Jaipur...

...a Rózsaszín Város. :-)

Kértem Vijayt, hogy egyik hétvégén vigyen el oda, mert két éve, mikor itt voltam, nem volt alkalmam elmenni, és már nagyon szeretnék. Rábíztam a szervezést, azt mondta, állja a költségeket is, nekem nem kell foglalkoznom semmivel, csak élvezzem. És így is volt. :-)

Pénteken korán eljött délután a munkából, én addigra elkészültem a saját dolgaimmal és összepakoltam. Ő is gyorsan összeszedte amit kellett, és elindultunk. A már ismert út, auto Noida Városközpontig, onnan metró Új Delhibe. A metróból közvetlen a vasútállomás mellett jöttünk ki, még elég sok időnk volt, így mászkáltunk egy kicsit az állomáson. Láttam két férfit az egyik sarokban a földön, mozdulatlanul, egymásba gabalyodva, körülöttük emberek. Kérdeztem Vijayt, mit csinálnak, azt mondta verekszenek. Ha jobban megnézte őket az ember, tényleg úgy tűnt, mintha szorongatnák egymást. Persze mindkettő totál részeg volt. Érdekes látvány. :-D

Mikor meguntuk a sétálgatást, beültünk a légkondis váróterembe, míg fel nem lehetett szállni a vonatra. Rajdhani Expresszel mentünk, ami magasabb színvonalú, mint a normál járatok, ennek megfelelően drágább is, viszont sokkal gyorsabban odaér, van légkondi, adnak tiszta lepedőt, párnát, takarót a fekvőhelyekhez, vacsorát, palackozott ivóvizet, fagyit a vacsi után, és a vécé is normális. Az úton nem történt semmi érdekes, éjjel fél 1 körül értünk Jaipurba. Vijay úgy választott hotelt, hogy közel legyen az állomáshoz, így csak kb 10 percet kellett mennünk autoval (ez még mindig a motoriksát jelenti), ami egyébként  kedvenc közlekedési eszközöm Indiában. Becsekkoltunk a szállodába, és lefeküdtünk aludni. Úgy terveztük, hogy nem kelünk nagyon korán másnap, amúgy is kevés az idő aludni, meg akkor nagyon hamar el is fáradnánk a városnézésben. 11-re kérte Vijay a taxit, addigra megérkezett a barátja, Praveen is, aki ismeri Jaipurt, és vállalta, hogy körbevezet minket.

Az első állomás Amer volt, de útközben láttuk a Szelek Palotáját is, ahova viszont nem mentünk be, Vijay azt mondta, nem olyan érdekes belülről, és amúgy is sűrű a program. Szóval az Amer-i erőd. Amikor már közel voltunk, megálltunk az út szélén néhány fotót csinálni, fantasztikus látvány a domboldalon a homokszínű palota, fölötte pedig, a dombtetőn a vörös Jaigarh Erőd. És imádtam, hogy amíg fotózkodtunk, egy elefánt sétált el mellettünk az úton. :-)

Továbbmentünk, de két perc múlva megint megálltunk, ez alkalommal nem saját akaratunkból. Az úton ugyanis rendőrök voltak, és Praveen, aki az anyósülésen ült, a fotózás után visszaszállva nem kötötte be a biztonsági övét, és ezt a rendőrök kiszúrták. Kocsi megáll, a három férfi kiszáll, engem meg ott hagynak rohadni a kocsiban (ugyanis a motorral együtt természetesen a klíma is leállt). Kb 5 percig bírtam a meleget, aztán én is kiszálltam, nem értettem, mi tart ennyi ideig, úgy tűnt, csak beszélgetnek a rendőrökkel. Vijaytől tudtam meg később, hogy Praveent meg akarták büntetni az öv miatt, erre ő - jó indiaihoz illően - elkezdett összevissza hablatyolni, hogy a bátyja valami főrendőr, és úgyse csinálhatnak vele semmit, aztán hogy Vijay bátyja is főrendőr (nem számít, hogy nincs is fiútesója :-D ). A sofőr félrehívta Vijayt, valamit súgott neki, mire Vijay a kezébe nyomott egy papírpénzt, a sofőr ezután azzal próbálta meg megvesztegetni a rendőrt, hogy engedjen már minket tovább. A rendőr ekkor látott meg engem. Persze a pénzt nem fogadta el, viszont kért egy közös fényképet velem, amit a diavetítésben láthattok is. Még kezet fogtunk, aztán elengedett minket. Úgy látszik, akárhányszor Indiában járok, mindig meg kell mentenem valakit a rendőröktől... :-D

Végül csak odaértünk a domb aljába, ahonnan fel lehetett menni az erődbe. Persze már dél körül járt az idő, nálam meg se sapka, se naptej, le is égtem rendesen estére. Vagy másfél órán keresztül mászkáltunk az erődben, jobb híján az ivóvízzel locsoltam a fejem, hogy legalább napszúrást ne kapjak. A látvány viszont megérte, ezt a képek is bizonyítják. Azt nem tudom, hogy hogy tudtak ott élni az emberek, mert amint belépsz az udvarról a falak közé, az egész olyan, mint egy nagy labirintus, több szint, kisebb-nagyobb termek, rejtett lépcsők, nagyon hamar elvesztettem a képességet, hogy számon tartsam, merre járunk, és merre van a visszaút, de úgy tűnt, a fiúk képben vannak. Volt egy gyönyörűszép rész a palotában, ami tükörberakással volt díszítve, annyira tetszett, hogy legszívesebben ott álltam volna egész nap. Mindig is csodáltam az indiaiak tehetségét és szépérzékét, jónéhány ilyen nagyszabású alkotásuk van, ami egyszerűen túl szép, hogy igaz legyen, képeken vagy szavakban nem is lehet jól visszaadni az élményt.

