Ismét itt, Indiában.
Két év telt el az első utam óta, és azóta sok dolog történt, nehéz lenne most mindent elmondani, de megpróbálom gyorsan összefoglalni.
2 éve, miután hazatértem Indiából, elmentem 10 hónapra Angliába dolgozni, arról is írtam blogot, jobboldalt találjátok hozzá a linket. Tavaly szeptemberben elkezdtem az ELTE-n az Indológia szakot, amit imádok, rengeteg jó dolgot tanulunk Indiáról, de a legjobb a Hindi nyelv. :-)
Shivvel továbbra is jóban vagyunk, tartjuk a kapcsolatot, de tavaly szilveszterkor találkoztam Kiskunhalason egy fantasztikus sráccal, aki történetesen az egyetlen indiai barátnőmnek ( - aki mellesleg Magyarországon él - ) az öccse. :-) Az idei blogomnak ő lesz a másik főszereplője, a neve Vijay.
Ez az út eredetileg úgy indult, hogy önkéntes leszek Delhiben egy árvaházban egy hónapig, hétvégente pedig Vijay-jel töltöm az időm, felfedezzük többek között Jaipurt és Chennait. Már megvoltak a vonatjegyek és a szálloda Jaipurba és a repjegyek Chennaiba, amikor kiderült, hogy az önkéntes szervezet nem igazán rajong az ötletért, hogy én hétvégente elmászkáljak, mikor az ő felelősségük vagyok, menjek inkább velük kirándulni, amit viszont én nem akartam. Hosszas gondolkodás és eszmecsere után Vijay-jel egyetértettünk abban, hogy egyszerűbb, és kevesebb pénzveszteséggel jár lemondani az önkéntességet, mint törölni a vonatjegyeket, repjegyeket és a hotelfoglalást, főleg, hogy mind előre ki van fizetve. Szóval most itt vagyok Noidában, Delhi vonzáskörzetében egy helyes kis guesthouseban, csini rózsaszín szobában, 24 órás áramellátás (ami itt nagy szó), légkondi, ventillátor, konyha, nappali, tévé, internet, erkély, egészalakos tükör, és persze indiai stílusú fürdőszoba, értsd: pottyantós vécé csappal és kiskancsóval papír helyett, és egy nagy vödör kiskancsóval fürdéshez, de ilyenek már meg se kottyannak, edzett vagyok. :-D
Azért India mindig tud meglepetést okozni, de ez szerintem a jövőben sem lesz másképp.
Az utazás nem tartogatott sok izgalmat, de ez alkalommal a Turkish Airlines-al repültem, és szerintem, ennél maradok a következő utaimnál is, mert nagyon tetszett.
Szombat hajnalban érkeztem meg Delhibe, Vijay várt rám, és elhozott a szállásra. A szombatot pihenéssel töltöttem, fáradt voltam az út után. Vijay hozott ebédet meg vacsorát.
Vasárnap viszont irány Delhi, és vásárlás ezerrel. Ugyanis ruhát alig hoztam, mert úgy terveztem, hogy itt bevásárolok. :-) Szóval reggel fogtunk egy autót (ők így hívják a motoriksát), elmentünk vele a Noida városközpont metróállomásig, onnan pedig Delhibe a piacra. Nagyon tetszik egyébként a metró, tiszta, kényelmes, és a szerelvény első kocsijába mindig csak nők szállhatnak fel, úgyhogy a félősebbek is biztonságban érezhetik magukat. A jegyrendszer úgy működik, hogy veszel egy metrókártyát, ami leginkább egy bankkártyához hasonít, csak nincs rajta név, és feltöltöd valamennyi pénzzel. Mielőtt felszállsz a metróra, átmész egy kapun, beszkennelve a kártyád, és amikor leszállsz, szintén. Ekkor veszi le róla a rendszer a megtett útnak megfelelő pénzösszeget. A kártya bármikor újatölthető, ha elfogy róla a pénz, és ha bármikor úgy döntesz, hogy nem utazol többet metróval és visszaadod a kártyát a pénztárnál, akkor visszakapsz 50 rúpiát. Nekem nagyon tetszik ez a rendszer. Az állomás vécéjében viszont kaptam egy adag kultúrsokkot, amikor az előttem lévő idősebb, szárit viselő nő bement a vécébe, be se csukta az ajtót, csak behajtotta, és szó szerint 3 másodperc múlva fogta a kis zuhanyt a vécé mellett, és fellocsolta vele a padlót, majd kijött a fülkéből. Először nem értettem, mi történt, azt hittem, vécézni akart, aztán mikor olyan gyorsan kijött, arra gondoltam, biztos valami takarítóféle, aki csak azért jött, hogy fellocsolja a padlót. Csak akkor jöttem rá az igazságra, amikor bementem utána a vécébe, és masszív pisiszagot érezve lenéztem a földre... A vízzel keveredett pisijében álltam. Nem akartam elhinni. Bejött, nyilván nem viselt alsóneműt, mert minek; megállt, kieresztette, amit ki kellett; amit a szári alsószoknyája nem fogott fel, azt fellocsolta, majd dolgát végezve távozott... Nem tudom, kit hogyan érintene ez, de én elég zaklatott lettem, kellett vagy fél óra, mire lenyugodtam. Azt hiszem, vannak Indiának olyan dolgai, amiket soha nem fogok tudni megérteni.
A vásárlás alatt nem történt semmi említésre méltó, vettünk 3 szett ruhát, igazából churidar kameezt szerettem volna dupattával, de azt nem nagyon találtunk, viszont árultak sok szép kurtit, és lehetett hozzá színben passzoló leggingset választani, úgyhogy ennél a kombinációnál maradtam, pláne, hogy a churidar nadrágokat általában túl szűkre csinálják, a leggings viszont rugalmas és majdnem ugyanúgy néz ki. :-)
Hazafele vettünk mangót, amit már régóta szeretnék megkóstolni, de csak Indiában érdemes. És tényleg érdemes! Isteni! :-)
A hétköznapok mindig ugyanúgy telnek. Felkelek, csinálok chait vagy kakaót, kimosom a koszos ruhákat (kézzel, a fürdőszoba padlóján - nagy élmény :-D ), kiteregetek, aztán elfoglalom magam ebédig, majd utána vacsoráig, mint egy rendes indiai háziasszony. Általában filmet nézek Hindiül, ami nagyon hasznos, vagy olvasok, amire suli mellett nem nagyon volt időm, de most végre megtehetem, és kézimunkát is hoztam magammal. :-) Vijay napközben dolgozik, de mindig hoz ebédet meg vacsorát, és együtt eszünk, közel van ide a munkahelye.
Tegnap esett egy kicsit az eső, úgyhogy kiálltam az erkélyre és élveztem. :-) Aztán estefelé halottam egy tompa puffanást, és ahogy kinéztem az erkélyajtón, láttam, hogy valami elsétál az ajtó előtt. Először macskának hittem, mert négy lábon járt és hosszú farka volt, de gyanús volt, hogy egy macska hogy tudna felmászni a másodikon lévő erkélyre. Odamentem az ajtóhoz, és egy kis majmot láttam csücsülni az erkély másik végében, valamit rágcsált. :-) Gondoltam, odaadom neki a maradék kekszet, de előbb elmentem a telómért, hogy csináljak róla egy fotót. Sajnos mire visszaértem, eltűnt. Vijay később azt mondta, hogy az Hanumán isten volt, és ő küldte, hogy nézze meg, hogy minden rendben, jól vagyok-e. :-)
Egyelőre ennyi, nem tudom, mikor írok legközelebb. Hétvégén Jaipurba megyünk, arról majd mindenképp beszámolok.
Addig is puszilok mindenkit.
