Egészség-ügy

  A helyzet az, hogy volt "szerencsém" megtapasztalni, hogy hogyan működik Dél-Indiában az egészségügyi ellátás. Ugyanis még otthon összeszedtem egy jó kis hugyuti fertőzést. Először próbálkoztam az eddig jól bevált gyógyszerrel, aztán mikor nem használt, elmentem orvoshoz, hogy írjon fel valami mást. Az se használt. Közben pedig eljöttem Indiába, és mivel nagyon nem akartam itt orvoshoz menni, fájdalomcsillapítókon meg ajurvédikus csodabogyókon éltem, remélve, hogy ezek majd tünetmentesítenek, amíg haza nem megyek. De hát ezt ugye nem lehet két és fél hónapig húzni, úgyhogy mikor kifogytam a fájdalomcsillapítóból, elérkezettnek láttam az időt arra, hogy részévé váljak az itteni eügyi rendszernek, és elmenjek orvoshoz. Az egyik előnye annak, hogy T.Nagarban lakunk, hogy minden közel van, a házidokihoz például kb 3 és fél perc alatt lehet sétálva odaérni itthonról. Szóval meglátogattuk.
  Hát eléggé el van dugva a rendelő a járókelők szeme elől. Be kellett menni egy kapun, ami három emeletes tásasháznak a közös előudvarába vezetett. Ott jobbra elmenni a kis oltár mellett, és az udvar leghátsó sarkában van egy ajtó, az nyílik a váróba. Ez még egy egyszemélyes ágy méretét sem éri el, van benne két pad, meg három ventillátor a plafonon, és mezítláb kell bemenni. Innen lehet bejutni a vizsgálóba. A doki egy középkorú nő, nagyon kedves volt és úgy tűnt, érti a dolgát. Mikor elmondtuk, mi a probléma, és hogy már több gyógyszer is csődöt mondott, rögtön elküldött egy vizelet vizsgálatra a diagnosztikai centerbe. Két nap alatt azt is kiderült, hogy melyik antibiotikumokra érzékeny a baktérium és melyikkel szemben ellenálló. Ez alapján kaptam a gyógyszert, amit 10 napig kellett szedni, aztán visszamenni kontrollra. A tüneteim elmúltak, de a baktérium még mindig jelen volt, és most már ráadásul az összes tablettára ellenállóvá vált, csak az injekciós verziók maradtak, amik nagyon erősek. És mivel én nem vagyok indiai, a doki néni nem mert egyedül dönteni, elküldött egy közeli magánkórházba (ahol ő is dolgozik félállásban) egy vese specialistához másodvéleményért. Ez az orvos férfi volt, kicsit idősebb, és furán beszélt angolul, ráadásul össze-vissza magyarázta, hogy mikor mit csináljuk, hova menjünk, mit szedjek, Vijay háromszor is visszakérdezett mindenre, nehogy valami baj legyen.
  Szóval a dokibácsi felírt injekciós antibiotikumot, és elküldött a laborba pisi- és vérvizsgálatra. A vérvételt végző srác picit béna volt, sokáig vacakolt, én meg alapból sem bírom a tű közelségét, így kisebb pánikrohamot kaptam, aztán be is ájultam egy fél percre a széken ülve. Ezek után a doki úgy döntött, hogy nem tesz ki engem napi két szúrásnak, jobb, ha beraknak egy kanült a kézfejembe, az csak egyszer fáj. Aha. Egyszer fáj ugyan, de vagy 3 napig, ráadásul a bal kezemet így nem tudtam használni, mert féltem, hogy véletlen elmozdítom, kirántom, vagy bekerül valami a vérembe. Már csak az hiányzik, hogy még vérfertőzést is kapjak.

  A fürdésben és öltözésben Vijay segített, és persze ő hurcolt motoron mindenhova, anyuka fésülte a hajam, és napi kétszer kellett bemenni a kórházba, hogy megkapjam a dózist. A doki azt mondta, hogy ez az antibiotikum általában egy-két nap alatt kitisztítja a szervezetet, nekem a harmadik nap után végzett kontroll azt mutatta, hogy nincs változás, még mindig ott a baci. Ez alkalommal a vérvételt egy tapasztaltabb férfi végezte (bár nem értem, miért kellett azt is megismételni), 3 másodperc alatt végzett, meg se éreztem. Mivel az injekció nem hatott, a doki felírta a legerősebbet, ami 7 napos kezelést jelentett infúzió formában napi egyszer.

  A kanülömet átrakták a hüvelykujjamhoz, mert már majdnem egy hete bent volt, azt mondták, jobb kicserélni. A nővérke megkérdezte, hogy rakhatja-e a jobb kezembe, de mondtam, hogy eszébe ne jusson, mert amilyen jobbkezes vagyok, akkor már pisilni meg enni se tudnék egyedül. Így került a középső ujjamtól a hüvelyk és a mutató közé.

  Szóval még egy hét késő esti kórházlátogatás, ami egyébként annyira nem volt rossz, az úton se volt forgalom, meg a kórház is szinte üres volt, nyugodtan feküdhettem az ágyon 40 percig, amíg az infúzió ment. Múlthét vasárnap volt a hetedik nap, hétfőn kontrollvizsgálat, aztán vissza a dokihoz. A szervezetem kitisztult, de kaptam egy újabb antibiotikumot, amit egy hónapig kell szednem, hogy ne is térjen vissza a fertőzés. Persze Magyarországon ez a gyógyszer nem elérhető, az egész adagot itt kellett megvenni. Egyébként ezek már magasabb kategóriás gyógyszerek, ezért el is kérik az árát. A dokiknak hála a legtöbbet közvetlen a dílertől vettük, ezért a gyógyszertári haszon hiánya sok pénzt spórolt nekünk, de azért így is 25-27 000 rúpiába belekerült az egész hercehurca (4-gyel kell szorozni, számoljátok ki), ráadásul magánkórház lévén minden alkalommal nekünk kellett megvenni a gyógyszer mellett az injekcióhoz a fecskendőt, az infúzióhoz a csövet meg a deszt. vizet is. Bár szerintem ha összeadjuk a fizikai és pszichés terheket, amik vele jártak, akkor a pénz annyira nem is húzós.
  Egy óriási haszna azért mégis csak volt a dolognak, az, hogy összebarátkoztam az éjszakás nővérrel, ami azért is rendkívüli, mert ő nem igen beszél angolul, én meg nem beszélek tamilul, de ez meglepő módon senkit nem zavar... ;-D

Ez meg az

  Tudom, hogy rég írtam, de tényleg nem történik sok érdekes. Azért pár dolog mostanra összegyűlt.
  Először is a Mahabalipuramba tervezett kirándulás ugyan megvalósult, de végig esett az eső, nem igazán volt élvezhető. Előtte az új Dhanush film viszont szuper volt, imádok tamil moziba járni, az emberek egy plusz hatalmas löketet adnak a hangulatnak, amikor kurjongatnak, meg bekiabálnak, meg fennhangon tanácsokat osztogatnak a főhősnek, meg minden tánc- és bunyójelenetet hangosan ünnepelnek. Egyszer mindenkinek meg kéne tapasztalni, zseniális. :-D
  Szóval Mahabalipuram. Kocsival mentünk, Sríram vezetett és Vijay anyukája is jött velünk. Először megnéztük a Pancsa Ratha épületegyüttest. Ez lefordítva öt szekeret jelent, és az épületek valóban szekereket formáznak, nevüket a Mahábháratából ismert öt Pándava fiú és közös feleségük után kapták. Mindegyik egyetlen hatalmas kőtömbből lett kifaragva a 7. században.

  Ezután átmentünk a tengerpartra, ahol egy gyönyörűszép, szintén 7-8. századi templom van, ami a Bengáli öbölre néz.

  A vasárnapi látogatás Sríram családjához végül nem jött össze, sajnos azóta sem, de bepótoljuk.
  Vijay anyukájával egyre több dolgot csinálunk közösen, főleg a konyhában persze. :-) Mégegyszer készült lángos, amiben most már ő is aktívan részt vett,

és az én oldalamról még egyik este vacsira palacsinta, egy vasárnap pedig ebédre párolt-pirított csirkemell padlizsános lecsóval és krumplipürével. A krumplipürét anyuka azóta is emlegeti, imádta, másnap mindenkinek azt újságolta telefonon.
  Én is tanulok tőle természetesen, sokszor segítek neki a konyhában, általában olyan feladataim vannak, mint hagymapucolás és -aprítás, vagy kókusz reszelés, ami egyébként így fest:

  Azért megpróbáltam már dószát is csinálni, egészen jól sikerült. :-)

  És a próbálkozásról jut eszembe, hogy elkészítettem a teraszon életem első rangoliját és kolamját. A rangoli bármilyen minta lehet, fehér porral kontúroznak, színessel töltenek, általában fesztiválok alkalmával készítik Észak-Indiában. A kolam egy tamil tradíció, ehhez legtöbbször csak fehér port használnak, és a funkciója az istenség üdvözlése a házban, épp ezért minden nap kora reggel rajzolják a kapu vagy az ajtó elé. Úgy készül, hogy a porral pöttyöket raknak a földre, majd azokat vagy összekötik, vagy körülrajzolják, így mintát alkotva. A pöttyök száma és elhelyezése változik, de tartják a geometrikus formákat. Természetesen az én kolamom nem ezt a célt szolgálta, és bár próbáltam követni az eredeti stíust és technikát, hennás múltamnak köszönhetően bőven továbbgondoltam a kivitelezést. Anyuka teljesen odavolt, azt mondta, hogy látni rajta a tamil eredetet, de valahogy mégis teljesen más, egyedi és gyönyörű. :-)

  Mégegy érdekes témám van mára, nem tudom, hogy említettem-e már, de hétfőtől szombatig minden nap délután jön 8-10 gyerek ide tanulni. Vagy azért, mert segítségre van szükségük a tananyagban, vagy mert szimplán otthon nincs hely, ahova nyugodtan leülhetnek leckét írni suli után. Anyuka foglalkozik velük, segít nekik, tanítja őket, nem pénzért, hanem alkalmi szívességért a szüleiktől. Az egyik gyerek apukája pl autoriksa sofőr, ha kell, ingyen fuvarozza a családot. Nekem eddig nem sok kapcsolatom volt a gyerekekkel, de egyszer vihar miatt áramszünet volt. Ilyenkor ugye a ventillátor nem működik, úgyhogy általában kiülünk a teraszra, ahol hűvösebb van. A gyerekek is kijöttek, miután az egész ház sötétségbe borult, de a természetes fény se volt túl erős, és hamar be is sötétedett. Na ekkor jött el az én időm, fogtam magam, leültem közéjük, és a telefonomon lévő jó erős fényű lámpával világítottam nekik. Nagyon hálásak voltak. :-)

  A másik eset, hogy egyik nap anyukának el kellett menni valahova, ami nem akkora baj, mert a gyerekek általában tudják, hogy mit kell csinálniuk és rendesen csinálják is, ha pedig segítség kell, akkor Vijay ott van. Ezen a napon viszont Vijay kitalálta, hogy akkor ő most elmegy zuhanyozni, a kicsik úgyis leckét írnak, nem lesz gond. Aha. Csakhogy időközben befejezték a leckéjüket és elkezdtek kiabálni meg randalírozni a hátsó teraszon, muszáj volt odamennem rendet teremteni. A bökkenő csak az, hogy én nem értek tamilul, ők meg csak pár szót tudnak angolul, próbáltam visszazavarni őket a könyveikhez, de azt mondták, hogy végeztek a feladatokkal. Szuper, és akkor most? Mondtam nekik, hogy maradjanak nyugton, hozok nekik papírt meg színes ceruzát, és rajzoljanak nekem valami szépet, amíg anyuka megérkezik, vagy Vijay befejezi a fürdést. Én lepődtem meg a legjobban, amikor tényleg leültek, és csendben rajzoltak nekem, a végén még a nevüket is ráírták, hogy tudjam, melyiket kitől kaptam. :-) Ezen felbuzdulva kitaláltam, hogy ők is kapnak majd tőlem valamit, mielőtt elmegyek, nem akarom előre lelőni a poént. De addig a már Angliában jól bevált könyvjelzőt fogom bevetni, kis előajándék gyanánt, amin kiszínezhetik maguknak a kalocsai mintát, aztán laminálva megkapják. :-)
  Hát egyelőre ennyi, majd beszámolok a fejleményekről.
  Addig is további szép nyarat mindenkinek!
_/\_