Lefelé menet láttunk egy férfit a földön ülve zenélni, én csak akkor jöttem rá, hogy kígyót bűvölt, amikor itthon megnéztem a képeket... :-D Az egyik fordulóban pedig ült egy nénike, aki előtt volt egy mérleg, és ha fizettél neki, akkor ráállhattál, és megmérhetted magad. Annyira eszement ötletnek tűnt, hogy Vijay-jel mindketten megmértük magunkat, bár nem hiszem, hogy pontos volt az érték, mert az azt jelentené, hogy máris 5 kilót fogytam, mióta itt vagyok, pedig még csak egy hét telt el... :-D

A következő állomás a dombtetőn lévő vörös színű Jaigarh Erőd volt, innen mégjobb kilátás nyílt a völgyre, elláttunk egészen messzire, az egyik irányban lehetett látni egy nagy tavat egy palotával a közepén, ez a Jal Mahal, mögötte pedig Jaipur házai terítették be a völgyet. Lehetett látni az előző erődöt is, és a környező dombtetőkön lévő bástyákat nagy falak kötötték össze egymással, hogy a katonák szabadon és könnyen átjárhassanak egyikből a másikba, ha kell. A Kínai Nagy Fal jutott eszembe róla. Volt egy nagy négyszögletű torony is az egyik részen, a tetején két zászló, amik messziről indiai zászlónak tűntek (narancs-fehér-zöld), de közelebbről látszott, hogy speckó jaipuri színei voltak, piros-sárga-fehér-zöld-kék. Csináltunk képet a taxiról meg a sofőrünkről, aki pont úgy néz ki, mint egy bollywoodi akcióhős. :-D Megnéztünk egy kiállítást az erőd építtetőjéről, aztán egyet a fegyverekről, amiket régen használtak. Vicces volt, hogy minden ágyúnak külön neve volt, és szépen ki volt díszítve. Itt van India legnagyobb működőképes ágyúja is, amit, ha jól tudom, csak egyszer sütöttek el.

A kiállítások után megtöltöttük friss vízzel az üvegeket, és én kaptam egy mangós fagyit, aztán irány vissza a városba. Útközben megálltunk a Jal Mahal előtt az úton pár fotót csinálni, aztán láttuk, hogy a szemközti oldalon tevék fekszenek. Praveen kérdezte, hogy akarok-e felülni rájuk, mondtam, hogy persze. Kialkudta a tulajtól a megfelelő árat, de mielőtt én felültem volna, ő is akart egy képet, ahogy a tevén ül, aztán meg ahogy vezeti. Ennél a pontnál szerencsétlenkedett egy sort, ugyanis nem fogta meg normálisan a kötél szabad végét, csak húzta maga után, amire viszont így a teve sikeresen rálépett többször is, Praveen meg nem értette, hogy mért nem tud tovább menni, miért akad a kötél. Aztán a tulaj megelégelte, és elvette tőle a tevét, hogy én is ráülhessek végre. :-) Praveen kiderítette, hogy ketten is ülhetnek a tevén, úgyhogy Vijay is felült mögém, de teljesen be volt parázva, hogy neki nincs mibe kapaszkodnia, és különben is, mi van, ha a teve megbotlik, vagy gondol egyet és elszalad, meg ilyenek... :-D A vezető elsétált velünk a közeli szállodáig és vissza, nekem nagyon tetszett, nem volt nagy különbség a lovaglás és a tevegelés között, úgyhogy magabiztos voltam, útközben még virágot is szedtem a fákról, amiket így, a teve hátán ülve elértem. Beraktam a hajamba, aztán csak élveztem, hogy mindenki megbámul (amit egyébként teve nélkül is megtettek), integet, vagy odakiált valamit nekem. Visszaintegettem, mosolyogtam, és azt még én is értettem, hogy az egyik férfi az kiabálta, hogy olyan vagyok, mint egy királynő. :-) Végül még Vijay is azt mondta, hogy nem volt rossz, és megköszönte, hogy rávettem, hogy próbálja ki.

Ezután visszamentünk a városba, felvettük Praveen feleségét, és együtt elmentünk a Birla Mandirt megnézni. Templom lévén persze le kellett venni a cipőt, amivel önmagában nem lett volna gond, csak a kő kb 50 fokos volt, ami egy fehér ember számára nem éppen kellemes. Megnéztük a templomot belülről, aztán körbejártuk kívülről. Nem tudom, nekem valahogy minden hindu templom egyformának tűnik, és most valószínűleg ezt olvasva minden indiai és indológus ismerősöm felhördült, de akkor is...

Ekkor már késő délután volt, úgyhogy egy-két helyet ki kellett hagynunk, mert a napi utolsó program több órásnak ígérkezett, vacsorával egybekötve.

Ez egy zárt falu a városon belül, tradícionális rádzsasztáni házakkal, használati tárgyakkal, de az emberek nem élnek itt ténylegesen, inkább olyasmi, mint a Skanzen Szentendrén. A belépőjegy árába beletartozik a vacsora is, ami lehet normális, vagy autentikus rádzsasztáni vegetáriánus menü. Mi az utóbbi mellett döntöttünk, mikor megvettük a belépőket. Ezt már ott a bejáratnál el kellett dönteni, mert az árakban volt egy kis eltérés. Mikor beléptünk, üdvözlésképp a fiúk kaptak egy vörös csíkot meg pár rizsszemet a homlokukra, én pedig egy pöttyöt. Vijay azt mondta, hogy a házas nőknek nem jár, így Praveen felesége nem kapott, neki amúgy is volt bindi (piros pötty) a homlokán.

Körbejártuk a falut. Voltak ott különböző zenészek, táncosok, artisták, ki lehetett próbálni sok féle dolgot. Volt egy hely, ahol lehetett hennát csináltatni a kezünkre. Nekem ez otthon nagyon megy, de gondoltam, hátha tanulhatok valami úgy technikát, vagy új mintákat, úgyhogy én is csináltattam a kezemre. Nem volt sok értelme, semmi újat nem tanultam, és nem is volt olyan hű, de fantasztikus a minta, amit kaptam, arra volt jó az egész, hogy utána szárogathattam a kezem több, mint egy órán át. 

Az egyik standnál kínáltak étvágygerjesztő itallal, jal jeera a neve. Én is megkóstoltam, de szerintem borzalmasan rossz íze van, egy normális korty se ment le belőle a torkomon. Nem is tudom igazából leírni, hogy milyen íze van, de valami fűszer van benne, meg még ki tudja, mi. A többiek viszont ittak egy-egy pohárral, a fiúk többel is.

Az egyik soron mindenféle ügyességi célbadobós játékokat lehetett játszani, mi is kipróbáltunk néhányat, aztán megtaláltuk a helyet, ahol ki lehetett próbálni, amit én a legjobban akartam: elefánton ülni!!! :-) Mondtam Vijaynek, hogy én ezt most rögtön szeretném, úgyhogy vettünk is két jegyet, és mentünk egy kört az elefánton. Zseniális! Nagyon viccesen mozog, ahogy ülsz a hátán, semmihez nem tudnám hasonlítani, amit eddig próbáltam. Sajnos kb 3 perc alatt megfordult velünk, pedig még elücsörögtem volna rajta egy darabig. Megkértük Praveent, hogy csináljon képet rólunk, de valahol az erődök környékén elveszíthette a fotós érzékét, mert nem lettek valami jó képek. Mikor leszálltunk, Vijay ismét megköszönte nekem az élményt, azt mondta, magától sose ült volna fel, de velem igen, és kár lett volna kihagyni. :-)

Ezután bementünk a vásárlós részbe, ahol mindenféle kézzel-lábbal készített termékeket lehetett venni, nekem egy ezüst berakásos tükör nagyon megtetszett, de Vijay azt mondta, nem éri meg az árát. Volt viszont egy stand ahol egy férfi rizsszemekre írt bármit, amit akartunk, aztán azokat felrakasztotta egy papírra és belerakta egy előgyártott fa foglalatba, aminek különböző formái közül lehetett választani. Volt szív alakú kulcstartó egy hellyel a rizsnek, volt dupla szives papírnehezék két hellyel, volt elefánt, virág, de volt 4-6 helyes családfa is. Mi csináltattunk egy dupla szíveset, az egyik helyen az én nevem van egy rizsszemre írva, a másikon Vijay-é. :-) Utána felültünk az óriáskerékre, ami nem volt olyan nagyon óriási, de elég nagy volt ahhoz, hogy rálássunk az egész falura, meg Jaipur jókora részére is a tetejéről. Azt hiszem, mi jártunk a legjobban, mert amikor odamentünk, még alig ültek rajta és sor sem volt, utánunk kezdtek el jönni az emberek, de mire az egész kerék megtelt, a srác elfelejtette, hogy kiket ültetett fel legrégebben, szóval össze-vissza cserélte az embereket. Mi így Vijay-jel mentünk vagy 6-7 kört. :-)

Ezután következett csak a vacsora. Oda is a legjobbkor mentünk, még nem volt sor, mi voltunk az első turnus, akik ettek. Egy nagy kör alakú épület volt, kint le kellett venni a cipőket, csak úgy mehettünk be. Hosszú, szögletes U alakú, nagyon alacsony asztalok voltak, mellettük párnák a földön, azokra ültünk le. A poharak agyagból, a tányérok és kistálkák levelekből készültek. A pincérek egy nagy edényt fogva mentek körbe az U belsejében, és mindenki tányérjára raktak egy kanállal mindenből. Nagyon gyorsan ment így a felszolgálás. Kaptunk háromféle lepénykenyeret, vagy hatféle főételt, persze pici adagokban, 4-5 féle nasit és étvágygerjesztőt, és a végén kétféle édességet. A kenyereket megettem, a főételek közül csak hármat tudtam, a többi borzasztó fűszeres volt, az édesség viszont iszonyat finom volt, még repetáztam is belőle. Valami sült tésztaszerűség volt, meleg, ropogós, és be volt áztatva cukorszirupba... Nyammm! :-) Vacsi közben folymatosan töltötték újra a fejenként két poharat vízzel, meg valami joghurtos itallal, ami nekem nem ízlett, de állítólag megnyugtatja a gyomrot a sok fűszeres kaja után. Sokkal kevesebbet bírtam csak enni, mint a többiek, de így is totál tele lettem. El is aludtam a kocsiban, ahogy mentünk vissza a szállodába.

Másnap reggel sokáig aludtunk, aznapra már nem volt betervezve semmi, mert a vonat délben indult vissza Delhibe. Azért kellett olyan korai vonatot nézni, mert amikor megvette Vijay a jegyeket, akkor még úgy volt, hogy dolgozni fogok, és normális időben akartam hazaérni vasárnap. Ez a vonat viszont nem Rajdhani Expressz volt, hanem sima gyorsvonat, ami sokkal több helyen megáll, nem adnak rajta kaját, és a vécé televolt pici csótányokkal, amik fel-alá mászkáltak a falakon meg a földön, de sajna ez volt az egyetlen vonat, ami viszonylag emberi időben visszaért Delhibe. Persze ez sem egészen így történt, mert később is indult, mint kellett volna, és vagy egy órával később értünk a fővárosba. A vasúttól a metróig egy igazi riksát fogtunk (az eredeti biciklis verziót), és végérvényesen beigazolódott, amit eddig is gyanítottam, hogy nekem az auto (motoriksa) a kedvencem. A biciklisen nem érzem magam eléggé biztonságban, a taxiban meg túlságosan be vagyok zárva ahhoz, hogy úgy érezzem, részese vagyok a közlekedésnek. Szóval marad az auto, azt nagyon szeretem. Hazafele az egyik metróállomáson bementünk a Mekibe vacsizni, csak hogy stílusosak legyünk. :-D A metró még későn s úgy tömve volt, hogy Vijay jobbnak látta, ha én az első kocsiba szállok föl, ahol csak nők lehetnek, mert az sokkal kevésbé zsúfolt. Éjjel 11 körül értünk a szállásra.

