérokat, meg az ennivalót, ezt ültük körbe, úgy ettünk. Rajtam kívül mindenki kézzel, az egész jobb kezük tele volt rizzsel, én azért kértem egy kanalat – szerencsére az volt a házban - és azzal ettem meg az ebédet.

Utána elmentünk megnézni a bhopali tavak egyikét, Rajmatiji, Akash, Shiv és én. Először mikrobusszal, aztán még két másik normális busszal, de Rajmatiji arcán már a mikrobusznál láttam, hogy nagyon nincs ínyére ez a fajta utazás, mondtam is Shivnek, hogy visszafele inkább riksával jöjjünk, mert ezt az anyukája nagyon nem díjazza. Kb egy óra volt az út a tópartig, szép volt a kilátás, a tó hatalmas. Shiv azt tervezte, hogy bemegyünk hajóval, és megnézzük a tóról a várost, de Rajmatiji haza akart menni, mert azt mondta, nem érzi jól magát, ezért csináltunk pár képet, aztán elindultunk, de szinte azonnal Shiv meglátott egy árust, akinél vettünk három hatalmas gyümölcsöt. Shiv azt mondta, hogy kókusz, csak még nem az a száraz fajta, amit mi ismerünk, a lényege, hogy meglékelték, és szívószállal kellett belőle kiinni a levet. Érdekes íze volt, nem mondanám különösebben finomnak, de iható volt. Fogtunk egy riksát, és még a szobába érve is a kókuszvizet iszogattuk. Rajmatiji rögtön lefeküdt, azt mondta, nem érzi jól magát, mert nem tudom, mikor, volt egy operációja, és fáj a hasa. Nem is kért vacsorát. Igazából annyira én sem voltam éhes, Shiv megkérdezte Akasht, ő viszont evett volna, ezért Shiv elment tojást venni, hogy csináljon hagymás omlettet, mondtam, hogy vegyen annyit, hogy nekem is jusson, mert azt szívesen ennék, csak indiai kajához nem volt kedvem. Megcsinálta az omlettet, megettünk és lefeküdtünk aludni, de mondtam neki, hogy holnap viszont kitakarítunk és elmosogatunk, mert kezdett nagyon nagy rumli és mocsok lenni, ami itt Indiában, a fülledt, esős időben jó kis szaggal is jár...

Másnap reggel lehuzanyoztunk, ami nekem külön melóval járt, mivel a csapból nem lehetett meleg vizet engedni, ezért Shiv forralt nekem vizet a tűzhelyen – amit persze Rajmatiji nem értett, hogy miért szükséges – és azt kevertem össze a vödörben hideg vízzel, majd a kiskancsóból öntögetős módszerrel sikerült megmosakodnom. Egyébként azt is megtanultam ott, hogy hogyan kell wc-papír helyett vizet használni. Ráadásul nem úgy, mint a jobb helyeken, hogy a wc mellett van egy kis zuhanycsap, és azt oda írányítom, ahova kell, hanem egy normális csap van a falban, abból kell a kisvödörbe engedni a vizet, és azzal kell megoldani a dolgot. A szállodában vécécsésze is van, ott pottyantós volt, a kisvödör segítségével történt a wc „lehúzása” is, én inkább leöntésnek nevezném. Ez pisilésnél még nem is olyan gáz, de volt alkalmam arra is rájönni, hogy a nagyobb dolgot hogyan kell lesegíteni a lefolyóba, de ezt inkább nem részletezném. :)

