Ma végre rávettem magam, hogy kimossam az eddig összegyűlt ruháimat..
Az a helyzet, hogy miután ideértünk, minden nap lelkesen öltöztem fel a különböző indiai ruháimba, de először a két napos hasmenés, utána pedig a 4 napos megfázás a légkonditól nem tette lehetővé, hogy kimozduljunk, ezért itthon ülve izzadtam őket tele napról napra, aminek, rájöttem, a világon semmi értelme. Ezért felhagytam az öltözködéssel, helyette kértem egy lungit Vijay apukájától, és azóta abban vagyok itthon, meg valami ujjatlanban. A lungi egyébként iszonyatosan kényelmes, kicsit olyan, mintha szoknya lenne rajtam, csak furábban néz ki, jól szellőzik, az pedig engem egy cseppet sem zavar, hogy férfiviselet, boldogan flangálok benne itthon.. :-D
Mindezzel addig nem is volt gond, amíg meg nem jelentek délután a kisgyerekek, akik Vijay anyukájához járnak korrepetálásra minden nap. Először még az indiai ruhás korszakomban találkoztam velük, már akkor sem tudtak a feladatra koncentrálni, ha én is a szobában voltam. Ezt pedig még csak fokozta, amikor megláttak lungiban, bevallom elég rosszul esett, mikor hangosan kiröhögtek, be is mentem utána a szobába, és ki se jöttem, amíg el nem mentek. Oké, elismerem, a fejtetőre kontyolt hajammal (ami nagyon praktikus, mert lehet tőle aludni is és nem kell folyton újracsinálni), ujjatlanban kb úgy nézhettem ki, mint egy fehér szikh srác, aki lungit visel. Vijay ilyenkor mindig Milkha Szinghnek hív. És, csak hogy az indiai kultúrában kevésbé jártas olvasóim is értsék, hogy mit beszélek:
Az első képen lungit viselő férfiak vannak (én a hosszúra hagyott stílusban viselem), remélem ez a kép megmagyarázza az előző bejegyzés "miniszoknya" kifejezését is; a második kép Milkha Szingh. :-)
Na szóval a lényeg, hogy ma kimostam a ruháimat... Vessetek rám követ, de akármennyire is imádom az indiai kultúrát, egyszerűen képtelen vagyok megbarátkozni a fürdő padlóján kuporgós, szappannal és műanyag kefével mosós módszerrel. Valahogy nem megy.
Nincs bajom a azzal, hogy papír helyett vizet kell használni vécézés után, hogy zuhany helyett vödörből, kiskancsóval öntöd magadra a vizet mosakodáskor, vagy hogy kézzel kell enni (akár rizst is), másfél hét alatt sikerült hozzászoknom a kb 200%-os páratartalomhoz is, már az se zavar, hogy ventillátor mellett is folyton izzadok, és emiatt kezdenek kiütéseim lenni, de ezzel a kézzel-mosással szerintem az életben nem fogok megbarátkozni. De legalább ennyire hagy maradjak 21.századi európai...
A hétköznapi napirendünk egyébként nagyjából úgy néz ki, hogy felkelünk olyan 10 körül, iszunk egy bögre kávét vagy teát (egyébként én vagyok a tea-felelős, mert olyan finomat csinálok :-) ), Vijay leül dolgozni, én meg általában elolvasok napi egy 20.századi indiai novellát a Modern Dekameron kötetből, aztán egy kis tamilozás, elkezdtem ugyanis tamilt tanulni, bár egyelőre még csak a betűk felismerésénél és leírásánál tartok.
Kb 1 órakor ebédelünk, aztán csendes pihenő. Délután Vijaynek már nincs olyan sok munkája, el tudunk menni a boltba, vagy filmet nézünk, ezen a héten pedig a wimbledoni tenisz torna megy a tévében, az a program. Este 9 körül van vacsi, 11-kor egy tál gyümölcs, általában mangó és alma, de volt, hogy narancsot, gránátalmát meg papayát is kaptunk. Aztán egy pohár meleg tej, és irány az ágy. :-)
Előző hétvégén lementünk a tengerpartra, aztán Vijay legjobb barátja, Sríram, aki az előző bejegyzés képén mögöttünk áll nálunk aludt, hajnali 3-ig kártyáztunk.