Nagyon élveztem a hétvégét, a nehézségek ellenére, Vijay nagyon kitett magáért, minden jól meg volt szervezve, mindenből a lehetőségekhez mérten a legjobbat választotta, hogy nekem könnyebb legyen, tényleg semmivel nem kellett foglalkoznom. Ezért is szeretem. :-)

India - másodszor

Ismét itt, Indiában.
Két év telt el az első utam óta, és azóta sok dolog történt, nehéz lenne most mindent elmondani, de megpróbálom gyorsan összefoglalni.
2 éve, miután hazatértem Indiából, elmentem 10 hónapra Angliába dolgozni, arról is írtam blogot, jobboldalt találjátok hozzá a linket. Tavaly szeptemberben elkezdtem az ELTE-n az Indológia szakot, amit imádok, rengeteg jó dolgot tanulunk Indiáról, de a legjobb a Hindi nyelv. :-)
Shivvel továbbra is jóban vagyunk, tartjuk a kapcsolatot, de tavaly szilveszterkor találkoztam Kiskunhalason egy fantasztikus sráccal, aki történetesen az egyetlen indiai barátnőmnek ( - aki mellesleg Magyarországon él - ) az öccse. :-) Az idei blogomnak ő lesz a másik főszereplője, a neve Vijay.
Ez az út eredetileg úgy indult, hogy önkéntes leszek Delhiben egy árvaházban egy hónapig, hétvégente pedig Vijay-jel töltöm az időm, felfedezzük többek között Jaipurt és Chennait. Már megvoltak a vonatjegyek és a szálloda Jaipurba és a repjegyek Chennaiba, amikor kiderült, hogy az önkéntes szervezet nem igazán rajong az ötletért, hogy én hétvégente elmászkáljak, mikor az ő felelősségük vagyok, menjek inkább velük kirándulni, amit viszont én nem akartam. Hosszas gondolkodás és eszmecsere után Vijay-jel egyetértettünk abban, hogy egyszerűbb, és kevesebb pénzveszteséggel jár lemondani az önkéntességet, mint törölni a vonatjegyeket, repjegyeket és a hotelfoglalást, főleg, hogy mind előre ki van fizetve. Szóval most itt vagyok Noidában, Delhi vonzáskörzetében egy helyes kis guesthouseban, csini rózsaszín szobában, 24 órás áramellátás (ami itt nagy szó), légkondi, ventillátor, konyha, nappali, tévé, internet, erkély, egészalakos tükör, és persze indiai stílusú fürdőszoba, értsd: pottyantós vécé csappal és kiskancsóval papír helyett, és egy nagy vödör kiskancsóval fürdéshez, de ilyenek már meg se kottyannak, edzett vagyok. :-D
Azért India mindig tud meglepetést okozni, de ez szerintem a jövőben sem lesz másképp.
Az utazás nem tartogatott sok izgalmat, de ez alkalommal a Turkish Airlines-al repültem, és szerintem, ennél maradok a következő utaimnál is, mert nagyon tetszett.
Szombat hajnalban érkeztem meg Delhibe, Vijay várt rám, és elhozott a szállásra. A szombatot pihenéssel töltöttem, fáradt voltam az út után. Vijay hozott ebédet meg vacsorát.
Vasárnap viszont irány Delhi, és vásárlás ezerrel. Ugyanis ruhát alig hoztam, mert úgy terveztem, hogy itt bevásárolok. :-) Szóval reggel fogtunk egy autót (ők így hívják a motoriksát), elmentünk vele a Noida városközpont metróállomásig, onnan pedig Delhibe a piacra. Nagyon tetszik egyébként a metró, tiszta, kényelmes, és a szerelvény első kocsijába mindig csak nők szállhatnak fel, úgyhogy a félősebbek is biztonságban érezhetik magukat. A jegyrendszer úgy működik, hogy veszel egy metrókártyát, ami leginkább egy bankkártyához hasonít, csak nincs rajta név, és feltöltöd valamennyi pénzzel. Mielőtt felszállsz a metróra, átmész egy kapun, beszkennelve a kártyád, és amikor leszállsz, szintén. Ekkor veszi le róla a rendszer a megtett útnak megfelelő pénzösszeget. A kártya bármikor újatölthető, ha elfogy róla a pénz, és ha bármikor úgy döntesz, hogy nem utazol többet metróval és visszaadod a kártyát a pénztárnál, akkor visszakapsz 50 rúpiát. Nekem nagyon tetszik ez a rendszer. Az állomás vécéjében viszont kaptam egy adag kultúrsokkot, amikor az előttem lévő idősebb, szárit viselő nő bement a vécébe, be se csukta az ajtót, csak behajtotta, és szó szerint 3 másodperc múlva fogta a kis zuhanyt a vécé mellett, és fellocsolta vele a padlót, majd kijött a fülkéből. Először nem értettem, mi történt, azt hittem, vécézni akart, aztán mikor olyan gyorsan kijött, arra gondoltam, biztos valami takarítóféle, aki csak azért jött, hogy fellocsolja a padlót. Csak akkor jöttem rá az igazságra, amikor bementem utána a vécébe, és masszív pisiszagot érezve lenéztem a földre... A vízzel keveredett pisijében álltam. Nem akartam elhinni. Bejött, nyilván nem viselt alsóneműt, mert minek; megállt, kieresztette, amit ki kellett; amit a szári alsószoknyája nem fogott fel, azt fellocsolta, majd dolgát végezve távozott... Nem tudom, kit hogyan érintene ez, de én elég zaklatott lettem, kellett vagy fél óra, mire lenyugodtam. Azt hiszem, vannak Indiának olyan dolgai, amiket soha nem fogok tudni megérteni.
A vásárlás alatt nem történt semmi említésre méltó, vettünk 3 szett ruhát, igazából churidar kameezt szerettem volna dupattával, de azt nem nagyon találtunk, viszont árultak sok szép kurtit, és lehetett hozzá színben passzoló leggingset választani, úgyhogy ennél a kombinációnál maradtam, pláne, hogy a churidar nadrágokat általában túl szűkre csinálják, a leggings viszont rugalmas és majdnem ugyanúgy néz ki. :-)
Hazafele vettünk mangót, amit már régóta szeretnék megkóstolni, de csak Indiában érdemes. És tényleg érdemes! Isteni! :-)
A hétköznapok mindig ugyanúgy telnek. Felkelek, csinálok chait vagy kakaót, kimosom a koszos ruhákat (kézzel, a fürdőszoba padlóján - nagy élmény :-D ), kiteregetek, aztán elfoglalom magam ebédig, majd utána vacsoráig, mint egy rendes indiai háziasszony. Általában filmet nézek Hindiül, ami nagyon hasznos, vagy olvasok, amire suli mellett nem nagyon volt időm, de most végre megtehetem, és kézimunkát is hoztam magammal. :-) Vijay napközben dolgozik, de mindig hoz ebédet meg vacsorát, és együtt eszünk, közel van ide a munkahelye.
Tegnap esett egy kicsit az eső, úgyhogy kiálltam az erkélyre és élveztem. :-) Aztán estefelé halottam egy tompa puffanást, és ahogy kinéztem az erkélyajtón, láttam, hogy valami elsétál az ajtó előtt. Először macskának hittem, mert négy lábon járt és hosszú farka volt, de gyanús volt, hogy egy macska hogy tudna felmászni a másodikon lévő erkélyre. Odamentem az ajtóhoz, és egy kis majmot láttam csücsülni az erkély másik végében, valamit rágcsált. :-) Gondoltam, odaadom neki a maradék kekszet, de előbb elmentem a telómért, hogy csináljak róla egy fotót. Sajnos mire visszaértem, eltűnt. Vijay később azt mondta, hogy az Hanumán isten volt, és ő küldte, hogy nézze meg, hogy minden rendben, jól vagyok-e. :-)
Egyelőre ennyi, nem tudom, mikor írok legközelebb. Hétvégén Jaipurba megyünk, arról majd mindenképp beszámolok.
Addig is puszilok mindenkit.
Namaszkár _/\_