Namaszkár _/\_
Két év telt el az első utam óta, és azóta sok dolog történt, nehéz lenne most mindent elmondani, de megpróbálom gyorsan összefoglalni.
2 éve, miután hazatértem Indiából, elmentem 10 hónapra Angliába dolgozni, arról is írtam blogot, jobboldalt találjátok hozzá a linket. Tavaly szeptemberben elkezdtem az ELTE-n az Indológia szakot, amit imádok, rengeteg jó dolgot tanulunk Indiáról, de a legjobb a Hindi nyelv. :-)
Shivvel továbbra is jóban vagyunk, tartjuk a kapcsolatot, de tavaly szilveszterkor találkoztam Kiskunhalason egy fantasztikus sráccal, aki történetesen az egyetlen indiai barátnőmnek ( - aki mellesleg Magyarországon él - ) az öccse. :-) Az idei blogomnak ő lesz a másik főszereplője, a neve Vijay.
Ez az út eredetileg úgy indult, hogy önkéntes leszek Delhiben egy árvaházban egy hónapig, hétvégente pedig Vijay-jel töltöm az időm, felfedezzük többek között Jaipurt és Chennait. Már megvoltak a vonatjegyek és a szálloda Jaipurba és a repjegyek Chennaiba, amikor kiderült, hogy az önkéntes szervezet nem igazán rajong az ötletért, hogy én hétvégente elmászkáljak, mikor az ő felelősségük vagyok, menjek inkább velük kirándulni, amit viszont én nem akartam. Hosszas gondolkodás és eszmecsere után Vijay-jel egyetértettünk abban, hogy egyszerűbb, és kevesebb pénzveszteséggel jár lemondani az önkéntességet, mint törölni a vonatjegyeket, repjegyeket és a hotelfoglalást, főleg, hogy mind előre ki van fizetve. Szóval most itt vagyok Noidában, Delhi vonzáskörzetében egy helyes kis guesthouseban, csini rózsaszín szobában, 24 órás áramellátás (ami itt nagy szó), légkondi, ventillátor, konyha, nappali, tévé, internet, erkély, egészalakos tükör, és persze indiai stílusú fürdőszoba, értsd: pottyantós vécé csappal és kiskancsóval papír helyett, és egy nagy vödör kiskancsóval fürdéshez, de ilyenek már meg se kottyannak, edzett vagyok. :-D
Azért India mindig tud meglepetést okozni, de ez szerintem a jövőben sem lesz másképp.
Az utazás nem tartogatott sok izgalmat, de ez alkalommal a Turkish Airlines-al repültem, és szerintem, ennél maradok a következő utaimnál is, mert nagyon tetszett.
Szombat hajnalban érkeztem meg Delhibe, Vijay várt rám, és elhozott a szállásra. A szombatot pihenéssel töltöttem, fáradt voltam az út után. Vijay hozott ebédet meg vacsorát.
