Búcsú és utazás

Vasárnap este, vacsora után elköszöntem Shivtől. Ugyanis, mint előző nap kiderült, megkapta az állást az interjúja alapján, de ez azt jelentette, hogy hétfőn jelenése volt Bhopalban, így a vasárnap esti vonattal el kellett mennie. Őszintén szólva be voltam szarva, hogy hogy fogok én nélküle menni a reptérre meg ott intézni a dolgokat, és persze azt sem szerettem, hogy így jelentősen lecsökkent a még együtt tölthető órák száma. :( De nem volt mit tenni, ha menni kell, menni kell. Már mikor a kijelentkezést intézte a szállodából, nagy erőfeszítésbe telt, hogy ne sírjak, a könnyek már ott voltak a szememben. Aztán leültünk még pár szóra, de akkor már nem bírtam... Szegény, nagyon nem akart engem így látni, azt mondta, akkor el se megy, de mondtam, hogy oké, megpróbálom abbahagyni, miattam ne passzolja el az állását. Búszúszavak, egy utolsó puszi, egy ölelés, egy utolsó mosoly csak neki, mert azt mondta, anélkül nem megy el, aztán végre rohanhatok fel a szobába sírni... :( Ekkor tudatosult bennem, hogy most megint egy évig nem fogom őt látni, és India is nagyon fog hiányozni, nagyon megszerettem az országot meg az embereket, mindenféle kellemetlenségek ellenére is. Csodálatos ország, ősi kultúrával, egyedi és izgalmas, sosem tudhatod, mi vár rád, és sosem ismerheted ki teljesen, megőrzi a titokzatosságát. Én azért meg fogom próbálni, már alig várom, hogy elkezdhessem az Indológia szakot az egyetemen. És abban is biztos vagyok, hogy nem ez volt az egyetlen utam Indiába. :)
Kb egy órát adtam magamnak kesergésre, aztán nekiálltam zuhanyozni, meg pakolni. Úgy terveztem, hogy aludni már nem fekszem le, mivel éjjel fél egyre jött értem a taxi, gondoltam, addig szép nyugodtan mindennel elkészülök, majd a repülőn alszok. Hát a pakolás nem volt egy egyszerű dolog... Mindent elrendezni úgy, hogy jó helyen legyen, ne sérüljön, elférjen. Úgy döntöttem, hogy a laptopomat most a bőröndbe rakom, a fényképezőgépre visszamásoltam az összes képet arra az esetre, ha a bőrönddel valami gond lenne, az a kézipoggyászba került, ahova most túlélőfelszerelést sem kellett pakolnom. A végén egészen jól sikerült bepakolnom, csak a piperecuccaim nagy részét kellett otthagynom, mert már nem volt több hely, de azok meg nem is voltak olyan fontosak. Felöltöztem, és vártam, hogy indulhassak. Illetve nem vártam, mert őszintén megvallva nem akartam hazamenni, remélem, ezzel nem sértek meg senkit.
Aztán egyszer csak elérkezett a fél egy, és lementem, hogy kijelentkezzek, a bőröndömet meg megkértem, hogy hozzák le. Már várt rám a taxi, amit előre kifizettem a szállodában. Elvitt a repülőtérre, kicsit féltem, mert tök egyedül voltam a sofőrrel, akárhova vihetett volna, de nem volt semmi gond, egy fiatal srác volt, a reptéren kivette a bőröndöm a csomagtartóból, aztán olyan szemekkel és arckifejezéssel nézett rám, mintha a világ legnagyobb megtiszteltetése lett volna, hogy engem kihozott a reptérre. :) Elköszöntem tőle, és elindultam befele. Az ajtón beérve rögtön megállítottak, poggyászellenőrzés. Semmi, gond, minden oké, mehet. A kivetítőn megnéztem, hogy hol kell becsekkolnom, kiderült, hogy már el is kezdték, még várnom se kell. Beálltam a sorba, és az előttem álló két indiai srác rögtön beszélgetést kezdeményezett velem, de nem bántam, addig se unatkoztam. Közben azért figyeltem az embereket magam körül, hátha látok magyarokat, de nem volt szerencsém, viszont feltűnt, hogy mindenkinek a kezében van egy kis zöld űrlap, csak az enyémben nem volt. Gondoltam, majd csak szólnak, ha valamit elfelejtettem. A becsekkolásnál a úriember nagyon aranyos volt, elmagyarázta, hogy az egyik beszállókártya a moszkvai gépre van, a másik pedig a budapestire, a csomagomat pedig nem kell kivennem Moszkvában, mert Budapest a célállomás rajta. Csak úgy, mint idefele. Innen mentem az útlevélellenőrzéshez, ahonnan visszaküldtek, mert nem töltöttem ki azt a zöld űrlapot, ami az országból való kilépéshez kell, és amit belépéskor is ki kellett töltenünk. Visszamentem a becsekkoláshoz, és az ott ácsorgó reptéri alkalmazottaktól kértem egy lapot. Kitöltöttem, és mentem vissza az útleveleshez. Most már nem volt gond, átengedtek, következett a kézipoggyász ellenőrzés és a detektoros kapu. Innen is elküldtek, mert nem volt rajta az övtáskámon meg a hátizsákon, hogy hova megyek és melyik járattal és mi a nevem. Kérnem kellett két kis kártyát, amik gumin lógtak, azokra ráírtam az adatokat, és ráakasztottam a tatyókra. Így már okés volt, átmentem a detektoros kapun, utána még egy elfüggönyözött fülkében egy nő manuálisan meg kézi fémdetektorral vagy mivel is átvizsgált, aztán lepecsételte a beszállókártyámat, hogy rendben vagyok. A táskákra rakott kártyákra is kaptam pecsétet, aztán mehettem. A terminálon vettem egy dobozos almalevet, mert nagyon szomjas voltam, aztán rejtvény fejtéssel ütöttem el az időt, miközben azon gondolkoztam, hogy lehet az, hogy reggel még három töltéscsík volt a telómon, most meg ki akar kapcsolni. Persze azt csak az utolsó pillanatban, a beszállás előtt vettem észre, hogy a reptéren vannak telótöltő állomások, mindenféle telefonhoz mindenféle végű dugóval, és simán feltölthettem volna, amíg vártam. Csak én lehetek ilyen béna... :D
A repülőútról nem tudok sokat mondani, az evést is félálomban csináltam végig, azon kívül pedig ki se nyitottam a szemem, de az azért feltűnt, hogy az idővel még mindig nem vagyok kibékülve. Vagy én vagyok a hülye, vagy nem tudom, mi történik, de Moszkváig az út elvileg hat és fél óra lett volna, amit a fedélzeti monitor szerint - ami azt mutatta, hogy a felszállás óta mennyi idő telt el, - mi öt és negyed óra alatt megtettünk, mégis vagy negyed órával a kiírt időpont után érkeztünk meg Moszkvába, pedig nem indultunk késve. Valaki, aki érti, magyarázza ezt el nekem.
A lényeg az, hogy késve érkeztünk Moszkvába, ezáltal éppen annyi időm volt, hogy átmenjek a transzferkapun, az útlevél ellenőrzésen, és már szállhattam is fel a budapesti gépre. Meg is fordult a fejemben, hogy a csomagokat vajon hogy tudják ilyen gyorsan átrakni egyik gépről a másikra, de aztán úgy döntöttem, emiatt aggódjanak ők, én fáradt vagyok. :)
Mint kiderült, nem tudták megoldani...