Búcsú és utazás

Vasárnap este, vacsora után elköszöntem Shivtől. Ugyanis, mint előző nap kiderült, megkapta az állást az interjúja alapján, de ez azt jelentette, hogy hétfőn jelenése volt Bhopalban, így a vasárnap esti vonattal el kellett mennie. Őszintén szólva be voltam szarva, hogy hogy fogok én nélküle menni a reptérre meg ott intézni a dolgokat, és persze azt sem szerettem, hogy így jelentősen lecsökkent a még együtt tölthető órák száma. :( De nem volt mit tenni, ha menni kell, menni kell. Már mikor a kijelentkezést intézte a szállodából, nagy erőfeszítésbe telt, hogy ne sírjak, a könnyek már ott voltak a szememben. Aztán leültünk még pár szóra, de akkor már nem bírtam... Szegény, nagyon nem akart engem így látni, azt mondta, akkor el se megy, de mondtam, hogy oké, megpróbálom abbahagyni, miattam ne passzolja el az állását. Búszúszavak, egy utolsó puszi, egy ölelés, egy utolsó mosoly csak neki, mert azt mondta, anélkül nem megy el, aztán végre rohanhatok fel a szobába sírni... :( Ekkor tudatosult bennem, hogy most megint egy évig nem fogom őt látni, és India is nagyon fog hiányozni, nagyon megszerettem az országot meg az embereket, mindenféle kellemetlenségek ellenére is. Csodálatos ország, ősi kultúrával, egyedi és izgalmas, sosem tudhatod, mi vár rád, és sosem ismerheted ki teljesen, megőrzi a titokzatosságát. Én azért meg fogom próbálni, már alig várom, hogy elkezdhessem az Indológia szakot az egyetemen. És abban is biztos vagyok, hogy nem ez volt az egyetlen utam Indiába. :)
Kb egy órát adtam magamnak kesergésre, aztán nekiálltam zuhanyozni, meg pakolni. Úgy terveztem, hogy aludni már nem fekszem le, mivel éjjel fél egyre jött értem a taxi, gondoltam, addig szép nyugodtan mindennel elkészülök, majd a repülőn alszok. Hát a pakolás nem volt egy egyszerű dolog... Mindent elrendezni úgy, hogy jó helyen legyen, ne sérüljön, elférjen. Úgy döntöttem, hogy a laptopomat most a bőröndbe rakom, a fényképezőgépre visszamásoltam az összes képet arra az esetre, ha a bőrönddel valami gond lenne, az a kézipoggyászba került, ahova most túlélőfelszerelést sem kellett pakolnom. A végén egészen jól sikerült bepakolnom, csak a piperecuccaim nagy részét kellett otthagynom, mert már nem volt több hely, de azok meg nem is voltak olyan fontosak. Felöltöztem, és vártam, hogy indulhassak. Illetve nem vártam, mert őszintén megvallva nem akartam hazamenni, remélem, ezzel nem sértek meg senkit.
Aztán egyszer csak elérkezett a fél egy, és lementem, hogy kijelentkezzek, a bőröndömet meg megkértem, hogy hozzák le. Már várt rám a taxi, amit előre kifizettem a szállodában. Elvitt a repülőtérre, kicsit féltem, mert tök egyedül voltam a sofőrrel, akárhova vihetett volna, de nem volt semmi gond, egy fiatal srác volt, a reptéren kivette a bőröndöm a csomagtartóból, aztán olyan szemekkel és arckifejezéssel nézett rám, mintha a világ legnagyobb megtiszteltetése lett volna, hogy engem kihozott a reptérre. :) Elköszöntem tőle, és elindultam befele. Az ajtón beérve rögtön megállítottak, poggyászellenőrzés. Semmi, gond, minden oké, mehet. A kivetítőn megnéztem, hogy hol kell becsekkolnom, kiderült, hogy már el is kezdték, még várnom se kell. Beálltam a sorba, és az előttem álló két indiai srác rögtön beszélgetést kezdeményezett velem, de nem bántam, addig se unatkoztam. Közben azért figyeltem az embereket magam körül, hátha látok magyarokat, de nem volt szerencsém, viszont feltűnt, hogy mindenkinek a kezében van egy kis zöld űrlap, csak az enyémben nem volt. Gondoltam, majd csak szólnak, ha valamit elfelejtettem. A becsekkolásnál a úriember nagyon aranyos volt, elmagyarázta, hogy az egyik beszállókártya a moszkvai gépre van, a másik pedig a budapestire, a csomagomat pedig nem kell kivennem Moszkvában, mert Budapest a célállomás rajta. Csak úgy, mint idefele. Innen mentem az útlevélellenőrzéshez, ahonnan visszaküldtek, mert nem töltöttem ki azt a zöld űrlapot, ami az országból való kilépéshez kell, és amit belépéskor is ki kellett töltenünk. Visszamentem a becsekkoláshoz, és az ott ácsorgó reptéri alkalmazottaktól kértem egy lapot. Kitöltöttem, és mentem vissza az útleveleshez. Most már nem volt gond, átengedtek, következett a kézipoggyász ellenőrzés és a detektoros kapu. Innen is elküldtek, mert nem volt rajta az övtáskámon meg a hátizsákon, hogy hova megyek és melyik járattal és mi a nevem. Kérnem kellett két kis kártyát, amik gumin lógtak, azokra ráírtam az adatokat, és ráakasztottam a tatyókra. Így már okés volt, átmentem a detektoros kapun, utána még egy elfüggönyözött fülkében egy nő manuálisan meg kézi fémdetektorral vagy mivel is átvizsgált, aztán lepecsételte a beszállókártyámat, hogy rendben vagyok. A táskákra rakott kártyákra is kaptam pecsétet, aztán mehettem. A terminálon vettem egy dobozos almalevet, mert nagyon szomjas voltam, aztán rejtvény fejtéssel ütöttem el az időt, miközben azon gondolkoztam, hogy lehet az, hogy reggel még három töltéscsík volt a telómon, most meg ki akar kapcsolni. Persze azt csak az utolsó pillanatban, a beszállás előtt vettem észre, hogy a reptéren vannak telótöltő állomások, mindenféle telefonhoz mindenféle végű dugóval, és simán feltölthettem volna, amíg vártam. Csak én lehetek ilyen béna... :D
A repülőútról nem tudok sokat mondani, az evést is félálomban csináltam végig, azon kívül pedig ki se nyitottam a szemem, de az azért feltűnt, hogy az idővel még mindig nem vagyok kibékülve. Vagy én vagyok a hülye, vagy nem tudom, mi történik, de Moszkváig az út elvileg hat és fél óra lett volna, amit a fedélzeti monitor szerint - ami azt mutatta, hogy a felszállás óta mennyi idő telt el, - mi öt és negyed óra alatt megtettünk, mégis vagy negyed órával a kiírt időpont után érkeztünk meg Moszkvába, pedig nem indultunk késve. Valaki, aki érti, magyarázza ezt el nekem.
A lényeg az, hogy késve érkeztünk Moszkvába, ezáltal éppen annyi időm volt, hogy átmenjek a transzferkapun, az útlevél ellenőrzésen, és már szállhattam is fel a budapesti gépre. Meg is fordult a fejemben, hogy a csomagokat vajon hogy tudják ilyen gyorsan átrakni egyik gépről a másikra, de aztán úgy döntöttem, emiatt aggódjanak ők, én fáradt vagyok. :)
Mint kiderült, nem tudták megoldani...
Megérkeztem Budapestre, és vártam a csomagomat, de az csak nem jött. Anyu, mintha megérezte volna, írt egy üzit, hogy ha gond van a csomaggal, akkor még mielőtt kimennék, intézzek valamit, mert kintről már nem lehet. Visszaírtam, hogy gond van, mert egyáltalán nincs csomagom. Az ügyintéző hölgy nagyon kedves volt, mondta, hogy ez átszállásnál előfordul, nem kell aggódni, a következő géppel utánam küldik Moszkvából, ami este fog csak jönni, és a légitársaság költségére házhoz is szállítják egy budapesti címre. Aláírtam a papírokat, azt mondták, hogy felhívnak, mielőtt kihozzák, hogy otthon legyek. Oké. Kimentem, ahol már vártak rám anyuék, és azon poénkodtak, hogy milyen laza vagyok, hogy csak egy hátizsák volt a poggyászom két hétre. :)
Én meg közben rájöttem, hogy a telefonom töltőjét a bőröndbe raktam, így nehezen fognak elérni, ha hozni akarják a csomagot, mert a telóm totál lemerült. Sebaj, otthon van még a régi mobilom, majd átrakom abba a kártyát. A reptérről rögtön a mamához mentünk, ahol már várt rám az előre megrendelt húsleves, rántott hús, petrezselymes krumpli és tejfölös ubisali, és még egy kis maradék mézes-krémes sütit is kaptam... :D
Ebéd közben és után élménybeszámoló és képnézegetés a tévére kötött fényképezőgépről. Sajnos az ajándékokat nem tudtam kiosztani, mivel minden a bőröndben volt, de majd pótolom. Utána társasjáték otthon, majd én ledőltem a kanapéra, és rögtön el is aludtam, de óránként felkeltem, hogy nem hívtak-e a csomaggal kapcsolatban. Este nyolckor már kezdtem aggódni, de anyu azt mondta, hogy ha hét után érkezett meg a gép, ahogy a hölgy mondta, akkor még biztos nincs meg a csomag. Aludtam még egy kicsit, és este 10-kor arra keltem, hogy még mindig semmi. Felhívtam őket, hogy mi van, azt mondta a hölgy, hogy megvan a csomag, nincs semmi gond, most adta oda a kézbesítőknek, de majd csak holnap kapom meg, mert ilyenkor este már csak hotelekbe szállítanak. Megnyugodtam, és végre normálisan is lefekhettem aludni a saját ágyamba. Ahogy belenéztem a már félig üres hátizsákomba, megtaláltam a telefonom töltőjét és kiröhögtem magam, hogy milyen hülye vagyok. :D Gyorsan visszaraktam a kártyát, bedugtam tölteni, és mentem aludni. Persze a reggeli sokáig alvás nem jött össze, hajnali negyed nyolckor hívtak, hogy nyolc óra után valamikor hoznák a bőröndömet, így föl kellett kelnem. Meg is érkezett a bőrönd, épségben, úgy, ahogy Delhiben bepakoltam.
Igazából azon tűnődtem, hogy miért pont az Indiai kalandjaim címet adtam a blogomnak. Így utólag nézve abszolút helytálló a kifejezés, de ezt előre nem tudtam, csak sejtettem, hogy nem lesz ez egy sima út, és ez már a megérkezéskor igazolódni látszott, amikor a rendőrök majdnem bevitték Shivet és Rohitot... :)
A lényeg, hogy tényleg óriási kaland volt, nagyon köszönöm azoknak, akik támogattak, és mellettem álltak, legnagyobb köszönet az anyukámnak, és hát még nincs vége a történetnek, hiszen jövő nyáron Shiv érkezik hozzánk egy hónapra, a részleteket majd itt olvashatjátok...  :)
És hogy addig se unatkozzatok, szeptember 10-től olvassátok az angliai blogomat, tíz hónapig leszek kint au-pair (gyerekfelvigyázó). ;-)
http://www.pallaviworksinengland.blogspot.hu/
Remélem, tetszettek a bejegyzések, bár tudom, némelyiken érződik, hogy siettem, vagy fáradt voltam, de ezt nézzétek el nekem, nem volt mindig egyszerű időt találni az írásra, vagy épp a körülmények szóltak közbe.
Talán Angliában könnyebb lesz... :)
De azért "Jai Hind!!!" <3 :)

Delhi - 2. felvonás

Vasárnap reggel 8-kor tali a recepción, aztán reggeli az étteremben. Vissza kellet fognunk magunkat, mert korlátozott pénz állt már csak rendelkezésünkre. Szóval a menü vajas lekváros pirítós volt, fejenként kettő. :) Utána a recepción megbeszéltük a kijelentkezést, és rendeltem taxit, ami kivisz majd a reptérre. Aztán irány a város, vártak a látnivalók. Először a Raj Ghat-hoz mentünk, ami, mint kiderült, Mahatma Gandhi sírja. Sok csoport látogatott oda, akik Gandhijit és Indiát éltető rigmusokat kiabáltak. Persze a cipőt le kellett venni, de most kivételesen nem bántam. Közben egy indiai hölgy gyorsan beállt mellém, átkarolt és lefotózkodott velem. Még mindig nem igazán tudtam megszokni ezt, de néha azért jól esik. Megnéztük a sírt, nagyon egyszerű, de elegáns és szilárd, pont amilyen az itt nyugvó ember volt. Ezután a Jama Masjid következett, ami egy muszlim templom, Shivnek ingyen volt, nekem 300 rúpiába került az, hogy levehettem a cipőmet, és rámadtak egy förmedvény, libafos színű zsákszerű izét, hogy még véletlen se látszon ki semmi, csak a fejem, és hogy biztosan megpusztuljak a 40 fok melegben. Merthogy a tegnapi egész napos eső után ma reggel, valamilyen sugallatra mégsem raktam el esőkabátot, és délelőtt nem is bántam meg, majd megdöglöttem a fülledt, párás melegben, de azt már sajna nem suggallta semmi, hogy a napszemcsit viszont el kéne raknom, pedig hasznát vettem volna. Szóval, mivel ilyen szépen elintéztek a templom bejáratánál, nem is maradtunk sokáig, csak körbenéztünk az udvarban, az oltárokhoz nem mentünk be. Innen mentünk át a Vörös Erődbe, ami kívülről nagyon tetszett, tényleg egy hatalmas nagy erődítmény, de megmondom őszintén, belül azért többet vártam volna. Igazából az egész egy várfal, amit sokat sejtet, de annál kevesebbet mutat. Viszont itt láttam először papagájokat, nem is tudtam, hogy élnek a városban. :) Mikor kifele jöttünk az erődből, már kb kilóméteres sor állt a bejáratnál, szóval áldottam az eszem, hogy egy órával korábbra tettük a reggeli indulást. Ha ezt nekem kellett volna végigállnom a tűző napon, lehet, hogy inkább be se megyek. Az Akshardam Templommal ezt meg is csináltam. Ezt a templomot hagytuk ki tegnap, mert már nem volt rá idő. Hát ma is kihagytuk, pedig időnk éppenséggel lett volna. De az a rengeteg biztonsági ellenőrzés, meg a hőség elriasztott. Még övtáskát sem volt szabad bevinni, viszont iratok meg pénz, útlevél, ilyenek lehettek nálad, amiket persze magamnál is akartam tartani, mert azért a taxiban mégsem hagyom, akkor se, ha ugyanazzal megyünk tovább, na de hogy a fenébe tömködjek bele minden értéket a farmerom zsebeibe?? Azt mondtam, ezt kihagyjuk, menjünk inkább valami légkondicionált helyre, ahol nyugi van. A Nemzeti Múzeumnál nem is találhattunk volna jobbat. A tárlat ugyan annyira nem volt izgalmas, nagyon sok ilyet láttam már, történelmi birodalmak, ókori leletek, műemlékek, az indiai vallásvilágról készült alkotások viszont kifejezetten tetszettek. Szép lassan körbesétáltunk, aztán, mivel már elegem volt a templomokból, a következő betervezett helyet is kihagytuk, inkább elmentünk megnézni a Parlamentet meg a Miniszterek Házát, természetesen csak kívülről. Hát nem egy nagy szám. A Parlamentet inkább nézném valami stadionnak, mint az országgyűlés helyszínének... A miénk sokkal jobb. :)
Gondban voltunk, mert egész napra miénk volt a taxi, de elfogytak a látnivalók. Mondtam Shivnek, hogy ha úgysincs jobb ötletünk, keressük meg a Magyar Nagykövetséget, legalább kívülről lássam. Véletlenül épp nálam volt a papír, amire felírtam a címet, így meg is találtuk. Jó volt magyar feliratot és zászlót látni a kapu mellett. :) Ezután kitaláltuk, hogy menjünk vissza a Lodhi Gardenbe, ahol tegnap voltunk, mert az jó nyugis hely, ott el tudjuk tölteni a maradék időt. Igen ám, de útközben egy tüntetés kellős közepébe keveredtünk, szerencsére egész békésnek tűntek, csak kiabáltak, meg zászlókat lengettek, viszont elfoglalták az egész utat, jelentős forgalmi dugót okozva. Állítólag a korrupció ellen tüntettek, és három napos éhségsztrájkba kezdtek ma délután. Elővettem a kamerám, hogy csináljak róluk képet, de aztán nem mertem, mert ott jöttek el a kocsi mellett, és annyira elszántnak tűntek, már-már mániákusnak, hogy inkább gyorsan vissza is raktam a gépet a táskámba. Viszont a Lodhi Gardenes tervünk meghiúsult, ugyanis nem sokkal később lezárták azt az utat, ahol mentünk volna, és azt mondta a sofőr, hogy ha odamegyünk, akkor este 6 előtt nem fogunk tudni visszajönni, ezért javasolta, hogy menjünk inkább a Buddha Gardenbe. Így is tettünk, ez a park is kb az a kategória, mint a Lodhi, itt is tele volt az egész párokkal, kétszer körbesétáltuk az egészet - pedig ez sem kis méretű, szerintem olyan Népligetnyi lehet -, de nem találtunk szabad ülőhelyet, ezért a parkban lévő kajáldában ültünk le, és ha már ott voltunk, ettünk is egy-egy csirkeburgert, aminek én a felét otthagytam, mert valami gusztustalan egyveleg-húsból készült, szerintem a csirke minden részéből volt benne, ha egyáltalán csirke volt. Az almalé viszont almalé ízű volt. Még szerencse. :)
Mikor észrevettük, hogy eltelt az idő, visszamentünk a kocsihoz, hogy vigyen haza, de előbb megállt velünk egy kézműves bolt előtt, azt mondta, csak menjünk be, nem kell semmit venni, nézzünk körül és ki is jöhetünk, mert ezáltal ő kap egy kis pénzt, hogy odavitt minket. Bementünk. Persze az, hogy nem kell semmit venni, nálam nem így működik, főleg ha rámenős indiai kereskedők vetik rám magukat... Gondolom kitaláljátok, vettem pár dolgot, ami azt jelenti, hogy megkíméltem magam a dilemmától, hogy mit csináljak a számlámon lévő maradék pénzzel... :) De remélem, akiknek vettem, örülni fognak. Ezek után már tényleg a szállodába mentünk, lepakoltunk, és megvacsiztunk az utcában az egyik árusnál. Csirke momost ettünk, ami eddig az egyetlen indiai étel, amit tényleg jóízűen meg tudok enni, nem ég szét a szám a csilitől meg a fűszerektől. :)
Egy dolog viszont beárnyékolta az egész napot, az, hogy tudtam, hogy ez utolsó, amit Shivvel tölthetek, Indiában. Nem lesz egyszerű a búcsú, ha csak rá gondolok, már könnyes a szemem... :(

Delhi - 1. felvonás

Péntek hajnal. Az agrai hotelszobában nem volt áram, a zuhanyozás megint elmaradt, a wc használat is vicces volt tök sötétben. Nem érdekes, majd Delhiben megoldjuk. A vonat persze késett, dél körül értünk a fővárosba. Becsekkolás a szállodába, még webcam képet is készítettek rólam, természetesen 2 emelet különbséggel kaptunk szobát. Olyan fáradtak voltunk, hogy azt mondtam Shivnek, pihenjünk egyet, délután találkozunk a recepción, és csinálunk valamit. Hát az a valami, az annyi volt, hogy elmentünk pénzt kivenni, majd megvacsoráztunk a szálloda éttermében. Felmentünk a szobába, és én kb rögtön el is aludtam, de azért előtte még írtam Shivnek, hogy én ma már nem mennék sehova. Olyan este fél 10 körül ébredtem fel először és rájöttem, hogy talán le kéne zuhanyozni, meg normálisan lefeküdni. Reggel kilencre beszéltük meg a találkozót a recepción. Elmentünk reggelizni. Mint kiderült, Shiv tegnap este azért még kimozdult a szállodából, amíg én aludtam, elment borbélyhoz, mert önállóan nem tud borotválkozni (valaki megtaníthatná), és mégegyszer megvacsorázott. Nem is értem, hogy bír ennyit enni, mikor tök vékony.
Reggeli után találtunk egy kocsit, amit sofőrrel együtt kibéreltünk egy napra, ami 8 órát jelent, 1500 rúpiáért. Az első állomás a Qutab Minar volt, ami egy hatalmas torony, nagyon szép faragott kövekből, valami uralkodó építtette. Nem tudok sokat a látványosságokról, amiket megnéztünk, csak amit Shiv elmondott, de ő is csak a törikönyvekből tudta, ha éppen tudta, útikönyvünk nem volt. A következő, amit megnéztünk, a Lótusz Templom volt, ez egy nagyon szép, lótusz formájú templom, elég friss, néhány éve építették, de be nem mentünk, mert esett az eső, és le kellett volna venni a cipőt, de én sárban nem akartam. Ezután Safdarjung király sírja következett, ez ugyanaz a kategória volt, mint az összes többi síremlék Indiában. A következő, ahova mentünk a Lodhi Garden volt, ez egy hatalmas nagy park, tele növényekkel és kisebb állatokkal, nagyon békés, nyugodt és csendes, ösvények vezetnek rajta keresztül, mindenhol padok, és van egy pár síremlék meg ókori építmény, bonsai kert, tó és üvegház is. Ahogy ott sétálgattunk, rájöttünk, hogy Delhiben valószínűleg ez a szerelmespárok kedvenc búvóhelye, ezt bizonyította az is, hogy kb minden második padon, és minden ötödik fának dőlve párokat láttunk ölelkezni vagy csókolózni. :) A park után Humayun király sírja következett, aztán, mivel kezdtünk kifutni az időből, ezért az Akshardam Templom helyett az India Gate-et néztük meg, ez jobban útba esett, és kevesebb időt vett igénybe. Aztán vissza a hotelbe, kis pihi, majd vacsora az étteremben, fagyival megspékelve. Egyébként nem csak a Taj Mahalban kell a külföldieknek sokszoros árat fizetni a belépésért, hanem mindenhol, a ma látott helyeken - ahol kellett fizetni, ott - az én belépőm 250 rúpia volt, Shivé 20. Ja, és egy jótanács: nagyon kell figyelni, hogy adnak-e visszajárót, és hogy annyit adnak-e, amennyit kell. Az Agra Fortban Shivet lenyúlták 250 rúpiával, de szerencsére hamar észrevette, visszamentünk, és megkapta a pénzt. Én már nem voltam ennyire szemfüles, nekem 100-zal kevesebbet adtak vissza az egyik jegypénztárnál, de csak későn vettem észre, amikor már mindegy volt. És az utcai jégkrémárusnak is úgy kellett szólni, hogy azért a visszajárót jó lenne, ha odaadná. Szóval nagyon trükkösek, nem elég nekik, hogy a turistáktól mindig többszörös árat kérnek. Fárasztó nap volt, de holnapra több látnivaló van betervezve, szóval azt hiszem, mennem kéne aludni. Sajnálom, hogy nem tudok részletesen írni a látottakról, de mondom, igencsak hiányosak az ismereteink, Shiv is harmadszor van csak Delhiben, ebből az egyik az volt, amikor értem jött a reptérre. De ha nagyon akarjátok, utólagosan - ha lesz időm utánanézni a neten, vagy valami, - majd leírom, hogy pontosan mit kell tudni róluk... :)