Délelőtt elmentünk abba a templomba, ahol pár nappal előbb Rohittal is voltunk, Rajmatiji bemutatta az áldozatokat a csomagból, amit vettünk, és imádkozott. Mikor Shiv átment az utca túloldalára gyufát venni a füstölőhöz, kiderült, hogy az árusok emlékeznek rám, mert láttak pár nappal azelőtt is bemenni és kijönni, és Shivet kérdezgették rólam. :) Tudtam én, hogy híres vagyok... :D Templom után, csak hogy boldoggá tegyük az árusokat az út túloldalán – vagy csak mert Rajmatiji szomjas volt -, leültünk ott az egyik bódé előtt és ittunk egy-egy pohár teát. Aznapra nagyon rendes riksást fogtunk ki az albérletnél, mert megvárt minket a templomnál, amíg bent voltunk, meg Bhopal Science Centernél is, ami a következő állomásunk volt. Ez egy tudományos vívmányokat, felfedezéseket, kutatási eredményeket bemutató központ. Én egy egész napot el tudtam volna ott tölteni, de Rjamtijit nem nagyon érdekelte a tudomány, Akash pedig még nem értette, de eljátszott az interaktív gépekkel. Shiv vett jegyet a 3D-s filmvetítésre, így addig nézelődtünk, amíg el nem kezdődött. A film különböző részekből állt, mind animációs volt, elég gagyi, az egész kb 20 perc, de Akashnak, meg a mögöttem sikítozó fiatal lányoknak nagyon tetszett, és Shiv is élvezte mellettem, valószínűleg még nem volt ilyen 3D-s élményük. Utána irány megint az albérlet, bár kicsit szomorúan hagytam ott a Centert, én még maradtam volna. Mondtam Shivnek, hogy adjon borravalót a riksásnak, ha hazaértünk, mert tényleg nagyon rendes volt, normális árat kért, és türelmesen vát ránk mindenhol. :)
Miután megérkeztünk, Shiv megkérdezte a háziakat, hogy hol lehet a közelben csirkét kapni, és elment, hogy vegyen. Ezalatt Rajmatiji és Akash pihentek, én meg nekiálltam rendet rakni, meg takarítani. Odáig jutottam, hogy szépen sorba raktam a fűszereket és alapanyagokat a fal mellé, a polcokra odadobált ágyneműt és ruhákat összehajtogattam, a földről minden nem oda való dolgot felszedtem, felsöpörtem, és felmostam – ez útóbbit egy Mikulás virgácsnál alig nagyobb takarító eszközre csavart vizes ronggyal tettem meg, ami minden harmadik mozdulat után lecsúszott a virgácsról -, valamint elmosogattam az edényeket, ami azt jelentette, hogy a fürdőben kuporogtam, az egyetlen vödörbe tettem vizet és mosogatószert, az öblítés pedig a csap alatt történt, aminek következtében – még úgy is, hogy térdig felhajtottam a nadrágom, - csurom víz lettem. Ennyi tudtam tenni, de ez is elég volt ahhoz, hogy az ember sokkal szívesebben menjen be a szobába főzni vagy enni. Ekkor megérkezett Shiv a csirkével, én pedig segítettem neki megpucolni. Hát... Szóval ez nagyon nem az volt, mint amihez az európai ember hozzá van szokva. Szerintem egy galambnak is több húsa van, mint amennyi ennek a csirkének volt, ráadásul Shiv csak megmosni akarta a darabokat, amik tele voltak zsírral, bőrrel, porccal, csonttal, én viszont közöltem, hogy úgy nem vagyok hajlandó megenni, ezért mondta, hogy jó, akkor amit találok rajta normális húst, az lehet az enyém, pucoljam meg. Hát arról az egy csirkéről, amit Shiv eredetileg öt embernek szánt, kb egy adagra való húst tudtam lehámozni, de őket nem zavarta, ők megették minden részét, még a porcokat meg csontokat is elropogtatták, ha tudták. Az ebéddel meg kellett várnunk Rohitot, mert telefonált, hogy mindjárt itt van, de Akash már nagyon éhes és álmos volt, ezért ő kapott enni a konyhában, mikor elkészült a csirke masala rizzsel, és mire mi nekiláttunk, Rohittal kiegészülve, az ágyon ülve, ő már aludt. Ebéd után kártyáztunk egy kicsit, aminek a vége az lett, hogy Shiv és én tartoztunk Rohitnak 2-2 pohár ’fruit shake’-kel (ők így hívják a frissen facsart gyümölcslevet), mert vesztettünk. :)
Késő délután elmentünk Bhopal legnagyobb piacára nézelődni, Rajmatiji kapott pénzt a szomszédoktól, hogy vigyen nekik ruhát, mi pedig Shivvel közösen vettünk neki egy szárit. Akkort ért az első sokk, amikor a szárivásárlás előtt elmentünk egy automatához, hogy kivegyek pénzt, és nem találtam az irattartómat az övtáskámban, pedig úgy emlékeztem, hogy az első pénzfelvét óta nem vettem ki a táskámból. Shiv mondta, hogy ne aggódjak, biztos kivettem, a szállodában vagy az albérletben meglesz. Ezek után nem voltam túl boldog, mikor Rajmatijinek szárikat válogattunk, mert én is akartam venni magamnak, de annyi készpénz nem volt nálam. Ő viszont kapott tőlünk egy szép barna szárit 1600 rúpiáért, ami középkategória, kb 6-7000 forintnak felel meg átszámítva. Ezután Shiv törlesztette Rohitnak az adósságát a gyümölcsösbódénál, ahol pár nappal azelőtt is ittük a gyümölcslevet, most is ugyanazt kértük, egy narancs- és egy ananászlevet kapott mindenki. Rohit még szeretett volna magának futócipőt, meg sportpólót, így azt is vettünk, aztán irány a hotel, hogy megnézzem, ott van-e az irattartóm. Szerencsére megtaláltam a bőröndömben, úgyhogy nagyon megkönnyebbültem, összeszedtem a laptopomat is, hogy mutathassak képeket Rajmatijinek.
Az albérletben Shivet felhívta a szobatársa, hogy nemsokára megérkezik, hely már ugyan nem maradt számára az ágyon így, hogy Rohit is velünk volt, de mondtuk, hogy oké, majd valahogy megoldjuk a dolgot. Meg is jött, és megbeszélték egy másik sráccal, aki szintén azon az emeleten lakott, hogy Pankaj vele fog aludni, mert itt nem fér már el, így ebből nem volt gond. Ezt követően újabb vendégünk jött, mégpedig a háziasszony hozta fel a 13 éves fiát, aki nagyon szeretett volna megismerkedni velem. :) A srác jól beszél angolul, de kicsit zavarban volt, ahogy én is. Meghívott hozzájuk egy teára vagy kávéra, hogy beszélgessünk, én pedig elfogadtam a meghívást. A háziasszony közben Rajmatijivel beszélgetett, meghívta őt is hozzájuk, le is mentünk rögtön. Be lettem mutatva a ház urának is, aki egy nagyon szimpatikus ember, ő is beszél angolul, de sokszor nem értettem, mert nagyon indiai hanglejtéssel mondja a mondatokat, a kissrácot jobban megértettem. Beültünk az egyik szobába, ahol volt számítógép is, mert Sanvay, a fiú be akart engem jelölni facebookon és mondtam, hogy oké, segítek. :)
Shiv is lejött, és legalább egy órát ültünk és beszélgettünk a háziakkal, engem főleg Sanvay szórakoztatott, folyton kérdésekkel bombázott, de alighogy elmondtam a válasz lényegét, a mondatot be sem fejezhettem, mert jött a következő kérdés, nagyon lelkes volt. Közben a háziasszony főzött nekünk teát, és hozott nasit is, volt chips, és két indiai nasi, az egyik sós és rizsből készült, a másik édes, valami morzsából volt összegyúrva. Kb egy óra elteltével Rajmatiji mondta, hogy mostmár mennünk kéne, mert még nem is vacsoráztunk és késő van, úgyhogy elindultunk, de én megálltam, hogy kérdezzek valamit a háziasszonytól. Történt ugyanis, hogy nagyon szerettem volna igazi indiai henna tetkót a kezemre, amilyet általában a menyasszonyok viselnek az esküvőn, és amióta tudom, hogy Rajmatijivel is fogok találkozni, azt szerettem volna, ha ő csinálja meg nekem. Először azt mondta, hogy persze, szívesen, de mikor előző nap rákérdeztem Shivnél, azt mondta, hogy az anyukája mégsem vállalja, mert nem tud olyan jót csinálni. Ezért megkérdeztem az első indiai nőt, akivel beszélgettem, hogy csinálna-e nekem mehendit (így hívják ezt a tetkót). Azt mondta, hogy szívesen, de ő sem ismer sok mintát, és csak nagyon lassan menne neki, de megkérdezi a szomszédokat, hogy tud-e valaki, és ha lesz egy kis szabadidőm, átmegyek, és akkor valaki csinál nekem. Megköszöntem szépen, és felmentem a szobába. Lefeküdtem és elaludtam az ágyon, arra ébredtem, hogy Akash kelteget, hogy menjek enni, kész a vacsora. Illetve csak feltételezem, hogy ezt mondta, mivel hindiül volt, és csak a megszólítást értettem belőle, meg azt, hogy enni. :) Leültem a szőnyegre, és Shiv tálalta a rizst, valamilyen zöldségszósszal. Végre nem használt csilit a fűszerezéshez, így meg tudtam enni, amit főzött. Két tányérral ettem belőle, meg még egy kicsit, ők meg csak ültek és mosolyogva nézték, milyen jóízűen eszem. Nagyon jól esett. Ezután biztos voltam benne, hogy nyugodt lesz az éjszakám, még a kemény ágy és párna ellenére is. De tévedtem. Én aludtam az ágy szélén - illetve az ágyat borító takaró szélén, az ágy széle egy kicsit messzebb volt -, mellettem Akash, utána Rajmatiji, Rohit, és Shiv a fal mellett. Hát Akash kitett magáért... Előző éjjel is ébredtem arra egyszer, hogy megpróbál letolni az ágyról, pedig akkor eggyel kevesebben voltunk, de ezen az éjszakán úgy megrugdosott álmában, hogy a combom még mindig fáj.

Vasárnap délelőtt elmentünk az egyik áruházba, mert Rajmatiji még nem talált a szomszédnak ruhát, és Akashnak is szerettünk volna valamit venni, de az áruház csak később nyitott, ezért leültünk enni egy bolt előtt. Mikor kinyitott az áruház bementünk, és választottunk ruhát a szomszédnak, és néztünk Akashnak is, de Rajmatiji azt mondta, hogy neki inkább cipőt vagy szandált vegyünk, mert ruhája sok van, így hát választottunk neki egy menő sportcipőt, amit szintén felesben fizettünk Shivvel. :) Reméltem, hogy ezután az én szárim következik, de Rajmatiji vissza akart menni a szobába összepakolni és ebédelni, mert 3-kor kint kellett lennünk az állomáson, hogy elérjék a vonatot. Visszamentünk, de a kapuban megállított a háziasszony, és kérdezte, hogy most ráérek-e, mert akkor majd feljön szólni, ha mehetek, és akkor megcsinálják nekem a mehendit. Nagyon örültem, mondtam, hogy persze, most ráérek egy-két órát. Kis idő múlva jött is Sanvay szólni, hogy mehetek. Bemutattak a nővérének, kiderült, hogy ő fogja megcsinálni a kezem. Leültünk az étkezőasztalhoz, és miközben a kezemet festették, Sanvay kártyatrükkökkel szórakoztatott. :) Nem tudom mennyi ideig tartott megcsinálni, az időérzékem még mindig nem tért vissza, de azt mondta a lány, hogy hagyjam száradni, nem nagyon csináljak vele semmit pár órán keresztül. Ezzel csak azért volt gond, mert ebédelnem kellett, és mivel a tenyeremen, meg az ujjaimon is henna volt, nem tudtam, hogy fogom megoldani, de addigra megszáradt annyira, hogy legalább már nem maszatolt, viszont töredezett. Nagyon óvatosan ettem meg az ebédemet, természetesen kanállal. Mire befejeztem, már elkezdett lepattogzani a kezemről a henna, és lassan mennünk is kellett, úgyhogy Rohit fogott egy kártyalapot és lekapargatta vele a hennát, hogy tudjam a kezeimet használni, ugyanis nekem is végleg el kellett hagynom a szobát és senkinek nem volt szabad keze az én cuccaim számára. Kikísértük őket az állomásra, megvártuk velük a vonatot. Fel is szálltunk, segítettünk elhelyezkedni Akashnak, Rajmatijinek és Rohitnak, elköszöntünk tőlük, és az utolsó pillanatban ugrottunk le Shivvel a már mozgó vonatról. Kérdeztem Shivet, azt mondta, Rohit nem fog visszajönni, mert vizsgája lesz. Elszomorodtam, mert nagyon megszerettem a srácot, jókat lehetett vele hülyülni, de találkozunk még a jövőben... :)

Ezután Shiv visszakísért engem a szállodába, úgy volt, hogy később még elmegyünk valahova, de mondtam neki, hogy iszonyat fáradt vagyok, és nem nagyon van kedvem már kimozdulni. Azt mondta, oké, majd akkor este beszélünk. Feljöttem a szobába, bekapcsoltam a laptopom, és feltöltöttem rá a képeket a fényképezőgépről, de ahogy elkezdtem őket nézegetni, rögtön el is aludtam, ez olyan fél 5 körül lehetett. Arra ébredtem 8-kor, hogy Shiv hív, aztán a szobámban lévő telefon is megcsörrent, ebből tudtam, hogy itt van a szállodában. Lementem, de nem voltam valami jó társaság, nagyon álmos voltam, és ha nem ébreszt fel, lehet, hogy reggelig alszom. Elküldtem, hogy hozzon valami gyümölcslevet, mert erősködött, hogy vacsoráznom kell, de mondtam, hogy nem vagyok éhes, csak aludni akarok. Szegény egy kicsit csalódott volt, sajnáltam is, de hát tényleg nem volt kedvem még beszélgetni se. Elköszöntünk, feljöttem és azonnal el is aludtam.

Én, a sztár :)