Megérkeztem Budapestre, és vártam a csomagomat, de az csak nem jött. Anyu, mintha megérezte volna, írt egy üzit, hogy ha gond van a csomaggal, akkor még mielőtt kimennék, intézzek valamit, mert kintről már nem lehet. Visszaírtam, hogy gond van, mert egyáltalán nincs csomagom. Az ügyintéző hölgy nagyon kedves volt, mondta, hogy ez átszállásnál előfordul, nem kell aggódni, a következő géppel utánam küldik Moszkvából, ami este fog csak jönni, és a légitársaság költségére házhoz is szállítják egy budapesti címre. Aláírtam a papírokat, azt mondták, hogy felhívnak, mielőtt kihozzák, hogy otthon legyek. Oké. Kimentem, ahol már vártak rám anyuék, és azon poénkodtak, hogy milyen laza vagyok, hogy csak egy hátizsák volt a poggyászom két hétre. :)
Én meg közben rájöttem, hogy a telefonom töltőjét a bőröndbe raktam, így nehezen fognak elérni, ha hozni akarják a csomagot, mert a telóm totál lemerült. Sebaj, otthon van még a régi mobilom, majd átrakom abba a kártyát. A reptérről rögtön a mamához mentünk, ahol már várt rám az előre megrendelt húsleves, rántott hús, petrezselymes krumpli és tejfölös ubisali, és még egy kis maradék mézes-krémes sütit is kaptam... :D
Ebéd közben és után élménybeszámoló és képnézegetés a tévére kötött fényképezőgépről. Sajnos az ajándékokat nem tudtam kiosztani, mivel minden a bőröndben volt, de majd pótolom. Utána társasjáték otthon, majd én ledőltem a kanapéra, és rögtön el is aludtam, de óránként felkeltem, hogy nem hívtak-e a csomaggal kapcsolatban. Este nyolckor már kezdtem aggódni, de anyu azt mondta, hogy ha hét után érkezett meg a gép, ahogy a hölgy mondta, akkor még biztos nincs meg a csomag. Aludtam még egy kicsit, és este 10-kor arra keltem, hogy még mindig semmi. Felhívtam őket, hogy mi van, azt mondta a hölgy, hogy megvan a csomag, nincs semmi gond, most adta oda a kézbesítőknek, de majd csak holnap kapom meg, mert ilyenkor este már csak hotelekbe szállítanak. Megnyugodtam, és végre normálisan is lefekhettem aludni a saját ágyamba. Ahogy belenéztem a már félig üres hátizsákomba, megtaláltam a telefonom töltőjét és kiröhögtem magam, hogy milyen hülye vagyok. :D Gyorsan visszaraktam a kártyát, bedugtam tölteni, és mentem aludni. Persze a reggeli sokáig alvás nem jött össze, hajnali negyed nyolckor hívtak, hogy nyolc óra után valamikor hoznák a bőröndömet, így föl kellett kelnem. Meg is érkezett a bőrönd, épségben, úgy, ahogy Delhiben bepakoltam.
Igazából azon tűnődtem, hogy miért pont az Indiai kalandjaim címet adtam a blogomnak. Így utólag nézve abszolút helytálló a kifejezés, de ezt előre nem tudtam, csak sejtettem, hogy nem lesz ez egy sima út, és ez már a megérkezéskor igazolódni látszott, amikor a rendőrök majdnem bevitték Shivet és Rohitot... :)
A lényeg, hogy tényleg óriási kaland volt, nagyon köszönöm azoknak, akik támogattak, és mellettem álltak, legnagyobb köszönet az anyukámnak, és hát még nincs vége a történetnek, hiszen jövő nyáron Shiv érkezik hozzánk egy hónapra, a részleteket majd itt olvashatjátok...  :)
És hogy addig se unatkozzatok, szeptember 10-től olvassátok az angliai blogomat, tíz hónapig leszek kint au-pair (gyerekfelvigyázó). ;-)
http://www.pallaviworksinengland.blogspot.hu/
Remélem, tetszettek a bejegyzések, bár tudom, némelyiken érződik, hogy siettem, vagy fáradt voltam, de ezt nézzétek el nekem, nem volt mindig egyszerű időt találni az írásra, vagy épp a körülmények szóltak közbe.
Talán Angliában könnyebb lesz... :)
De azért "Jai Hind!!!" <3 :)