Búcsú és utazás

Vasárnap este, vacsora után elköszöntem Shivtől. Ugyanis, mint előző nap kiderült, megkapta az állást az interjúja alapján, de ez azt jelentette, hogy hétfőn jelenése volt Bhopalban, így a vasárnap esti vonattal el kellett mennie. Őszintén szólva be voltam szarva, hogy hogy fogok én nélküle menni a reptérre meg ott intézni a dolgokat, és persze azt sem szerettem, hogy így jelentősen lecsökkent a még együtt tölthető órák száma. :( De nem volt mit tenni, ha menni kell, menni kell. Már mikor a kijelentkezést intézte a szállodából, nagy erőfeszítésbe telt, hogy ne sírjak, a könnyek már ott voltak a szememben. Aztán leültünk még pár szóra, de akkor már nem bírtam... Szegény, nagyon nem akart engem így látni, azt mondta, akkor el se megy, de mondtam, hogy oké, megpróbálom abbahagyni, miattam ne passzolja el az állását. Búszúszavak, egy utolsó puszi, egy ölelés, egy utolsó mosoly csak neki, mert azt mondta, anélkül nem megy el, aztán végre rohanhatok fel a szobába sírni... :( Ekkor tudatosult bennem, hogy most megint egy évig nem fogom őt látni, és India is nagyon fog hiányozni, nagyon megszerettem az országot meg az embereket, mindenféle kellemetlenségek ellenére is. Csodálatos ország, ősi kultúrával, egyedi és izgalmas, sosem tudhatod, mi vár rád, és sosem ismerheted ki teljesen, megőrzi a titokzatosságát. Én azért meg fogom próbálni, már alig várom, hogy elkezdhessem az Indológia szakot az egyetemen. És abban is biztos vagyok, hogy nem ez volt az egyetlen utam Indiába. :)
Kb egy órát adtam magamnak kesergésre, aztán nekiálltam zuhanyozni, meg pakolni. Úgy terveztem, hogy aludni már nem fekszem le, mivel éjjel fél egyre jött értem a taxi, gondoltam, addig szép nyugodtan mindennel elkészülök, majd a repülőn alszok. Hát a pakolás nem volt egy egyszerű dolog... Mindent elrendezni úgy, hogy jó helyen legyen, ne sérüljön, elférjen. Úgy döntöttem, hogy a laptopomat most a bőröndbe rakom, a fényképezőgépre visszamásoltam az összes képet arra az esetre, ha a bőrönddel valami gond lenne, az a kézipoggyászba került, ahova most túlélőfelszerelést sem kellett pakolnom. A végén egészen jól sikerült bepakolnom, csak a piperecuccaim nagy részét kellett otthagynom, mert már nem volt több hely, de azok meg nem is voltak olyan fontosak. Felöltöztem, és vártam, hogy indulhassak. Illetve nem vártam, mert őszintén megvallva nem akartam hazamenni, remélem, ezzel nem sértek meg senkit.
Aztán egyszer csak elérkezett a fél egy, és lementem, hogy kijelentkezzek, a bőröndömet meg megkértem, hogy hozzák le. Már várt rám a taxi, amit előre kifizettem a szállodában. Elvitt a repülőtérre, kicsit féltem, mert tök egyedül voltam a sofőrrel, akárhova vihetett volna, de nem volt semmi gond, egy fiatal srác volt, a reptéren kivette a bőröndöm a csomagtartóból, aztán olyan szemekkel és arckifejezéssel nézett rám, mintha a világ legnagyobb megtiszteltetése lett volna, hogy engem kihozott a reptérre. :) Elköszöntem tőle, és elindultam befele. Az ajtón beérve rögtön megállítottak, poggyászellenőrzés. Semmi, gond, minden oké, mehet. A kivetítőn megnéztem, hogy hol kell becsekkolnom, kiderült, hogy már el is kezdték, még várnom se kell. Beálltam a sorba, és az előttem álló két indiai srác rögtön beszélgetést kezdeményezett velem, de nem bántam, addig se unatkoztam. Közben azért figyeltem az embereket magam körül, hátha látok magyarokat, de nem volt szerencsém, viszont feltűnt, hogy mindenkinek a kezében van egy kis zöld űrlap, csak az enyémben nem volt. Gondoltam, majd csak szólnak, ha valamit elfelejtettem. A becsekkolásnál a úriember nagyon aranyos volt, elmagyarázta, hogy az egyik beszállókártya a moszkvai gépre van, a másik pedig a budapestire, a csomagomat pedig nem kell kivennem Moszkvában, mert Budapest a célállomás rajta. Csak úgy, mint idefele. Innen mentem az útlevélellenőrzéshez, ahonnan visszaküldtek, mert nem töltöttem ki azt a zöld űrlapot, ami az országból való kilépéshez kell, és amit belépéskor is ki kellett töltenünk. Visszamentem a becsekkoláshoz, és az ott ácsorgó reptéri alkalmazottaktól kértem egy lapot. Kitöltöttem, és mentem vissza az útleveleshez. Most már nem volt gond, átengedtek, következett a kézipoggyász ellenőrzés és a detektoros kapu. Innen is elküldtek, mert nem volt rajta az övtáskámon meg a hátizsákon, hogy hova megyek és melyik járattal és mi a nevem. Kérnem kellett két kis kártyát, amik gumin lógtak, azokra ráírtam az adatokat, és ráakasztottam a tatyókra. Így már okés volt, átmentem a detektoros kapun, utána még egy elfüggönyözött fülkében egy nő manuálisan meg kézi fémdetektorral vagy mivel is átvizsgált, aztán lepecsételte a beszállókártyámat, hogy rendben vagyok. A táskákra rakott kártyákra is kaptam pecsétet, aztán mehettem. A terminálon vettem egy dobozos almalevet, mert nagyon szomjas voltam, aztán rejtvény fejtéssel ütöttem el az időt, miközben azon gondolkoztam, hogy lehet az, hogy reggel még három töltéscsík volt a telómon, most meg ki akar kapcsolni. Persze azt csak az utolsó pillanatban, a beszállás előtt vettem észre, hogy a reptéren vannak telótöltő állomások, mindenféle telefonhoz mindenféle végű dugóval, és simán feltölthettem volna, amíg vártam. Csak én lehetek ilyen béna... :D
A repülőútról nem tudok sokat mondani, az evést is félálomban csináltam végig, azon kívül pedig ki se nyitottam a szemem, de az azért feltűnt, hogy az idővel még mindig nem vagyok kibékülve. Vagy én vagyok a hülye, vagy nem tudom, mi történik, de Moszkváig az út elvileg hat és fél óra lett volna, amit a fedélzeti monitor szerint - ami azt mutatta, hogy a felszállás óta mennyi idő telt el, - mi öt és negyed óra alatt megtettünk, mégis vagy negyed órával a kiírt időpont után érkeztünk meg Moszkvába, pedig nem indultunk késve. Valaki, aki érti, magyarázza ezt el nekem.
A lényeg az, hogy késve érkeztünk Moszkvába, ezáltal éppen annyi időm volt, hogy átmenjek a transzferkapun, az útlevél ellenőrzésen, és már szállhattam is fel a budapesti gépre. Meg is fordult a fejemben, hogy a csomagokat vajon hogy tudják ilyen gyorsan átrakni egyik gépről a másikra, de aztán úgy döntöttem, emiatt aggódjanak ők, én fáradt vagyok. :)
Mint kiderült, nem tudták megoldani...
Megérkeztem Budapestre, és vártam a csomagomat, de az csak nem jött. Anyu, mintha megérezte volna, írt egy üzit, hogy ha gond van a csomaggal, akkor még mielőtt kimennék, intézzek valamit, mert kintről már nem lehet. Visszaírtam, hogy gond van, mert egyáltalán nincs csomagom. Az ügyintéző hölgy nagyon kedves volt, mondta, hogy ez átszállásnál előfordul, nem kell aggódni, a következő géppel utánam küldik Moszkvából, ami este fog csak jönni, és a légitársaság költségére házhoz is szállítják egy budapesti címre. Aláírtam a papírokat, azt mondták, hogy felhívnak, mielőtt kihozzák, hogy otthon legyek. Oké. Kimentem, ahol már vártak rám anyuék, és azon poénkodtak, hogy milyen laza vagyok, hogy csak egy hátizsák volt a poggyászom két hétre. :)
Én meg közben rájöttem, hogy a telefonom töltőjét a bőröndbe raktam, így nehezen fognak elérni, ha hozni akarják a csomagot, mert a telóm totál lemerült. Sebaj, otthon van még a régi mobilom, majd átrakom abba a kártyát. A reptérről rögtön a mamához mentünk, ahol már várt rám az előre megrendelt húsleves, rántott hús, petrezselymes krumpli és tejfölös ubisali, és még egy kis maradék mézes-krémes sütit is kaptam... :D
Ebéd közben és után élménybeszámoló és képnézegetés a tévére kötött fényképezőgépről. Sajnos az ajándékokat nem tudtam kiosztani, mivel minden a bőröndben volt, de majd pótolom. Utána társasjáték otthon, majd én ledőltem a kanapéra, és rögtön el is aludtam, de óránként felkeltem, hogy nem hívtak-e a csomaggal kapcsolatban. Este nyolckor már kezdtem aggódni, de anyu azt mondta, hogy ha hét után érkezett meg a gép, ahogy a hölgy mondta, akkor még biztos nincs meg a csomag. Aludtam még egy kicsit, és este 10-kor arra keltem, hogy még mindig semmi. Felhívtam őket, hogy mi van, azt mondta a hölgy, hogy megvan a csomag, nincs semmi gond, most adta oda a kézbesítőknek, de majd csak holnap kapom meg, mert ilyenkor este már csak hotelekbe szállítanak. Megnyugodtam, és végre normálisan is lefekhettem aludni a saját ágyamba. Ahogy belenéztem a már félig üres hátizsákomba, megtaláltam a telefonom töltőjét és kiröhögtem magam, hogy milyen hülye vagyok. :D Gyorsan visszaraktam a kártyát, bedugtam tölteni, és mentem aludni. Persze a reggeli sokáig alvás nem jött össze, hajnali negyed nyolckor hívtak, hogy nyolc óra után valamikor hoznák a bőröndömet, így föl kellett kelnem. Meg is érkezett a bőrönd, épségben, úgy, ahogy Delhiben bepakoltam.
Igazából azon tűnődtem, hogy miért pont az Indiai kalandjaim címet adtam a blogomnak. Így utólag nézve abszolút helytálló a kifejezés, de ezt előre nem tudtam, csak sejtettem, hogy nem lesz ez egy sima út, és ez már a megérkezéskor igazolódni látszott, amikor a rendőrök majdnem bevitték Shivet és Rohitot... :)
A lényeg, hogy tényleg óriási kaland volt, nagyon köszönöm azoknak, akik támogattak, és mellettem álltak, legnagyobb köszönet az anyukámnak, és hát még nincs vége a történetnek, hiszen jövő nyáron Shiv érkezik hozzánk egy hónapra, a részleteket majd itt olvashatjátok...  :)
És hogy addig se unatkozzatok, szeptember 10-től olvassátok az angliai blogomat, tíz hónapig leszek kint au-pair (gyerekfelvigyázó). ;-)
http://www.pallaviworksinengland.blogspot.hu/
Remélem, tetszettek a bejegyzések, bár tudom, némelyiken érződik, hogy siettem, vagy fáradt voltam, de ezt nézzétek el nekem, nem volt mindig egyszerű időt találni az írásra, vagy épp a körülmények szóltak közbe.
Talán Angliában könnyebb lesz... :)
De azért "Jai Hind!!!" <3 :)

Delhi - 2. felvonás

Vasárnap reggel 8-kor tali a recepción, aztán reggeli az étteremben. Vissza kellet fognunk magunkat, mert korlátozott pénz állt már csak rendelkezésünkre. Szóval a menü vajas lekváros pirítós volt, fejenként kettő. :) Utána a recepción megbeszéltük a kijelentkezést, és rendeltem taxit, ami kivisz majd a reptérre. Aztán irány a város, vártak a látnivalók. Először a Raj Ghat-hoz mentünk, ami, mint kiderült, Mahatma Gandhi sírja. Sok csoport látogatott oda, akik Gandhijit és Indiát éltető rigmusokat kiabáltak. Persze a cipőt le kellett venni, de most kivételesen nem bántam. Közben egy indiai hölgy gyorsan beállt mellém, átkarolt és lefotózkodott velem. Még mindig nem igazán tudtam megszokni ezt, de néha azért jól esik. Megnéztük a sírt, nagyon egyszerű, de elegáns és szilárd, pont amilyen az itt nyugvó ember volt. Ezután a Jama Masjid következett, ami egy muszlim templom, Shivnek ingyen volt, nekem 300 rúpiába került az, hogy levehettem a cipőmet, és rámadtak egy förmedvény, libafos színű zsákszerű izét, hogy még véletlen se látszon ki semmi, csak a fejem, és hogy biztosan megpusztuljak a 40 fok melegben. Merthogy a tegnapi egész napos eső után ma reggel, valamilyen sugallatra mégsem raktam el esőkabátot, és délelőtt nem is bántam meg, majd megdöglöttem a fülledt, párás melegben, de azt már sajna nem suggallta semmi, hogy a napszemcsit viszont el kéne raknom, pedig hasznát vettem volna. Szóval, mivel ilyen szépen elintéztek a templom bejáratánál, nem is maradtunk sokáig, csak körbenéztünk az udvarban, az oltárokhoz nem mentünk be. Innen mentünk át a Vörös Erődbe, ami kívülről nagyon tetszett, tényleg egy hatalmas nagy erődítmény, de megmondom őszintén, belül azért többet vártam volna. Igazából az egész egy várfal, amit sokat sejtet, de annál kevesebbet mutat. Viszont itt láttam először papagájokat, nem is tudtam, hogy élnek a városban. :) Mikor kifele jöttünk az erődből, már kb kilóméteres sor állt a bejáratnál, szóval áldottam az eszem, hogy egy órával korábbra tettük a reggeli indulást. Ha ezt nekem kellett volna végigállnom a tűző napon, lehet, hogy inkább be se megyek. Az Akshardam Templommal ezt meg is csináltam. Ezt a templomot hagytuk ki tegnap, mert már nem volt rá idő. Hát ma is kihagytuk, pedig időnk éppenséggel lett volna. De az a rengeteg biztonsági ellenőrzés, meg a hőség elriasztott. Még övtáskát sem volt szabad bevinni, viszont iratok meg pénz, útlevél, ilyenek lehettek nálad, amiket persze magamnál is akartam tartani, mert azért a taxiban mégsem hagyom, akkor se, ha ugyanazzal megyünk tovább, na de hogy a fenébe tömködjek bele minden értéket a farmerom zsebeibe?? Azt mondtam, ezt kihagyjuk, menjünk inkább valami légkondicionált helyre, ahol nyugi van. A Nemzeti Múzeumnál nem is találhattunk volna jobbat. A tárlat ugyan annyira nem volt izgalmas, nagyon sok ilyet láttam már, történelmi birodalmak, ókori leletek, műemlékek, az indiai vallásvilágról készült alkotások viszont kifejezetten tetszettek. Szép lassan körbesétáltunk, aztán, mivel már elegem volt a templomokból, a következő betervezett helyet is kihagytuk, inkább elmentünk megnézni a Parlamentet meg a Miniszterek Házát, természetesen csak kívülről. Hát nem egy nagy szám. A Parlamentet inkább nézném valami stadionnak, mint az országgyűlés helyszínének... A miénk sokkal jobb. :)
Gondban voltunk, mert egész napra miénk volt a taxi, de elfogytak a látnivalók. Mondtam Shivnek, hogy ha úgysincs jobb ötletünk, keressük meg a Magyar Nagykövetséget, legalább kívülről lássam. Véletlenül épp nálam volt a papír, amire felírtam a címet, így meg is találtuk. Jó volt magyar feliratot és zászlót látni a kapu mellett. :) Ezután kitaláltuk, hogy menjünk vissza a Lodhi Gardenbe, ahol tegnap voltunk, mert az jó nyugis hely, ott el tudjuk tölteni a maradék időt. Igen ám, de útközben egy tüntetés kellős közepébe keveredtünk, szerencsére egész békésnek tűntek, csak kiabáltak, meg zászlókat lengettek, viszont elfoglalták az egész utat, jelentős forgalmi dugót okozva. Állítólag a korrupció ellen tüntettek, és három napos éhségsztrájkba kezdtek ma délután. Elővettem a kamerám, hogy csináljak róluk képet, de aztán nem mertem, mert ott jöttek el a kocsi mellett, és annyira elszántnak tűntek, már-már mániákusnak, hogy inkább gyorsan vissza is raktam a gépet a táskámba. Viszont a Lodhi Gardenes tervünk meghiúsult, ugyanis nem sokkal később lezárták azt az utat, ahol mentünk volna, és azt mondta a sofőr, hogy ha odamegyünk, akkor este 6 előtt nem fogunk tudni visszajönni, ezért javasolta, hogy menjünk inkább a Buddha Gardenbe. Így is tettünk, ez a park is kb az a kategória, mint a Lodhi, itt is tele volt az egész párokkal, kétszer körbesétáltuk az egészet - pedig ez sem kis méretű, szerintem olyan Népligetnyi lehet -, de nem találtunk szabad ülőhelyet, ezért a parkban lévő kajáldában ültünk le, és ha már ott voltunk, ettünk is egy-egy csirkeburgert, aminek én a felét otthagytam, mert valami gusztustalan egyveleg-húsból készült, szerintem a csirke minden részéből volt benne, ha egyáltalán csirke volt. Az almalé viszont almalé ízű volt. Még szerencse. :)
Mikor észrevettük, hogy eltelt az idő, visszamentünk a kocsihoz, hogy vigyen haza, de előbb megállt velünk egy kézműves bolt előtt, azt mondta, csak menjünk be, nem kell semmit venni, nézzünk körül és ki is jöhetünk, mert ezáltal ő kap egy kis pénzt, hogy odavitt minket. Bementünk. Persze az, hogy nem kell semmit venni, nálam nem így működik, főleg ha rámenős indiai kereskedők vetik rám magukat... Gondolom kitaláljátok, vettem pár dolgot, ami azt jelenti, hogy megkíméltem magam a dilemmától, hogy mit csináljak a számlámon lévő maradék pénzzel... :) De remélem, akiknek vettem, örülni fognak. Ezek után már tényleg a szállodába mentünk, lepakoltunk, és megvacsiztunk az utcában az egyik árusnál. Csirke momost ettünk, ami eddig az egyetlen indiai étel, amit tényleg jóízűen meg tudok enni, nem ég szét a szám a csilitől meg a fűszerektől. :)
Egy dolog viszont beárnyékolta az egész napot, az, hogy tudtam, hogy ez utolsó, amit Shivvel tölthetek, Indiában. Nem lesz egyszerű a búcsú, ha csak rá gondolok, már könnyes a szemem... :(

Delhi - 1. felvonás

Péntek hajnal. Az agrai hotelszobában nem volt áram, a zuhanyozás megint elmaradt, a wc használat is vicces volt tök sötétben. Nem érdekes, majd Delhiben megoldjuk. A vonat persze késett, dél körül értünk a fővárosba. Becsekkolás a szállodába, még webcam képet is készítettek rólam, természetesen 2 emelet különbséggel kaptunk szobát. Olyan fáradtak voltunk, hogy azt mondtam Shivnek, pihenjünk egyet, délután találkozunk a recepción, és csinálunk valamit. Hát az a valami, az annyi volt, hogy elmentünk pénzt kivenni, majd megvacsoráztunk a szálloda éttermében. Felmentünk a szobába, és én kb rögtön el is aludtam, de azért előtte még írtam Shivnek, hogy én ma már nem mennék sehova. Olyan este fél 10 körül ébredtem fel először és rájöttem, hogy talán le kéne zuhanyozni, meg normálisan lefeküdni. Reggel kilencre beszéltük meg a találkozót a recepción. Elmentünk reggelizni. Mint kiderült, Shiv tegnap este azért még kimozdult a szállodából, amíg én aludtam, elment borbélyhoz, mert önállóan nem tud borotválkozni (valaki megtaníthatná), és mégegyszer megvacsorázott. Nem is értem, hogy bír ennyit enni, mikor tök vékony.
Reggeli után találtunk egy kocsit, amit sofőrrel együtt kibéreltünk egy napra, ami 8 órát jelent, 1500 rúpiáért. Az első állomás a Qutab Minar volt, ami egy hatalmas torony, nagyon szép faragott kövekből, valami uralkodó építtette. Nem tudok sokat a látványosságokról, amiket megnéztünk, csak amit Shiv elmondott, de ő is csak a törikönyvekből tudta, ha éppen tudta, útikönyvünk nem volt. A következő, amit megnéztünk, a Lótusz Templom volt, ez egy nagyon szép, lótusz formájú templom, elég friss, néhány éve építették, de be nem mentünk, mert esett az eső, és le kellett volna venni a cipőt, de én sárban nem akartam. Ezután Safdarjung király sírja következett, ez ugyanaz a kategória volt, mint az összes többi síremlék Indiában. A következő, ahova mentünk a Lodhi Garden volt, ez egy hatalmas nagy park, tele növényekkel és kisebb állatokkal, nagyon békés, nyugodt és csendes, ösvények vezetnek rajta keresztül, mindenhol padok, és van egy pár síremlék meg ókori építmény, bonsai kert, tó és üvegház is. Ahogy ott sétálgattunk, rájöttünk, hogy Delhiben valószínűleg ez a szerelmespárok kedvenc búvóhelye, ezt bizonyította az is, hogy kb minden második padon, és minden ötödik fának dőlve párokat láttunk ölelkezni vagy csókolózni. :) A park után Humayun király sírja következett, aztán, mivel kezdtünk kifutni az időből, ezért az Akshardam Templom helyett az India Gate-et néztük meg, ez jobban útba esett, és kevesebb időt vett igénybe. Aztán vissza a hotelbe, kis pihi, majd vacsora az étteremben, fagyival megspékelve. Egyébként nem csak a Taj Mahalban kell a külföldieknek sokszoros árat fizetni a belépésért, hanem mindenhol, a ma látott helyeken - ahol kellett fizetni, ott - az én belépőm 250 rúpia volt, Shivé 20. Ja, és egy jótanács: nagyon kell figyelni, hogy adnak-e visszajárót, és hogy annyit adnak-e, amennyit kell. Az Agra Fortban Shivet lenyúlták 250 rúpiával, de szerencsére hamar észrevette, visszamentünk, és megkapta a pénzt. Én már nem voltam ennyire szemfüles, nekem 100-zal kevesebbet adtak vissza az egyik jegypénztárnál, de csak későn vettem észre, amikor már mindegy volt. És az utcai jégkrémárusnak is úgy kellett szólni, hogy azért a visszajárót jó lenne, ha odaadná. Szóval nagyon trükkösek, nem elég nekik, hogy a turistáktól mindig többszörös árat kérnek. Fárasztó nap volt, de holnapra több látnivaló van betervezve, szóval azt hiszem, mennem kéne aludni. Sajnálom, hogy nem tudok részletesen írni a látottakról, de mondom, igencsak hiányosak az ismereteink, Shiv is harmadszor van csak Delhiben, ebből az egyik az volt, amikor értem jött a reptérre. De ha nagyon akarjátok, utólagosan - ha lesz időm utánanézni a neten, vagy valami, - majd leírom, hogy pontosan mit kell tudni róluk... :)

Bhopal utoljára és Agra

Mint már megszokhattuk, semmi nem úgy történik, ahogy eltervezzük. Szerda reggel felkeltem, elkészültem a bevásárlásra, és vártam, hogy Shiv hívjon, kilencre beszéltük meg a találkozót, úgy volt, hogy a plázában kezdünk, aztán megyünk át a piacra, ami 11-kor nyit. De fél 10-kor még semmi, Shiv sehol... Lementem a recepcióra, leültem, és vártam, azt remélve, hogy hamarosan megérkezik. Hát mit mondjak... Fél 11-kor felhívott, hogy mindjárt itt van, még fél óra. Remek. Úgy negyed 12-kor meg is érkezett, mondanom se kell, tök mérges voltam, ráadásul el sem aludt, felkelt teljesen időben, és az út max fél óráig tartott volna. Elmondta ugyan, hogy miért késett, de félig oda se figyeltem, a másik felét meg nem tudtam logikailag összerakni. Eltartott egy darabig, míg túlléptem rajta, de a shoppingolás helyre hozott. :) Mivel későn kezdünk, és sokmindent akartam venni, a plázát kihagytuk, és rögtön a piacra mentünk, az első dolog volt, hogy megvegyük a szárimat. Végre! :) Shiv segített kiválasztani, és még a felsőrészt is meg tudtuk varratni helyben, este mehettünk is érte, aminek nagyon örültem, attól tartottam, hogy erre már nem lesz idő. Ezután sétálgattunk, nézelődtünk, vettem még pár dolgot, de ezeket nem árulom el, mert akkor nem lesz meglepetés azoknak, akik kapni fogják. Viszont sajnos nem tudtam mindenkinek azt venni, amit szerettem volna, valakinek meg egyszerűen nem tudtam kitalálni, hogy mit kéne. :( Remélem, nem fognak haragudni.
Mikor végeztünk a vásárlással, úgy 3 óra körül, elmentünk a tóhoz, hogy csónakból is megnézhessük a várost, amit már Shiv anyukájáékkal is terveztünk, csak akkor nem jött össze. Persze csúcsidőben mentünk, este 7-ig egy hajó vagy csónak sem volt szabad, úgyhogy csak egy motorcsónakázásra tudtunk befizetni, ami tartott kb 5 percig, de azért jó volt. Ezután ettünk egy fagyit, és újabb két barátnak be lettem mutatva, akikkel sétáltunk egy nagyot a tóparton. 6 órára visszamentünk a piacra a szárimért, aztán még vettünk hozzá karkötőket is, amik passzolnak színben. Irány a hotel, lepakolás, aztán az étterem az utcában. A vacsi végére megérkezett Shiv újabb két barátja, kicsit beszélgettünk velük, ettünk sütit, aztán Shivvel elmentünk az albérletébe, neki össze kellett szednie a cuccait az utazáshoz, én pedig megkértem a háziasszonyt, hogy tanítsa meg nekem, hogy kell felvenni a szárit. Itt készültek a fényképek is. :) Még beszélgettünk egy kicsit, amíg Shiv elkészült, aztán megint vissza a hotelbe. A recepción találkoztam egy indiai doktornővel, aki éppen előadást tartott volna az alagsorban, de nem volt laptopja, amin le tudná játszani a prezentációt. Felajánlottam az enyémet, nagyon hálás volt, mondta, hogy nyugodtan maradjak ott az előadáson, hallgassam meg. Levittem a laptopom, meg a kábeleket hozzá, de valami gond volt a projektorhoz való csatlakoztatásnál, nem működött. Azért ott tartott meghallgatni az előadást, sőt még vacsorára is meghívtak, hogy tartsak velük, de köszönettel elutasítottam, már túl voltam a vacsin, meg hát nem is igazán voltam alkalomhoz illően öltözve, feszengtem is emiatt az előadás alatt. De azért készült pár kép rólam, meg kaptam egy szál rózsát is köszönetképp a szervezőktől, bár nem tudom, mit köszönhettek nekem. :)
Rohanás a szobába összepakolni, mert korán reggel indul a vonat.
Hajnali 5-kor jelentkeztem ki a szállodából. Kicsit sajnáltam, hogy el kell mennem, imádtam az egész közeget, az alkalmazottakat, mindent, nagyon jól éreztem magam, minden apró kellemetlenséget leszámítva. Délután 2 körül érkeztünk meg Agrába, én végigaludtam az utat a vonaton. Bejelentkezés a szállodába, amit úgy választottam ki, hogy 50 méterre volt a Taj Mahal déli kapujától. A személyzet meg is vette nekünk a jegyeket, így még csak sorba se kellett állni. Egy kis felfrissülés után el is mentünk, hogy megnézzük közelről. :) Már a külső kapun belépve is fantasztikus a látvány, de a lényeget még eltakarja a belső kapu. Ahogy ezen  is átmentünk, egyszer csak előttem állt az, amit eddig csak képeslapokon meg útifilmekben láttam. Varázslatosan gyönyőrű és hatalmas... Nem tudtam betelni a látvánnyal. Kb 100 nagyjából egyforma képem van, de nem tudtam abbahagyni a fotózást. :) Mikor azonban odaértünk a lépcsőkhöz, hogy bemenjünk, jött a gáz... Kiderült, hogy a külföldieknek, akiknek mellesleg 750 rúpia körül van a belépő, az indiaiak 20 rúpiájával szemben, más úton kell bemenni, mint az indiaiaknak. Na azt már nem! Ha ezt tudom, Shivnek is 750-ért vettünk volna jegyet, nem érdekel. De hogy én nélküle, külön úton menjek be, azt nem. Akkor inkább nem nézem meg belülről. Nem is mentünk be. Sétáltunk egy nagyot a parkban a mókusok közt, aztán visszamentünk a szállodába. Majd legközelebb... Ezután elmentünk az Agra Erődöt megnézni. Én nem tudom, hogy csak velem történik ez, vagy minden fehér lánynak ezt kell átélnie, de állandóan ostromoltak egy közös fotóért, és, míg Bhopalban még kifejezetten élveztem, itt már nagyon elkezdett dühíteni, és borzasztó zavaró volt. A Tajnál is megkérdeztek ketten, de ők legalább megértették, ha nemet mondtam. Itt az erődben hiába beszéltem, úgy kellett elzavarni őket. Gyorsan körbesétáltunk, aztán mentünk is, ennyi elég volt. Még visszafele megnéztük a piacot, de nem volt igazán mit látni rajta. Agra látványosságai közé tényleg csak a Taj és az Erőd tartozik, nem is érdemes több időt itt tölteni. Este rendeltünk vacsit a szobába, meg vártuk, hogy a még délután mosásba adott ruhákat visszahozzák, aztán pakolás és alvás, mert Péntek reggel megint vonatra szállunk, hogy az utolsó három napot Delhiben töltsük.

Eső és punnyadás

Hétfőn reggel addig alhattam, ameddig akartam, megkértem Shivet, hogy ne jöjjön 9-re, majd csak ha rácsörgök. Hát ez kb dél körül történt, úgy volt, hogy végre elmegyünk nekem szárit venni, de ez megint nem jött össze. Először átugrottunk a plázába enni valamit, és mire végeztünk, elkezdett irdatlanul szakadni az eső. Az otthoni "ömlik az eső" ehhez képest csak szitálás. Teljesen rápörögtem a dologra, erre vártam, hogy ilyet láthassak, és átérezhessem... Könyörögtem Shivnek, hogy menjünk ki, de nem nagyon akart kötélnek állni, azt mondta, teljesen el fogunk ázni, nincs nála másik ruha, ahhoz vissza kéne mennie a barátja szobájába, ahova azért költözött néhány napra, hogy közelebb legyen hozzám, de a barátja meg csak este lesz otthon. Végül addig könyörögtem neki, hogy elindultunk vissza a szállodába az esőben. Kitártam mindkét karom, arcomat az ég felé fordítottam, és élveztem, hogy fél perc alatt a bugyimig csurom víz lettem. Az utcán már kisebb-nagyobb vízátfolyások voltak, mintha patakok lennének, de engem nem érdekelt, élveztem az égi áldást. Ahol nem volt hely kikerülni a vizet, ott fél lábszárig belegázoltunk, igaz, hogy sáros volt, de kit érdekel??? :D Pár perc volt csak, míg elértünk a szállodáig, de óráknak tűnt, iszonyúan élveztem. A tetőkről olyan sugárban ömlött le a víz, mint a vízesés, vagy zuhany, legszívesebben aláálltam volna, de Shiv azt mondta, hogy azt azért már nem kéne, így is őrültnek néznek az emberek, mindenki behúzódott a tetők alá, de nem foglalkoztam ilyenekkel. Otthon ezt nem csinálnám, mert az otthoni eső hideg, meg a levegő is, de itt minden meleg volt, és tudtam, hogy nem lesz tőle semmi bajom. Végül csak azért álltam le, és mentünk be a hotel teteje alá, mert abban viszont nem voltam biztos, hogy Shivnek se lesz semmi baja, ki tudja, milyen fából faragták ezeket az indiaiakat... Álltunk egy darabig, és néztük az esőt, a hotelből is kint állt mindenki a teraszon, a tető alatt. Végül Shiv azt mondta, hogy lassan fel kéne mennem levenni a vizes ruhákat, ő pedig visszamegy az albérletbe, megszárítkozik, keres magának valami ruhát, aztán még délután elmehetünk valahova. Mondtam, hogy oké, de várjon, hozok neki esőkabátot, hogy ne ázzon el mégjobban. Felszaladtam a szobába, ledobáltam a telót, övtáskát magamról, magamra terítettem a törölközőmet, felkaptam az esőkabátot, és már mentem is vissza, a szobaajtót be se zártam kulcsra. Ahogy azonban mentem lefele a lifttel a hatodikról, egyszercsak kihunyt minden fény, és a lift megállt. Először nem pánikoltam, mert az utóbbi pár napban néha kihagy az áram a szállodában, gondoltam, fél perc és újra működni fog. De nem így történt. Nem tudom, mennyi ideig ácsorogtam a liftben totál sötétben, nekem legalább fél órának tűnt. Persze semmi nem volt nálam, telefon se, hogy világítsak, vagy megpróbáljam Shivet hívni. Mikor rájöttem, hogy még egy darabig valószínűleg nem fog újraindulni a lift, elkezdtem dörömbölni az ajtaján, hátha meghallja valaki. Aztán már kiabáltam, hogy "Hahó!", de semmi nem történt. Ekkor kezdtem kétségbeesni, könnyes szemmel Sívához imádkoztam, hogy szabadítson ki, aztán tovább dörömböltem, és mostmár "Help!"-et meg "Please!"-t kiabáltam, de még mindig nem történt semmi. Aztán egy másodpercre visszajött az áram, megnyomtam újra a földszint gombot, de a lift meg se mozdult, és a fények megint kialudtak. Ekkor már sírtam, hogy valami történjen, reméltem, hogy előbb-utóbb csak észreveszik, hogy eltűntem, vagy, hogy nem megy a lift. Megint egy másodperc fény, aztán megint sötétség. Nyomkodtam a gombokat, amiket a sötétben ki tudtam tapogatni, dörömböltem, kiabáltam. Aztán egyszercsak megmozdult a lift, lejjebb ment néhány centit, és kinyílt az ajtaja a harmadik emeleten. Azonnal kiugrottam belőle, de eléggé rossz állapotban voltam, leültem a földre és sírtam. Jött egy srác aki a hotelben dolgozik, de csak elment mellettem, bár visszanézett rám a lépcsőről - amit persze a vendégek nem használhattak -. Aztán jött az egyik takarító srác. Addigra már összeszedtem magam annyira, hogy felálltam, de látta rajtam, hogy nincs minden rendben, megkérdezte mi a baj, persze hindiül, én meg magyarul mondtam neki, hogy beszorulta a liftbe, nem működik, majd a lépcsőre mutattam, és megkérdeztem, hogy lemehetek-e azon. Bólintott, és mutatta, hogy menjek. Odaadtam Shivnek az esőkabátot, de mikor megférdezte, hogy hol voltam, és mi a baj, megint elkezdtem sírni, és megpróbáltam elmondani, hogy mi történt. Hosszú hosszú percekig vigasztalt, majd mondta, hogy nyugodjak meg, menjek fel, zuhanyozzak le, és próbáljak aludni esetleg. Mondtam, hogy oké, de kérdezze meg, hogy felmehetek-e a lépcsőn, mert bár azt mondták, hogy a lift már működik, nem voltam hajlandó beszállni, mert az áram még mindig nem jött vissza. Megengedték, hogy Shiv felkísérjen a lépcsőn, világított a telefonjával, én meg mentem utána. A szobaajtóban elköszöntem tőle, megbeszéltük, hogy majd beszélünk telefonon, hogy mi legyen. Lezuhanyoztam, hajat mostam és lefeküdtem aludni. Arra keltem este 8 körül, hogy hív telefonon. Mondtam, hogy én most már nem akarok sehova se menni, itt le tudunk ülni kicsit a társalgóban, de legyen szíves, hozzon nekem vizet, meg valamit enni. Úgy terveztük, hogy ma elmegyünk szárit venni, meg hajózni a tavon, de Shiv mondta, hogy be kell mennie a fősulira, mert jön valami cég állásinterjúztatni, és ott kell lennie, ha állást szeretne, de délután 4 óra körül remélhetőleg itt lesz már, és akkor elmegyünk vásárolni.
Hát ez persze megint nem így lett.
Este hatig ültem a szobában, várva, hogy hívjon. Én nem mertem őt hívni, nehogy zavarjam. Csak vizem volt a szobában, enni nem ettem semmit egész nap, mert én egyedül nem megyek ki vásárolni, nem is ajánlatos. Fél hét körül hívott, hogy menjek le, mert itt van a recepción. Elmesélte, hogy hogy sikerült az interjú, hogy ő a 120 fős csapatból bejutott a második fordulóba, ahol már csak 60-an voltak, és úgy érzi, hogy nagyon jól sikerült, ha kiválasztják, akkor irodában fog dolgozni, havi 12 000 rúpiáért (kb 50 000 Ft), ami elsőre egész jó, főleg, ha azt nézzük, hogy az anyja havi 3 000-ből él. Azt mondta, hogy holnapra lesz eredmény, nagyon kíváncsi vagyok, és nagyon drukkolok neki. Ezután átmentünk az utcában lévő étterembe vacsizni, Shiv indiait rendelt nekem, de megkérte a pincért, hogy csili nélkül csinálják. Hát így is alig tudtam megenni. Utána viszont kaptam sütit, amiből legalább még hármat benyomtam volna, de helyette inkább narancslevet kértem, az rostos, így az is telít egy kicsit. Visszajöttünk a szállodába, még beszélgettünk egy kicsit, aztán elköszöntünk, mert holnap reggel kilenckor indulás van bevásárló körútra, úgyhogy most megyek is aludni... :)