Szerda reggel felkeltem korán, mert hajat is akartam mosni mielőtt nekikezdünk a napnak, de a zuhanyozás sem jött össze, mivel nem volt melegvíz. Ennyit az új szobáról... A legfontosabbakat gyorsan megmostam hideggel, de többre nem vállalkoztam. Előző nap megbeszéltük Shivvel, hogy minden nap elmegyünk templomba, így ez volt az első betervezett programunk. Amint kiléptünk a szállodából, azt kívántam, bár fel sem keltem volna. Azt mondtam, India illata egyedi, de nem olyan rossz. Hát szerdán az volt. Nem tudom, mitől, de olyan szinten büdös volt az utcán mindenhol, hogy csak nagy erőfeszítések árán nem hánytam el magam. Szerencsére fel lettem készítve - ezúton is köszönöm a tippet -, volt nálam kínai balzsam, rögtön elő is vettem és bekentem vele az orrom környékét, hogy annak az illatát érezzem. Nagyjából el is vette a szagot, de néhány helyen, ahol elhaladtunk, azért átütött a tömény bűz. A reggelit meg az ebédet ki is hagytam.
Szóval elsétáltunk az utca végére, egy darabig tanakodtunk, hogy mit is csináljunk, hova menjünk a szitáló esőben, de mondtam Shivnek, hogy engem nem zavar az eső, főleg nem ez a fajta, úgyhogy csinálhatjuk, amit megbeszéltünk. Beültünk egy motoriksába, amit ők autonak hívnak és elindultunk Bhojpurba. Legalább egy órát utaztunk, de pontosan nem tudtam volna megmondani, mert mióta itt vagyok, nincs időérzékem. Útközben Shiv megmutatta a fősulit, ahova jár, de persze be nem mehettünk, csak elmentünk előtte. Megérkeztünk egy dombhoz, aminek a tetején kőtemplom állt, kifizettünk a parkolást és vettünk két áldozócsomagot, amit két férfi nyújtott be a riksába abban a pillanatban, ahogy megálltunk. Ahogy elindultunk fel a templomhoz, egy kisfiú jött mellettünk és folyamatosan könyörgött Shivnek, hogy vegye meg tőle az áldozócsomagot, Shiv hiába mondta, meg mutatta, hogy már vettünk. A fiú a templomkert kapuján is bejött velünk, ahol egyébként sorban ültek a koldusok, és folyamatosan könyörgött. Végül Shiv adott neki 10 rúpiát - ennyiért vettük a csomagokat -, de a zacskót nem vette el tőle, mert nem volt rá szükségünk. A templom hatalmas volt, csak kőből épült, ezeket faragták ki, egyetlen helyisége volt, egy nagy Síva oltárral a közepén, a templom előtt pedig három kisebb oltár, középen Síváé, mellette még két másik istené, az egyikre nem emlékszem, a másik Hanumané volt. A legenda szerint az egész templomot az odavezető lépcsőkkel és oltárokkal együtt egyetlen éjszaka alatt építették nagyon nagyon régen. Persze le kellett venni a cipőt mielőtt a lépcsőn felmentünk volna. A templom előtti téren állt a három kisebb oltár, itt kellett áldozni. Először Sívának a virágokat meg a füstölőt, aztán Hanumannak a kókuszt, persze imádságok mellett. Ezután felmentünk a nagytemplomhoz, megnéztük az oltárt. Maradt a zacskóban egy kis kókusz, meg cukipufi, azt vittük magunkkal tovább. Miközben a cipőmet vettem, három fiatal fiú jött oda hozzánk, és megkérdezték Shivet, hogy csinálhatnak-e rólam egy fényképet... :D Ő megkérdezett engem, én meg persze igent mondtam. :D Odaálltam a templomlépcsők elé, két fiú pedig két oldalról mellém, a harmadik fotózott. Totál zavarban voltam, de élveztem a dolgot, mert itt kevesebb ember volt, mint bent a városban, és nem zavart annyira, hogy engem bámulnak, ráadásul még fotózkodni is akartak velem, mintha valami különleges, nagy ember lennék. :D Bár ahogy később belegondoltam, nekik nagyon is különleges lehettem, ha még sosem láttak külföldit, és egy ilyen találkozás megér egy fotót... :) Megköszönték és nagyon boldognak tűntek. Mi pedig Shivvel elindultunk sétálni egyet, a templomtól nem messze majmok éltek, őket néztük meg. Az egyik rögtön ki is kapta a kezemből a zacskót és azonnal nekilátott a benne maradt cukipufi kibontásának, egy másik meg közben elvette előle a kókuszomat. Shiv azt javasolta, hogy menjünk, mert azt fogják hinni, hogy a táskámban is van kókusz. Kicsit messzebb mentünk, és onnan néztük őket. Mikor meguntuk, elindultunk vissza Bhopalba. Valamiért nagyon jó kedvem volt, és azzal szórakoztam, hogy akik mellett elmentünk, mindenkit figyeltem, hogy néznek-e engem. Érdekes volt látni az arcokat. Voltak, akik végig engem néztek, amíg elhaladtunk mellettük, nekik nem volt olyan durva fejük, csak csodálkoztak, de akiknek későn esett le, hogy fehér lányt látnak, azoknak az arcán az utolsó pillanatban, mielőtt eltűntek volna a szemünk elől, láttam megjelenni a döbbenetet. :D Nagyon jól szórakoztam, mindenkire visszanéztem, aki megnézett engem. :) Délután be lettem mutatva Shiv egy újabb barátjának, Vikasnak, nagyon aranyos volt, hozott nekem csokit ajándékba, aztán, szokásunkhoz híven, átmentünk a plázába kajálni. Aznap volt India függetlenné válásának évfordulója, és egy kasszasikernek ígérkező új film bemutatója, ennek következtében az egész pláza és a környéke tele volt emberekkel, még indiai viszonylatban is nagyon sokan voltak. :) Valahogy mégis sikerült helyet találnunk magunknak az éttermeknél, ahova leülhettünk, a menü pedig indiai volt. A köretként szolgáló kisütött akármiből csöpögött az olaj, a kis tálkában lévő, leginkább pörkölthöz hasonlító ételből pedig csak a csicseriborsót bírtam megenni, mert a szósz olyan forró, fűszeres és csípős volt, hogy nem ment le a torkomon, még akkor sem, ha előtte teletömtem a szám körettel. Mindezek ellenére azért elég sokat ettem, a két, tortányi átmérőjű lángosszerű köretből csak egy negyed maradt, a pörköltből pedig az összes borsót kiettem. :) Közben az emberek állandóan engem bámultak, és mint mondtam, nagyon sokan voltak, de próbáltam kizárni őket, és néha sikerült is belefeledkeznem a Shivvel és Vikassal való beszélgetésbe. Vikas azonban észrevette, hogy valami bajom van, úgyhogy el kellett mondanom. Azt mondta, hogy próbáljam pozitívan nézni a dolgot, először mindenki rácsodálkozik arra, ami vagy aki nem megszokott valamiért, és örüljek, hogy én vagyok nekik az első fehér lány, akit látnak, mert ez nekik nagy dolog, és biztos, hogy nem fogják elfelejteni egy darabig. Ebből a szemszögből tényleg nem is tűnik olyan vészesnek... :) És mellesleg Vikas is igényt tartott egy közös fotóra velem, csak úgy, mint előző nap Tarunék is, meg a templomnál a srácok. :) Mire hazamegyek, fél Indiának lesz velem közös képe... :D Amikor visszaértünk a szállodába, már éreztem, hogy valami nincs rendben a gyomrommal, és az internet miatt is ideges voltam, mert nem tudtam sehogy sem kapcsolódni. Shiv segítséget kért a portán, és a srác kinyitott nekem két szobát, egyiket az ötödiken, másikat a hatodikon, és mindenhol ki kellett próbálnom, hogy működik-e. A hatodik emeleten sikerült csatlakoznom, gondoltam, feltöltöm a blogot, aztán megyek vissza a negyedikre, a szobámba, de a srác megkérdezte, hogy tetszik-e ez a szoba, mert akkor cserélhetek. Remek, újabb költözés... Rájöttem, hogy vissza kéne fognom magam, mert egy fél nap alatt úgy be tudok lakni egy szobát, hogy utána még abban a sarokban is van valami cuccom, ahol nem is jártam. :D És azért minden nap összedobálni a cuccokat, hogy át lehessen vinni máshova, és aztán újra kipakolni nem egy leányálom. De megérte, mert itt bogarak sincsenek, és internet is van. :) Remélem több gond nem lesz, mert nincs több emelet a szállodában, és nekem is elegem van a költözködésből. Egyébként nagyon segítőkészek, és mindent azonnal megoldanak, a bogaraknál is max annyit vártam volna, hogy takarítsanak ki és fújjanak be rovarirtóval, de ehelyett azonnal új szobát kaptam, és most az internet miatt is. Erre nem számítottam, de jól esik, hogy ennyire törődnek velem. :) Szóval most már netes szobám van, az eredményét ti is látjátok. :) Viszont nem voltam jól. Igazam volt abban, hogy nincs minden rendben a gyomrommal, azóta is hasmenésem van. Először az indiai kajára fogtam rá, aztán a palackozott vízre, amit a szállodában adtak. Az okot még most sem tudom, de úgy érzem, és remélem, hogy múlóban van a dolog, mert holnap érkezik Shiv anyukája, és topformában kell lennem. :) Egyébként Shiv is kivett egy szobát itt a szállodában két napra, amíg nem leszek jobban, hogy itt lehessen velem, ha szükségem van rá. Ez jól is jött, ma ki sem mozdultunk a szobából, mert nagyon nem voltam jól. Videókat néztünk, beszélgettünk, vagy épp aludtam, ő meg vigyázott rám. Megkértem, hogy hozzon nekem boltból palackozott vizet, hátha tényleg az a bajom. Délutánig nem ettem semmit, és nem is lettem jobban, ezért Shiv elment a patikába, hogy hozzon valamit hasmenés ellen, megkérdezte, hogy milyen kaját ehetek ebben az esetben, és hozott is nekem. Kaptam háromféle bogyót, azokból egyet-egyet be kellett vennem, és kétféléből volt még egy-egy darab, azokat 6 óra elteltével kell majd bevennem. Kaptam banánt enni, meg valami péksütemény félét, amiben persze jó kis fűszeres, csípős töltelék volt, nem is tudtam megenni az egészet. Aludtam pár órát, aztán lezuhanyoztam, hajat mostam... Ja, igen, apropó hajmosás.. Ebben a szobában van melegvíz és a zuhany is működik, bár a sugara elért a kabin szemközti faláig, de azért megoldottam a hajmosást, és most tök boldog vagyok. :D Shiv éppen most ért vissza, elment vacsiért. Frissen facsart gyümölcslevet hozott nekem, meg almát, azt mondta, a gyógyszerész szerint ezek nem fognak ártani. Egyébként egyre jobban érzem magam, valószínűleg igaza volt az oltóközpontban a doktornőnek, hogy az indiai gyógyszerek nagyon jók és gyorsan hatnak, és alapbetegségekre nem érdemes otthonról gyógyszert hozni. De majd holnap reggelre meglátjuk... :)

Első benyomások

Először is elnézést kérek, hogy csak most tudok írni, de most jutottam internet kapcsolathoz. Cserébe viszont jó hosszú lesz ez a bejegyzés. ;-)

Kezdem az elején.