Vasárnap viszont irány Delhi, és vásárlás ezerrel. Ugyanis ruhát alig hoztam, mert úgy terveztem, hogy itt bevásárolok. :-) Szóval reggel fogtunk egy autót (ők így hívják a motoriksát), elmentünk vele a Noida városközpont metróállomásig, onnan pedig Delhibe a piacra. Nagyon tetszik egyébként a metró, tiszta, kényelmes, és a szerelvény első kocsijába mindig csak nők szállhatnak fel, úgyhogy a félősebbek is biztonságban érezhetik magukat. A jegyrendszer úgy működik, hogy veszel egy metrókártyát, ami leginkább egy bankkártyához hasonít, csak nincs rajta név, és feltöltöd valamennyi pénzzel. Mielőtt felszállsz a metróra, átmész egy kapun, beszkennelve a kártyád, és amikor leszállsz, szintén. Ekkor veszi le róla a rendszer a megtett útnak megfelelő pénzösszeget. A kártya bármikor újatölthető, ha elfogy róla a pénz, és ha bármikor úgy döntesz, hogy nem utazol többet metróval és visszaadod a kártyát a pénztárnál, akkor visszakapsz 50 rúpiát. Nekem nagyon tetszik ez a rendszer. Az állomás vécéjében viszont kaptam egy adag kultúrsokkot, amikor az előttem lévő idősebb, szárit viselő nő bement a vécébe, be se csukta az ajtót, csak behajtotta, és szó szerint 3 másodperc múlva fogta a kis zuhanyt a vécé mellett, és fellocsolta vele a padlót, majd kijött a fülkéből. Először nem értettem, mi történt, azt hittem, vécézni akart, aztán mikor olyan gyorsan kijött, arra gondoltam, biztos valami takarítóféle, aki csak azért jött, hogy fellocsolja a padlót. Csak akkor jöttem rá az igazságra, amikor bementem utána a vécébe, és masszív pisiszagot érezve lenéztem a földre... A vízzel keveredett pisijében álltam. Nem akartam elhinni. Bejött, nyilván nem viselt alsóneműt, mert minek; megállt, kieresztette, amit ki kellett; amit a szári alsószoknyája nem fogott fel, azt fellocsolta, majd dolgát végezve távozott... Nem tudom, kit hogyan érintene ez, de én elég zaklatott lettem, kellett vagy fél óra, mire lenyugodtam. Azt hiszem, vannak Indiának olyan dolgai, amiket soha nem fogok tudni megérteni.
A vásárlás alatt nem történt semmi említésre méltó, vettünk 3 szett ruhát, igazából churidar kameezt szerettem volna dupattával, de azt nem nagyon találtunk, viszont árultak sok szép kurtit, és lehetett hozzá színben passzoló leggingset választani, úgyhogy ennél a kombinációnál maradtam, pláne, hogy a churidar nadrágokat általában túl szűkre csinálják, a leggings viszont rugalmas és majdnem ugyanúgy néz ki. :-)
Hazafele vettünk mangót, amit már régóta szeretnék megkóstolni, de csak Indiában érdemes. És tényleg érdemes! Isteni! :-)
A hétköznapok mindig ugyanúgy telnek. Felkelek, csinálok chait vagy kakaót, kimosom a koszos ruhákat (kézzel, a fürdőszoba padlóján - nagy élmény :-D ), kiteregetek, aztán elfoglalom magam ebédig, majd utána vacsoráig, mint egy rendes indiai háziasszony. Általában filmet nézek Hindiül, ami nagyon hasznos, vagy olvasok, amire suli mellett nem nagyon volt időm, de most végre megtehetem, és kézimunkát is hoztam magammal. :-) Vijay napközben dolgozik, de mindig hoz ebédet meg vacsorát, és együtt eszünk, közel van ide a munkahelye.
Tegnap esett egy kicsit az eső, úgyhogy kiálltam az erkélyre és élveztem. :-) Aztán estefelé halottam egy tompa puffanást, és ahogy kinéztem az erkélyajtón, láttam, hogy valami elsétál az ajtó előtt. Először macskának hittem, mert négy lábon járt és hosszú farka volt, de gyanús volt, hogy egy macska hogy tudna felmászni a másodikon lévő erkélyre. Odamentem az ajtóhoz, és egy kis majmot láttam csücsülni az erkély másik végében, valamit rágcsált. :-) Gondoltam, odaadom neki a maradék kekszet, de előbb elmentem a telómért, hogy csináljak róla egy fotót. Sajnos mire visszaértem, eltűnt. Vijay később azt mondta, hogy az Hanumán isten volt, és ő küldte, hogy nézze meg, hogy minden rendben, jól vagyok-e. :-)
Egyelőre ennyi, nem tudom, mikor írok legközelebb. Hétvégén Jaipurba megyünk, arról majd mindenképp beszámolok.
Addig is puszilok mindenkit.
Namaszkár _/\_
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése