Igen, tudom, hogy több, mint egy éve nem írtam már, de ha
elmondom, hogy miért, akkor meg fogjátok érteni.
Az van, hogy amikor tavaly szeptember elején eljöttem
Indiából, Vijay megkérte a kezem. Ezt követte idén április 3-án egy bazi nagy
indiai lagzi (3 nap, 5 szári, és több, mint 500 vendég), majd pedig szeptember
3-án a magyar verzió (itt azért kevesebben voltunk :-D ). És az i-re a pont,
hogy ráadásul nem maradtam Magyarországon, Indiába költöztem Vijay-jel. Ennyi
tervezés, szervezés, utazás, utaztatás, meg minden egyéb mellett remélem,
megértitek, hogy egy kicsit lemaradtam az írással.
Az esküvőkről itt nem fogok részletesen beszámolni, de azért néhány képet kaptok mindkettőről.
Az indiai élet eddigi megpróbáltatásairól azonban most mesélek.
Úgy kezdődött, hogy amikor megérkeztünk Delhibe, akkor még
nem volt állandó szállásunk, pár napig Ramádzsiék (az előző lektor) házában
dekkoltunk, Vijay onnan járt be dolgozni. Én kb egész nap ki se mozdultam a szobából,
hulla fáradt voltam az esküvők, a költözés miatt, és érzelmileg sem voltam
100%. 3 napba telt, mire találtunk állandó szállást még arra az 1-2 hónapra,
amíg Vijay kitölti a felmondási idejét Noidában. Ahol eddig laktunk, amikor itt
voltam, azok most irreálisan sok pénzt kértek a szobáért, és ugye nem egyszerű
még mindig egy fehér-indiai párnak bármit is találni, de végül abban a
hostelben, ahol Vijay lakott az utóbbi időben kaptunk szállást, viszonylag
olcsó volt, és még kaját is adtak. Ezzel csak az volt a gond, hogy a tulajok is
meg a szakácsok is dél-indiaiak voltak, ezáltal minden, amit főztek olyan
szinten csípős volt, hogy képtelen voltam megenni. A reggelit általában
kihagytam, ebédre Vijay hazajött, hozott kenyeret meg vajat és azt ettük, vacsira
meg nekem mindig rendeltünk valamit. Ez a rendszer azonban csak az utolsó 2
hétben állt fenn, előtte, amióta megérkeztünk, én folyamatosan beteg voltam,
így nem sokat ettem. Hányás-hasmenés egy kis húgyuti fertőzéssel megspékelve,
aztán a kapott antibiotikum összes mellékhatása a magas láztól kezdve az újbóli
hasmenésen keresztül a karokat és lábakat beborító fájdalmas bőrkiütésig.
Ráadásul a szobában egyáltalán nem járt a levegő, volt ugyan
egy ventillátor, de az nem sokat segített, meleg volt, párás, és dohos. Nem épp
ideális a gyógyuláshoz. És akkor az állatokról még nem beszéltem. Hüvelykujjnyi
csótányok járkáltak ki és be, a kisebbek konkrétan az ágyunkban laktak az
ágynemű tartóban, vagy a matrac alatt, és időről időre – vesztükre –
meglátogatták a párnáinkat, úgyhogy én az első héten felszerelkeztem bogárirtó
spray-vel, és bizony nem is kíméltem őket. Egyszer-kétszer a fürdőből kimászott
egy-egy gusztustalan, hosszú, túlsoklábú gilisztaszerűség, és egyik éjjel,
amikor pisilni mentem, a fürdőajtót kinyitva szembenézett velem egy kisebb
macskának is beillő méretű patkány. Na, azt nem próbáltam meg lefújni... :-D
Ezek után a néha felbukkanó és a hátizsákomat vécének használó egér - aki ugyan
betalált a szobába, de kifele már ki kellett neki nyitni az ajtót - meg a
szúnyogok már csak kedves ráadás.
Egyébként nem panaszkodom, borzasztóan örülök, hogy végre
együtt vagyunk és elkezdődhet a közös életünk, a végén minden problémára
találtunk megoldást Noidában, és még last minute vonatjegyet is tudtunk venni
Csennájba a tervezett utazás előtt egy nappal. Most épp a vonaton ülünk, már
túl vagyunk az éjszakán, 18 órája utazunk, még kb 10 óra van hátra és végre
Csennájban leszünk...