Vasárnap reggel felkeltem, felöltöztem, befonattam a hajam anyuval utazásállóra, összepakoltam, ami még kimaradt, elköszöntem tőletek, feltöltöttem a képen Shivnek, hogy biztos megismerjen a reptéren, és még így is fél órával hamarabb a tervezettnél már ott toporzékoltam a lakásban, hogy menjünk már. Mikor mindenki kész volt, el is indultunk hárman a reptérre, félútig kocsival, aztán bkv. Kb 30 perc volt még hátra a becsekkolásig, de ezt nem tudtuk előre. Amíg vártunk, megpróbáltam pénzt váltani, de épp nem volt rubelük (orosz), ezért nem jött össze a dolog, maradt hát a pénztárcámban az euró meg a forint.

A becsekkolásnál már kiszúrtam egy magyar srácot, aki a kinézete alapján szintén indiába készült, és elterveztem, hogy ha „véletlen” találkoznánk bent a terminálon, akkor összeismerkedem vele, hogy ne kelljen egyedül végigcsinálnom ezt az utazást. Mert hát azért valljuk be, kicsit be voltam parázva, egyedül még sose utaztam repülővel, főleg nem ilyen messzire, átszállással. Az ellenőrző kapunál elég rendesen átvizsgáltak, le kellett venni az övet, de valakivel még a cipőt is leszedették, zsebből mindent ki, a laptopot ki kellett venni a hátizsákból, ami azért tetszett különösen, mert olyan prímán bepakoltam a kézipoggyászba, hogy abba már betenni se lehetett volna még egy gyufaszálat se, nemhogy kivenni egy laptopot... De hát ha muszáj, muszáj. Győzhettem utána visszatömködni. :)

A terminálon úgy hozta a sors – bár asszem egy kicsit én is besegítettem neki - , hogy találkoztam a sráccal, és rögtön meg is beszéltük, hogy igen, ugyanoda megyünk, és természetesen maradhatunk együtt. Egyébként Máténak hívják, és egy jógaguru ashramjában él Indiában. Szóval együtt mentünk át az útlevél ellenőrzésen, és együtt vártuk a beszállást, bár én ettől az együttléttől kicsit talán többet vártam, ugyanis Máté egész végig telefonon sustorgott valakivel. De hát ez van. Moszkváig nem történt semmi érdekes, felszálltunk, elrepültünk Madárdomb felett (17.ker.), kaptunk kaját, aztán nem sokkal később le is szálltunk. Az átszállás se volt gázos, rögtön megtaláltam a kaput, amin az átszállóknak kellett átmenniük, nagyon okosan ki van alakítva a reptér. Mátéval találtunk egy csendes, nyugodt kis várótermet, ahol már jópáran üldögéltek, mi is letelepedtünk. Máté persze rögtön elővette a laptopját, ami, az enyémmel ellentétben, konnektor nélkül is működik, és végig levelezett, vagy hindi filmet nézett, vagy rituális zenéket hallgatott. Ennyit a társaságról... Egyébként kicsit tartottam a moszkvai repülőtértől, meg a 3 és fél órás várakozástól, ugyanis a családom csak „Semerre retyó” reptérnek becézi Sheremetyevot, és én köztudottan sose bírtam túl sokáig pisilés nélkül. Bár egy szavam se lehet, mert az indulás óta néha én is meglepődöm magamon, hogy meddig kibírom, de ezt most nem részletezném. Amúgy a reptér beceneve abból a szempontból csak félig állja meg a helyét, hogy van wc, de kb 2 férfi után találsz csak egy nőit. :) De ezzel se volt gond. Viszont ott már kezdtem nagyon izgatott lenni, ugyanis nagyon sok indiait láttam, akik szintén a csatlakozásra vártak, és velünk együtt jöttek Delhibe.

Nagyon nagy gépre szálltunk fel, két folyosója volt, középen négy, oldalt pedig két-két üléssel. Én ablaknál ültem, és egy idős indiai nő ült mellettem. Segítettem neki kibontani a kóláját, meg az ennivalóját, aztán időnként pár mondatot váltottunk is angolul. Nagyon hosszú volt az út, és én nagyon fáradt voltam, de nem tudtam kényelmesen elhelyezkedni alváshoz, pedig minden testhelyzetet kipróbáltam. Ezért egy idő után csak bámultam kifele az ablakon, ami nem volt rossz, mert ahogy besötétedett, feljöttek a csillagok meg a hold sarlója, és a felhőtakaró fölött utazva gyönyörűszép volt a látvány, teljesen a hatása alá vont, nem is néztem onnantól kezdve másfele. Az már csak hab volt a tortán, hogy, augusztus lévén, hullócsillag-zápor volt, fél óra alatt vagy tízet láttam, de annyi kívánság nem jutott az eszembe. :) Nagyon jól észrevehetőek voltak, hosszan és nagyon fényesen világítottak, úgy éreztem magam, mintha valami mesebeli, varázslatos világba csöppentem volna. Na a kijutás a delhi repülőtérről viszont nem volt ilyen csodás. Először ki kellett tölteni egy űrlapot, természetesen meg kellett adni egy indiai tartózkodási címet is, amit az előkészületek és a becsekkolás során addig még csak 3-szor kérdeztek, aztán ha az ellenőr kérdezett valamit az űrlapon szereplő dolgokkal kapcsolatban, akkor válaszolni kellett. Mikor átmentél az ellenőrzésen, akkor jött a poggyász-vadászat, ez meglepő módon gond nélkül lezajlott, de azért nagyon megkönnyebbültem, mikor megláttam, hogy velem együtt a csomagom is sértetlenül megérkezett Indiába. Ezután már mehettünk ki, de, mint kiderült, a fogadóbizottság nem jöhet be az épületbe egyáltalán, a rengeteg indiai ott nyomorgott egy korlát mögött, az ajtón kívül. Máté rendes volt, mert azt mondta, hogy velem marad, amíg nem találkozom Shivvel, de rögtön megtaláltuk egymást, az unokatesójával, Rohittal jött. Máté váltott velük pár szót hindiül, majd a gondjaikra bízott engem, de azért megadta a telefonszámát, hogy ha bármi lenne, nyugodtam hívjam.

Ezután már csak az volt hátra, hogy elinduljunk az állomásra a bhopali vonathoz. Igen ám, de a fiúk elkezdtek azon tanakodni, hogy mi legyen, mert hogy a vonat csak 2 és fél óra múlva indult, mit csináljunk addig, én meg türelmesen vártam, hogy dűlőre jussanak. A reptéri rendőrök viszont nem voltak ilyen megértőek, egy fiatal rendőrtiszt odajött hozzánk és elkezdte faggatni a fiúkat, hogy mit akarnak tőlem, mióta ismernek és honnan, mindezt persze hindiül, úgyhogy egy szót sem értettem. Elkérte a személyi igazolványukat, és nem hagyta őket elmenni, vitte a főnökhöz mind a kettőt. Én kicsit távolabbról figyeltem az eseményeket, és nem értettem, mi történik, de aztán engem is odahívtak, igazoltattak, és kikérdeztek, hogy honnan ismerem őket, mit akarnak a fiúk tőlem, és miért jöttem Indiába. Válaszoltam a kérdéseikre, aztán a fiatal rendőr félrehívott és még vagy ötször megkérdezte, hogy biztosan nem lesz-e semmi baj, mert ők akkor már nem tudnak segíteni, és hogy vigyázzak magamra, mert egy ilyen csinos, fiatal külföldi lány, aki egyedül van, könnyen bajba kerülhet. Volt egy sanda gyanúm, hogy szívesen vigyázott volna rám ő személyesen, de meggyőztem róla, hogy nem lesz semmi baj, ismerem a fiúkat, miattuk jöttem egyáltalán ide. Akkor megnyugodott, és visszamentünk a többiekhez, a rendőrök még mindig a fiúkat faggatták. A főnök még nekem is feltett pár kérdést, de aztán elengedett minket. Meggyőző lehettem, mert halál nyugodt voltam a kimerültségtől, és ezt magabiztosságnak vélhették. Egyébként meg idegeskedjen az, aki hazudik, én csak az igazat mondtam.

Ezek után végre elindulhattunk a vonathoz taxival. A lehúzott ablaknál ülve rájöttem, hogy milyen fülledt az idő, hogy az egész testemen nedves a bőr, kipróbálhattam a híres indiai közlekedést, ami hajnali 4 lévén nem is volt vészes, bár azért néha behúztam a fejem az ablakból, és beleszagolhattam Indiába. Szó szerint. Sok elrettentő sztorit hallottam már Delhi, meg egész India bűzéről, de szerintem nagyon eltúlozzák. Tény, hogy van egy egyedi szaga az egész országnak – mindenhol egyforma, ahol eddig voltam -, de abszolút kibírható és megszokható, nem is olyan kellemetlen. A vasútállomás viszont sötétben félelmetes. Mindenhol sötétbőrű indiaiak, a legtöbbjük a földön ül, vagy alszik, a fele társaság csövesnek néz ki, a többieken meg azért döbbentem meg, mert ők nem néznek ki annak, mégis mindenhol keresztbefekve a földön, a padokon, vagy pokrócokon alszanak, vagy csak fekszenek, nyilván vonatra várva. Aki pedig ébren volt, az mind engem bámult, ahogy elmentünk mellettük, mintha még nem láttak volna fehér embert, bár attól tartok, az ő esetükben, ez tényleg így van. Meg is kértem Shivet, hogy fél méternél ne menjen távolabb tőlem egy pillanatra se. Rohit elment, hogy ülőhelyet keressen nekünk valahol, valamelyik peronon. Talált, úgyhogy onnantól kezdve egymás mellet ültünk másfél órán keresztül, de legalább nem bámultak annyian. A vonat érkezése előtt vettünk vizet meg ennivalót az útra.

Szerencsére hamar megtaláltuk a helyünket a hálókocsiban. Ez első látásra úgy néz ki, mint egy normális kocsi, 3-3 férőhelyes ülések egymással szemben, az egymásnak háttal lévők fallal elválasztva, de a tető alatt fel van függesztve egy-egy priccs mindkét oldalon, az ülés támlája pedig felhajtható és felfüggeszthető, így lehet a három ülőhelyből három egymás fölötti alvóhelyet csinálni, és minden kabin lakóit függöny takarja a folyosón mászkálók elől. Én azonnal le is feküdtem, és majdnem az egész utat végigaludtam, nem sokat láttam a tájból. Viszont a vonaton a wc egész normális. Csak egy luk, mint nálunk, vécécsésze helyett pottyantós lábtámasz határolja, viszont nincs büdös.

Délután 5 óra körül értünk Bhopalba, de én elvesztettem az időérzékemet, nem tudom pontosan. Motoriksán mentünk a szállodába. Itt volt szerencsém először úgy igazán részese lenni az indiai közlekedésnek. A srác úgy vezetett, mintha az élete függne attól, hogy egy perccel előbb vagy később érünk oda. Lámpák nincsenek, sávok nincsenek, szabályok nincsenek, egy őrülten rohanó káosz az egész úttest, néha még a járda is, ha egyáltalán van, és mindenki dudál, mintha kötelező lenne, ha van rá oka, ha nincs. Iszonyatos a hangzavar. Mindezek ellenére nekem nem volt halálfélelmem a riksa hátsó ülésén a fiúk mellett, sokkal inkább féltettem a bringásokat, motorosokat és gyalogosokat, akiket csak centikkel kerültünk el. Úgy 30-40 perc alatt odaértünk a szállodához, a fiúk segítettek a bejelentkezésnél, meg a kipakolásnál is, nagyon figyelmesek, és tényleg gondoskodnak rólam.

A kipakolás után Rohit elment, mi pedig Shivvel átmentünk a nem messze lévő plázába kajálni... Igen, jól olvastátok, pláza! :D Mint otthon... Csak ez a KFC, meki, Playersroom és egyéb otthon is megtalálható üzletek mellett bővelkedik a különböző indiai árukat kínáló boltokkal is. Lehet itt kapni mindent, ami kicsit is minőségibb a piaci árunál. A bejáratnál detektorkapu, mint a reptereken, a fiúkat meg is motozzák, némelyik lánynak elkérik a táskáját ellenőrzésre. Miután bejutottunk, végigsétáltunk az egész plázán, és végül egy görög étteremben vacsoráztunk. Jót tett egy kis lágy háromsajtos tészta pirítóssal a vonaton elfogyasztott nagyon csípős samosák után. Ezután Shiv visszakísért a szállodába, és elment haza, megbeszéltük, hogy másnap reggel 9-re értem jön.

Az első éjszakám elég húzós volt. A szobámban jópár bogár mászkált, én meg amennyire irtózom tőlük, megölni nem mertem őket, de a közelükbe se mentem. Ennek az lett az eredménye, hogy a fürdőbe be se léptem jópár órán keresztül (ilyenkor derül ki, hogy kényszerhelyzetben meddig bírja az ember pisilés nélkül...), és miután a közvetlen az ágyam mellett lévő éjjeliszekrényen is megláttam egyet, lefeküdni se mertem, csak a szoba közepén toporogtam, csodára várva. A recepcióra nem mertem lemenni, nehogy szánalmasnak nézzenek és kiröhögjenek, rovarirtóm nem volt, írtam Shivnek egy sms-t, hogy mi a helyzet, és csináljon valamit. Végső kétségbeesésemben fogtam a szúnyog- és kullancsriasztómat és azt fújtam rájuk, reménykedve, hogy megdöglenek, majd tovább toporogtam a szoba közepén. Shiv felhívott, hogy nem tud mit csinálni, de ha nagyon gáz, akkor nyugodtan menjek le a recepcióra, segíteni fognak. De én nem mertem. Végül, miután már kb egy órája nem láttam semerre semmilyen mozgást, úgy gondoltam, hogy biztos megdöglöttek a szúnyogriasztótól, ezért lefeküdtem aludni, de elég nyugtalan voltam egész éjjel.

Kedd reggel felkeltem fél nyolckor, hogy megfürödjek. Persze a csapot nem tudtam átállítani úgy, hogy a zuhanyból jöjjön a víz, így kénytelen voltam az indiai módszert alkalmazni, amihez nagyon speckó felszerelések is a rendelkezésemre álltak, nevezetesen egy hatalmas műanyag vödör meg egy kis kancsó. Az indiai zuhanykabin gyakorlatilag egy üveggel leválasztott rész a fürdőben, a tisztálkodás pedig úgy zajlik, hogy megtöltöd a vödröt meleg vízzel, majd a kis kancsóba merítesz belőle, és magadra öntöd. Nem olyan vészes, csak kicsit fárasztó folyton vízért hajolgatni, ráadásul a kancsó elég kicsi, gondolom spórolás végett. Van egy kis sámli is a zuhanyzóban, gondolom ők azon ülve csinálják. Hát én úgy nem próbáltam. :) Bár a mosakodás résszel nincs gond, azt nem tudom, hogy hajat mosni hogyan fogok zuhany nélkül, azt nem vállalom be, hogy hanyatt fekszek a padlón, hogy a csapból a fejemre folyjon a víz, öntözgetni pedig nem fogok, mert akkor ott kéne töltenem kb az egész napot. Majd ha túl vagyok rajta, elmondom, hogy csináltam. :)

Délelőtt az első dolgunk egy templomlátogatás volt. Motoriksával mentünk - hárman ültünk a hátsó ülésen, - amit én, mint rájöttem, kifejezetten élvezek, bár a keddi sofőr idősebb is volt, és kicsit lassabban is vezetett, mint a hétfői srác, de azért izgalomban így sem volt hiány. A templom előtt vettünk áldozó csomagokat, ezek kis nejlon zacsik, mindegyikben van egy kókuszdió, egy csomag füstölő (4 db), egy marék ciklámen virágszirom, egy marék narancssárga virág, meg egy kis zacsiban fehér puffasztott cukorgolyók (nem tudom jobban leírni őket :)). Ezekkel a csomagokkal léptünk be a templom kapuján. A kertbe vezető lépcső előtt le kellett venni a cipőt, szandált, mert az istenek elé csak „ tisztán”, mezítláb mehet az ember. Először a templomkertben lévő Síva oltárhoz mentünk, ami tele volt méhekkel, mert Sívának a virágokat áldozzák, és azt a méhek is szeretik, bár Shiv szerint a méhek is csak Síva miatt vannak ott, nem a virágok miatt. :D Szóval virágot áldoztunk és imádkoztunk. Ezután a szemben lévő Hanuman oltárhoz mentünk át, ő a majomfejű isten. Meggyújtottuk a füstölőket, körbejártuk vele az oltárt, majd leraktuk az oltár mellett lévő tálkába. Ezután a szintén az oltár mellett lévő betonkúton feltörtük a kókuszt, a tejet kifolyattuk belőle, a héját is a kútba dobtuk, majd a beléből egy darabot Hanumannak áldoztunk a cukorgolyókkal együtt. Imádság, majd irány a templom belseje. Itt egy Krishna oltár volt, ahol a paptól szentelt vizet kaptunk a kezünkbe, aminek a felét meg kellett inni, a másik felét a fejünkre csorgatni, majd puffasztottrizs-szerű édességeket kaptunk a kezünkbe, amit megettünk.

Templom után elmentünk a piacra, mert Shiv megígérte, hogy megcsinálja az átalakítómat, ugyanis kiderült, hogy amit kaptam, az angol, nem indiai. A különbség mindössze annyi, hogy a kis pöcök az angolon téglalap alakú, az indiain hengeres, de ez elég nagy különbség ahhoz, hogy ne tudjam bedugni a konnektorba. :) Részben ezért sem tudtam írni eddig, mert be se tudtam kapcsolni a laptomomat, a másik pedig, hogy, mint kiderült a wifi csak a legfelső emleten működik, és ott sem 100%. Na mindegy.

Szóval a piac. 80%-a a boltoknak zárva volt, mert esett az eső, szóval nem találtunk megoldást a problémámra, de beültünk egy kis bódéba frissen préselt gyümölcslevet inni. Sose szerettem az ananásznak a levét, mindig csak a gyümölcsöt ettem, de ez olyan isteni finom volt, hogy lehet, mostantól nem utasítom vissza. Utána narancslevet kaptam, úgyhogy fel lettem tankolva. :) A piacról tömegközlekedéssel mentünk vissza a szállodába... Az indiai buszokon az első két ajtó között csak nők ülhetnek, de ha ott nincs hely, akkor leülhetnek hátrébb is, valamint van fenntartott hely az öregeknek is, de ők is bárhova ülhetnek. A férfiak pedig szerencsések, ha találnak helyet, de itt ők a legutolsók a sorban. Őszintén szólva, nem rossz rendszer... :) A jegy árát a buszon kell fizetni, attól függően, hogy hány megállót mész. Kb félúton nekem is lett helyem, így nyugodtan tudtam nézelődni, és legalább nem láttam, hogy az egész busz – az összes férfi legalábbis – engem bámul. Egyébként meglehetősen szemtelen módon megbámulnak, akármerre megyek. :D Néha élvezem, de néha nagyon zavaró, bár már kezdek hozzászokni. Szóval visszaértünk a szállodába, és Shiv elintézte nekem, hogy átköltözhessek egy másik szobába, ami remélhetőleg nincs tele bogarakkal. Azonnal megoldották, nem volt belőle gond, segítettek is átcuccolni.

Kitaláltuk, hogy átmegyünk a plázába, megnézünk egy filmet a moziban. Indiai mozi... már írtam róla, de azokat csak hallomásból tudtam, most viszont ki is próbálhattam. A bejáratnál megint ellenőrzés, most elkérték az övtáskámat is, de ehhez be kellett mennem egy függönnyel határolt kis fülkébe, ahol egy nő ellenőrizte a tatyóm, a férfiak természetesen nem nyúltak semmimhez. :) Beültünk a terembe, és ahogy, szokásomhoz híven, előrébb akartam csúsztatni a popsim, hogy kényelmesebben hátradőljek, a széknek az ülése is megmozdult alattam, miközben a támlája hátrébb dőlt, az ülés előrébb csúszott. Zseniális, iszonyat kényelmes!!! :) A film kezdése után 10-15 perccel jött a pincér, és felvette a rendelést, majd pár perc múlva már hozta is a kólát. :) A film közepén a vetítés leállt, és tényleg volt egy 5 perces pisiszünet. Csak ajánlani tudom az indiai mozit mindenkinek! :) Mozi után sétáltunk egyet a környéken, hátha találunk egy elektronikai bódét és meg tudjuk oldani a konnektor problémát. Találtunk is, vettünk egy angolról indiaira átalakító izét, amit be tudok dugni a konnektorba, abba bedugom az angolomat, aminek van három magyar kimenetele, szóval a küldetés teljesítve. Ezután még mászkáltunk egy kicsit, mert Rohit valami speckó cipőt keresett magának, de nem talált. Aztán tőle el is köszöntünk, mert ment haza Singrauliba, hogy idekísérje Shiv anyukáját Bhopalba. :) Shiv meg én visszamentünk a szállodába és leültünk a társalgóban képeket nézegetni a laptopon. A barátai felhívták őt, hogy szeretnének találkozni velem, megbeszéltük, hogy jöjjenek a szállodához, és akkor átmegyünk a plázába, de Shiv kérte, hogy csak 2-3 ember jöjjön egyszerre, mert nem akar tömeget körülöttem, és így szép lassan találkozhatok az összes barátjával, akik látni akarnak. :D Meg is jöttek, be lettem mutatva Tarunnak, Satishnak és Navinnak. Nagyon jófejek, beszélnek angolul, jól éreztük magunkat. Átmentünk a plázába és beültünk a Pizza Hutba kajálni, csak hogy stílusosak legyünk. :D Utána vanília fagyi sütivel, aztán irány vissza a szállodába, az új szobámba. Nagyon jó este volt, Shiv is sokkal felszabadultabb volt a barátai társaságában, és én is elememben éreztem magam a srácok között. :) Az éjszakám is sokkal jobb volt, azonnal elaludtam, és nem voltak bogarak sem... :)

Indulás!

Hát eljött végre... Ma repülőre szállok, és indul a kaland. :)
Egészen nyugodtan viselem, bár a héten nem sokat aludtam. Valahogy mindig éjszaka jönnek elő az aggodalmak, úgyhogy elég fáradt vagyok. A pakolás viszont jobban nem is sikerülhetett volna. Egy teljesen normál bőröndbe belefért mind a 18 felső (15 napra :)), 5 hosszúnadrág (rövidet vagy szoknyát nem ajánlatos hordanom ott), cipők, az összes piperecuccom, és még azoknak a ruháknak is maradt hely, amiket ott fogok venni. Nem tudom, hogy csináltam. :) A kézipoggyászba kerül az összes iratom, a túlélőkészlet (egy adag váltás ruha, törlőkendők stb.), a fényképezőgép, amit apu adott kölcsön, és a laptopom. Remélem, minden rendben lesz az utazással, és a csomagom se fog elveszni útközben.
Nem tudom, mit írhatnék még, mindent elmondtam az előzőekben, majd hétfő este, ha minden jól megy, és megérkeztem a szállodába, jelentkezem. :)
Kívánjatok szerencsés utat! ;-)

Minden megvan....

..... kivéve a szekrény nagyságú bőröndöt. :) De asszem be kell érnem egy normális nagyságúval is. Nem lesz egyszerű minden napra csak egy pólót csomagolni, megfosztva ezzel magamat a lehetőségtől, hogy az utolsó napokban is a reggeli hangulatomtól függően választhassam ki, hogy mit veszek fel, de valahogy majd csak túlélem. :D
A malária elleni gyógyszeremet már megrendelték a patikában, holnap mehetek érte.
Kiderült, hogy orosz vízumra mégsincs szükségem, mivel nem hagyom el a repülőteret a külvilág fele, és az odaérkezéstől számított 24 órán belül megyek is tovább. Legalább ezt megúsztam. Így is kb 350 ezer forintnál tartok, és akkor Indiában még nem is költöttem semmit...
Az indiai vízum 16 ezer forintba került, és másfél hetet kellett várni rá. Először online kell kitölteni a vízumkérelmet, elküldeni, adni a követségnek kb 2 napot, hogy feldolgozzák, aztán besétálni egy kinyomtatott példánnyal, 2 fényképpel, és a pénzzel. Ha ez is megvan, egy hét, és mehetek érte. És én mentem is. :)
Ahogy közeledik az indulás napja (aug.12.), anyu egyre több helyről kapja a jobbnál jobb tanácsokat, hogy tiltsa meg, hogy elmenjek, vegye el az útlevelem, törje el a lábam, és hasonlók... Én nem gondolom, hogy a helyzet ennyire drámai lenne. Többen túléltek már indiai utakat, és épségben haza is értek, sőt olyanról is hallottam már, hogy valakinek annyira tetszett, hogy később vissza is ment... Annak ellenére, hogy tudom, csak a féltés mondat ilyeneket az emberekkel, azért nagyon nem esik jól. :( Én életem eddigi legnagyobb kalandjának tartom ezt az utazást, és már tűkön ülve várom, hogy indulhassak. Jó lenne, ha mások is velem örülnének és izgulnának. Az elrettentő sztorikat azóta hallgatom, amióta először megfordult a fejemben, hogy kimegyek - vagyis kb egy éve -, most már szeretnék egy kis nyugtot. Én kifejezettem örülök annak, hogy nem vagyok az az idegeskedős fajta, bízom abban, hogy minden rendben lesz - emellett persze fel vagyok készülve arra is, ha valami gond lenne -, és nagyon nem szeretném, ha mások idegessége, aggodalmai átszállnának rám is. Úgy gondolom, hogy mindent megtettem azért, hogy ne történjen semmi baj - legalábbis az én gondatlanságomból ne -, a többi már nem rajtam múlik, és nem is a tanácsadó ismerősökön, rokonokon.
De hagyjuk most a negatív gondolatokat.
Szóval jövő vasárnap indul a varázslat... :)
Nem sokkal dél előtt indul a gépem, és helyi idő szerint hétfőn hajnali 3-kor érkezem meg Delhibe, ahol Shiv fog várni rám, és 6 órakor már indulunk is tovább vonattal Bhopalba, ahol az első 9 napot fogjuk tölteni, ismerkedéssel, városnézéssel, szórakozással. Állítólag az indiai mozikban 3 kategóriába vannak osztva az ülőhelyek, és a legmagasabb kategóriásnak az ára kb kétharmada a mi mozijegyeink árának, és ezért a pénzért egy karosszék nagyságú és kényelmi faktorú székből nézheted a filmet, és kapsz egy pincért is, akit bármikor kiküldhetsz a büfébe, hogy hozzon neked valamit. A bollywoodi filmek általában közel 3 órásak, de a moziban a film közepén van egy 10 perces pisiszünet, aminek én pl kifejezetten örülnék itthon is... Bár ezzel valószínűleg egyedül vagyok, mert az emberek általában azért végig tudnak ülni 3 órát vécézés nélkül. :)
Bhopal után indulunk vissza Delhi fele vonattal, de mivel Agra pont útba esik, ezért ott is eltöltünk egy napot, megnézzük a Taj Mahalt - csakhogy valamit lássak is India nevezetességeiből... :)
Az utolsó három napot Delhiben fogjuk tölteni városnézéssel, és aug. 27-én kora hajnalban indul vissza a gépem, itthoni idő szerint a délelőtti órákban érkezem meg Ferihegyre (illetve, bocsánat, a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre!). :)
Mivel azt tanácsolták, hogy sötétedésig lehetőleg érjek vissza a szállodába, és utána már ne menjek ki az utcára, terveim szerint minden este be tudok majd számolni nektek a napi eseményekről, de nem ígérek semmit, attól függ, hogy hogy lesz internet a szállodában. Azt viszont megígérhetem, hogy legkésőbb a hazaérkezésem után mindent leírok, bár erre nem lesz túl sok időm, mert szeptember 10-én pedig indulok ki Angliába 10 hónapra. De ez már egy másik blog témája lesz.... ;)
Addig is koncentráljunk Indiára, a visszaszámlálás megkezdődött...
Az indulás előtt még jelentkezem.