Most vasárnapra is az a terv, Vijay szülei elutaznak 2 napra egy esküvőre, miénk a ház... ;-D
Jah, egyébként amit terveztem csinálni a szülőknek ajándékba, az végül nem készült el, de kreatívan megoldottam az utolsó pillanatban, apuka és a nővér egy-egy bögrét kaptak, amire én rajzoltam mintát, anyuka pedig egy kötényt főzéshez, amit szintén én dekoráltam ki.
apuka ajándéka
nővér ajándéka
anyuka ajándéka
Az a helyzet, hogy miután ideértünk, minden nap lelkesen öltöztem fel a különböző indiai ruháimba, de először a két napos hasmenés, utána pedig a 4 napos megfázás a légkonditól nem tette lehetővé, hogy kimozduljunk, ezért itthon ülve izzadtam őket tele napról napra, aminek, rájöttem, a világon semmi értelme. Ezért felhagytam az öltözködéssel, helyette kértem egy lungit Vijay apukájától, és azóta abban vagyok itthon, meg valami ujjatlanban. A lungi egyébként iszonyatosan kényelmes, kicsit olyan, mintha szoknya lenne rajtam, csak furábban néz ki, jól szellőzik, az pedig engem egy cseppet sem zavar, hogy férfiviselet, boldogan flangálok benne itthon.. :-D
Mindezzel addig nem is volt gond, amíg meg nem jelentek délután a kisgyerekek, akik Vijay anyukájához járnak korrepetálásra minden nap. Először még az indiai ruhás korszakomban találkoztam velük, már akkor sem tudtak a feladatra koncentrálni, ha én is a szobában voltam. Ezt pedig még csak fokozta, amikor megláttak lungiban, bevallom elég rosszul esett, mikor hangosan kiröhögtek, be is mentem utána a szobába, és ki se jöttem, amíg el nem mentek. Oké, elismerem, a fejtetőre kontyolt hajammal (ami nagyon praktikus, mert lehet tőle aludni is és nem kell folyton újracsinálni), ujjatlanban kb úgy nézhettem ki, mint egy fehér szikh srác, aki lungit visel. Vijay ilyenkor mindig Milkha Szinghnek hív. És, csak hogy az indiai kultúrában kevésbé jártas olvasóim is értsék, hogy mit beszélek:
Az első képen lungit viselő férfiak vannak (én a hosszúra hagyott stílusban viselem), remélem ez a kép megmagyarázza az előző bejegyzés "miniszoknya" kifejezését is; a második kép Milkha Szingh. :-)
Na szóval a lényeg, hogy ma kimostam a ruháimat... Vessetek rám követ, de akármennyire is imádom az indiai kultúrát, egyszerűen képtelen vagyok megbarátkozni a fürdő padlóján kuporgós, szappannal és műanyag kefével mosós módszerrel. Valahogy nem megy.
Nincs bajom a azzal, hogy papír helyett vizet kell használni vécézés után, hogy zuhany helyett vödörből, kiskancsóval öntöd magadra a vizet mosakodáskor, vagy hogy kézzel kell enni (akár rizst is), másfél hét alatt sikerült hozzászoknom a kb 200%-os páratartalomhoz is, már az se zavar, hogy ventillátor mellett is folyton izzadok, és emiatt kezdenek kiütéseim lenni, de ezzel a kézzel-mosással szerintem az életben nem fogok megbarátkozni. De legalább ennyire hagy maradjak 21.századi európai...
A hétköznapi napirendünk egyébként nagyjából úgy néz ki, hogy felkelünk olyan 10 körül, iszunk egy bögre kávét vagy teát (egyébként én vagyok a tea-felelős, mert olyan finomat csinálok :-) ), Vijay leül dolgozni, én meg általában elolvasok napi egy 20.századi indiai novellát a Modern Dekameron kötetből, aztán egy kis tamilozás, elkezdtem ugyanis tamilt tanulni, bár egyelőre még csak a betűk felismerésénél és leírásánál tartok.
Kb 1 órakor ebédelünk, aztán csendes pihenő. Délután Vijaynek már nincs olyan sok munkája, el tudunk menni a boltba, vagy filmet nézünk, ezen a héten pedig a wimbledoni tenisz torna megy a tévében, az a program. Este 9 körül van vacsi, 11-kor egy tál gyümölcs, általában mangó és alma, de volt, hogy narancsot, gránátalmát meg papayát is kaptunk. Aztán egy pohár meleg tej, és irány az ágy. :-)
Előző hétvégén lementünk a tengerpartra, aztán Vijay legjobb barátja, Sríram, aki az előző bejegyzés képén mögöttünk áll nálunk aludt, hajnali 3-ig kártyáztunk.
Most vasárnapra is az a terv, Vijay szülei elutaznak 2 napra egy esküvőre, miénk a ház... ;-D
Jah, egyébként amit terveztem csinálni a szülőknek ajándékba, az végül nem készült el, de kreatívan megoldottam az utolsó pillanatban, apuka és a nővér egy-egy bögrét kaptak, amire én rajzoltam mintát, anyuka pedig egy kötényt főzéshez, amit szintén én dekoráltam ki.
apuka ajándéka
nővér ajándéka
anyuka ajándéka
Hát egyelőre ennyi, a speckó szuvenír-rendeléseket most adjátok le nálam, hogy úgy tudjunk tervezni.
További szép nyarat nektek! :-)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése