Először is elnézést kérek, hogy csak most tudok írni, de
most jutottam internet kapcsolathoz. Cserébe viszont jó hosszú lesz ez a
bejegyzés. ;-)
Kezdem az elején.
Vasárnap reggel felkeltem, felöltöztem, befonattam a hajam
anyuval utazásállóra, összepakoltam, ami még kimaradt, elköszöntem tőletek,
feltöltöttem a képen Shivnek, hogy biztos megismerjen a reptéren, és még így is
fél órával hamarabb a tervezettnél már ott toporzékoltam a lakásban, hogy
menjünk már. Mikor mindenki kész volt, el is indultunk hárman a reptérre,
félútig kocsival, aztán bkv. Kb 30 perc volt még hátra a becsekkolásig, de ezt
nem tudtuk előre. Amíg vártunk, megpróbáltam pénzt váltani, de épp nem volt
rubelük (orosz), ezért nem jött össze a dolog, maradt hát a pénztárcámban az
euró meg a forint.
A becsekkolásnál már kiszúrtam egy magyar srácot, aki a
kinézete alapján szintén indiába készült, és elterveztem, hogy ha „véletlen”
találkoznánk bent a terminálon, akkor összeismerkedem vele, hogy ne kelljen
egyedül végigcsinálnom ezt az utazást. Mert hát azért valljuk be, kicsit be
voltam parázva, egyedül még sose utaztam repülővel, főleg nem ilyen messzire,
átszállással. Az ellenőrző kapunál elég rendesen átvizsgáltak, le kellett venni
az övet, de valakivel még a cipőt is leszedették, zsebből mindent ki, a
laptopot ki kellett venni a hátizsákból, ami azért tetszett különösen, mert
olyan prímán bepakoltam a kézipoggyászba, hogy abba már betenni se lehetett
volna még egy gyufaszálat se, nemhogy kivenni egy laptopot... De hát ha muszáj,
muszáj. Győzhettem utána visszatömködni. :)
A terminálon úgy hozta a sors – bár asszem egy kicsit én is besegítettem neki -
, hogy találkoztam a sráccal, és rögtön meg is beszéltük, hogy igen, ugyanoda
megyünk, és természetesen maradhatunk együtt. Egyébként Máténak hívják, és egy
jógaguru ashramjában él Indiában. Szóval együtt mentünk át az útlevél
ellenőrzésen, és együtt vártuk a beszállást, bár én ettől az együttléttől kicsit
talán többet vártam, ugyanis Máté egész végig telefonon sustorgott valakivel.
De hát ez van. Moszkváig nem történt semmi érdekes, felszálltunk, elrepültünk
Madárdomb felett (17.ker.), kaptunk kaját, aztán nem sokkal később le is
szálltunk. Az átszállás se volt gázos, rögtön megtaláltam a kaput, amin az
átszállóknak kellett átmenniük, nagyon okosan ki van alakítva a reptér. Mátéval
találtunk egy csendes, nyugodt kis várótermet, ahol már jópáran üldögéltek, mi
is letelepedtünk. Máté persze rögtön elővette a laptopját, ami, az enyémmel
ellentétben, konnektor nélkül is működik, és végig levelezett, vagy hindi
filmet nézett, vagy rituális zenéket hallgatott. Ennyit a társaságról...
Egyébként kicsit tartottam a moszkvai repülőtértől, meg a 3 és fél órás
várakozástól, ugyanis a családom csak „Semerre retyó” reptérnek becézi
Sheremetyevot, és én köztudottan sose bírtam túl sokáig pisilés nélkül. Bár egy
szavam se lehet, mert az indulás óta néha én is meglepődöm magamon, hogy meddig
kibírom, de ezt most nem részletezném. Amúgy a reptér beceneve abból a
szempontból csak félig állja meg a helyét, hogy van wc, de kb 2 férfi után
találsz csak egy nőit. :) De ezzel se volt gond. Viszont ott már kezdtem nagyon izgatott lenni, ugyanis
nagyon sok indiait láttam, akik szintén a csatlakozásra vártak, és velünk
együtt jöttek Delhibe.
Nagyon nagy gépre szálltunk fel, két folyosója volt,
középen négy, oldalt pedig két-két üléssel. Én ablaknál ültem, és egy idős
indiai nő ült mellettem. Segítettem neki kibontani a kóláját, meg az ennivalóját,
aztán időnként pár mondatot váltottunk is angolul. Nagyon hosszú volt az út, és
én nagyon fáradt voltam, de nem tudtam kényelmesen elhelyezkedni alváshoz,
pedig minden testhelyzetet kipróbáltam. Ezért egy idő után csak bámultam kifele
az ablakon, ami nem volt rossz, mert ahogy besötétedett, feljöttek a csillagok
meg a hold sarlója, és a felhőtakaró fölött utazva gyönyörűszép volt a látvány,
teljesen a hatása alá vont, nem is néztem onnantól kezdve másfele. Az már csak
hab volt a tortán, hogy, augusztus lévén, hullócsillag-zápor volt, fél óra
alatt vagy tízet láttam, de annyi kívánság nem jutott az eszembe. :) Nagyon jól
észrevehetőek voltak, hosszan és nagyon fényesen világítottak, úgy éreztem
magam, mintha valami mesebeli, varázslatos világba csöppentem volna. Na a
kijutás a delhi repülőtérről viszont nem volt ilyen csodás. Először ki kellett
tölteni egy űrlapot, természetesen meg kellett adni egy indiai tartózkodási
címet is, amit az előkészületek és a becsekkolás során addig még csak 3-szor
kérdeztek, aztán ha az ellenőr kérdezett valamit az űrlapon szereplő dolgokkal
kapcsolatban, akkor válaszolni kellett. Mikor átmentél az ellenőrzésen, akkor
jött a poggyász-vadászat, ez meglepő módon gond nélkül lezajlott, de azért
nagyon megkönnyebbültem, mikor megláttam, hogy velem együtt a csomagom is
sértetlenül megérkezett Indiába. Ezután már mehettünk ki, de, mint kiderült, a
fogadóbizottság nem jöhet be az épületbe egyáltalán, a rengeteg indiai ott
nyomorgott egy korlát mögött, az ajtón kívül. Máté rendes volt, mert azt
mondta, hogy velem marad, amíg nem találkozom Shivvel, de rögtön megtaláltuk
egymást, az unokatesójával, Rohittal jött. Máté váltott velük pár szót hindiül,
majd a gondjaikra bízott engem, de azért megadta a telefonszámát, hogy ha bármi
lenne, nyugodtam hívjam.
Ezután már csak az volt hátra, hogy elinduljunk az
állomásra a bhopali vonathoz. Igen ám, de a fiúk elkezdtek azon tanakodni, hogy
mi legyen, mert hogy a vonat csak 2 és fél óra múlva indult, mit csináljunk
addig, én meg türelmesen vártam, hogy dűlőre jussanak. A reptéri rendőrök
viszont nem voltak ilyen megértőek, egy fiatal rendőrtiszt odajött hozzánk és
elkezdte faggatni a fiúkat, hogy mit akarnak tőlem, mióta ismernek és honnan,
mindezt persze hindiül, úgyhogy egy szót sem értettem. Elkérte a személyi
igazolványukat, és nem hagyta őket elmenni, vitte a főnökhöz mind a kettőt. Én
kicsit távolabbról figyeltem az eseményeket, és nem értettem, mi történik, de
aztán engem is odahívtak, igazoltattak, és kikérdeztek, hogy honnan ismerem őket,
mit akarnak a fiúk tőlem, és miért jöttem Indiába. Válaszoltam a kérdéseikre,
aztán a fiatal rendőr félrehívott és még vagy ötször megkérdezte, hogy biztosan
nem lesz-e semmi baj, mert ők akkor már nem tudnak segíteni, és hogy vigyázzak
magamra, mert egy ilyen csinos, fiatal külföldi lány, aki egyedül van, könnyen
bajba kerülhet. Volt egy sanda gyanúm, hogy szívesen vigyázott volna rám ő
személyesen, de meggyőztem róla, hogy nem lesz semmi baj, ismerem a fiúkat,
miattuk jöttem egyáltalán ide. Akkor megnyugodott, és visszamentünk a
többiekhez, a rendőrök még mindig a fiúkat faggatták. A főnök még nekem is
feltett pár kérdést, de aztán elengedett minket. Meggyőző lehettem, mert halál
nyugodt voltam a kimerültségtől, és ezt magabiztosságnak vélhették. Egyébként
meg idegeskedjen az, aki hazudik, én csak az igazat mondtam.
Ezek után végre
elindulhattunk a vonathoz taxival. A lehúzott ablaknál ülve rájöttem, hogy
milyen fülledt az idő, hogy az egész testemen nedves a bőr, kipróbálhattam a
híres indiai közlekedést, ami hajnali 4 lévén nem is volt vészes, bár azért
néha behúztam a fejem az ablakból, és beleszagolhattam Indiába. Szó szerint.
Sok elrettentő sztorit hallottam már Delhi, meg egész India bűzéről, de
szerintem nagyon eltúlozzák. Tény, hogy van egy egyedi szaga az egész országnak
– mindenhol egyforma, ahol eddig voltam -, de abszolút kibírható és
megszokható, nem is olyan kellemetlen. A vasútállomás viszont sötétben
félelmetes. Mindenhol sötétbőrű indiaiak, a legtöbbjük a földön ül, vagy
alszik, a fele társaság csövesnek néz ki, a többieken meg azért döbbentem meg,
mert ők nem néznek ki annak, mégis mindenhol keresztbefekve a földön, a
padokon, vagy pokrócokon alszanak, vagy csak fekszenek, nyilván vonatra várva.
Aki pedig ébren volt, az mind engem bámult, ahogy elmentünk mellettük, mintha
még nem láttak volna fehér embert, bár attól tartok, az ő esetükben, ez tényleg
így van. Meg is kértem Shivet, hogy fél méternél ne menjen távolabb tőlem egy
pillanatra se. Rohit elment, hogy ülőhelyet keressen nekünk valahol, valamelyik
peronon. Talált, úgyhogy onnantól kezdve egymás mellet ültünk másfél órán
keresztül, de legalább nem bámultak annyian. A vonat érkezése előtt vettünk
vizet meg ennivalót az útra.
Szerencsére hamar megtaláltuk a helyünket a
hálókocsiban. Ez első látásra úgy néz ki, mint egy normális kocsi, 3-3
férőhelyes ülések egymással szemben, az egymásnak háttal lévők fallal
elválasztva, de a tető alatt fel van függesztve egy-egy priccs mindkét oldalon,
az ülés támlája pedig felhajtható és felfüggeszthető, így lehet a három
ülőhelyből három egymás fölötti alvóhelyet csinálni, és minden kabin lakóit
függöny takarja a folyosón mászkálók elől. Én azonnal le is feküdtem, és
majdnem az egész utat végigaludtam, nem sokat láttam a tájból. Viszont a
vonaton a wc egész normális. Csak egy luk, mint nálunk, vécécsésze helyett
pottyantós lábtámasz határolja, viszont nincs büdös.
Délután 5 óra körül értünk
Bhopalba, de én elvesztettem az időérzékemet, nem tudom pontosan. Motoriksán
mentünk a szállodába. Itt volt szerencsém először úgy igazán részese lenni az
indiai közlekedésnek. A srác úgy vezetett, mintha az élete függne attól, hogy
egy perccel előbb vagy később érünk oda. Lámpák nincsenek, sávok nincsenek,
szabályok nincsenek, egy őrülten rohanó káosz az egész úttest, néha még a járda
is, ha egyáltalán van, és mindenki dudál, mintha kötelező lenne, ha van rá oka,
ha nincs. Iszonyatos a hangzavar. Mindezek ellenére nekem nem volt
halálfélelmem a riksa hátsó ülésén a fiúk mellett, sokkal inkább féltettem a
bringásokat, motorosokat és gyalogosokat, akiket csak centikkel kerültünk el.
Úgy 30-40 perc alatt odaértünk a szállodához, a fiúk segítettek a
bejelentkezésnél, meg a kipakolásnál is, nagyon figyelmesek, és tényleg
gondoskodnak rólam.
A kipakolás után Rohit elment, mi pedig Shivvel átmentünk a
nem messze lévő plázába kajálni... Igen, jól olvastátok, pláza! :D Mint
otthon... Csak ez a KFC, meki, Playersroom és egyéb otthon is megtalálható
üzletek mellett bővelkedik a különböző indiai árukat kínáló boltokkal is. Lehet
itt kapni mindent, ami kicsit is minőségibb a piaci árunál. A bejáratnál
detektorkapu, mint a reptereken, a fiúkat meg is motozzák, némelyik lánynak
elkérik a táskáját ellenőrzésre. Miután bejutottunk, végigsétáltunk az egész
plázán, és végül egy görög étteremben vacsoráztunk. Jót tett egy kis lágy
háromsajtos tészta pirítóssal a vonaton elfogyasztott nagyon csípős samosák
után. Ezután Shiv visszakísért a szállodába, és elment haza, megbeszéltük, hogy
másnap reggel 9-re értem jön.
Az első éjszakám elég húzós volt. A szobámban
jópár bogár mászkált, én meg amennyire irtózom tőlük, megölni nem mertem őket,
de a közelükbe se mentem. Ennek az lett az eredménye, hogy a fürdőbe be se
léptem jópár órán keresztül (ilyenkor derül ki, hogy kényszerhelyzetben meddig
bírja az ember pisilés nélkül...), és miután a közvetlen az ágyam mellett lévő
éjjeliszekrényen is megláttam egyet, lefeküdni se mertem, csak a szoba közepén
toporogtam, csodára várva. A recepcióra nem mertem lemenni, nehogy szánalmasnak
nézzenek és kiröhögjenek, rovarirtóm nem volt, írtam Shivnek egy sms-t, hogy mi
a helyzet, és csináljon valamit. Végső kétségbeesésemben fogtam a szúnyog- és
kullancsriasztómat és azt fújtam rájuk, reménykedve, hogy megdöglenek, majd
tovább toporogtam a szoba közepén. Shiv felhívott, hogy nem tud mit csinálni,
de ha nagyon gáz, akkor nyugodtan menjek le a recepcióra, segíteni fognak. De
én nem mertem. Végül, miután már kb egy órája nem láttam semerre semmilyen
mozgást, úgy gondoltam, hogy biztos megdöglöttek a szúnyogriasztótól, ezért
lefeküdtem aludni, de elég nyugtalan voltam egész éjjel.
Kedd reggel felkeltem fél nyolckor, hogy megfürödjek. Persze
a csapot nem tudtam átállítani úgy, hogy a zuhanyból jöjjön a víz, így
kénytelen voltam az indiai módszert alkalmazni, amihez nagyon speckó
felszerelések is a rendelkezésemre álltak, nevezetesen egy hatalmas műanyag
vödör meg egy kis kancsó. Az indiai zuhanykabin gyakorlatilag egy üveggel
leválasztott rész a fürdőben, a tisztálkodás pedig úgy zajlik, hogy megtöltöd a
vödröt meleg vízzel, majd a kis kancsóba merítesz belőle, és magadra öntöd. Nem
olyan vészes, csak kicsit fárasztó folyton vízért hajolgatni, ráadásul a kancsó
elég kicsi, gondolom spórolás végett. Van egy kis sámli is a zuhanyzóban,
gondolom ők azon ülve csinálják. Hát én úgy nem próbáltam. :) Bár a mosakodás
résszel nincs gond, azt nem tudom, hogy hajat mosni hogyan fogok zuhany nélkül,
azt nem vállalom be, hogy hanyatt fekszek a padlón, hogy a csapból a fejemre
folyjon a víz, öntözgetni pedig nem fogok, mert akkor ott kéne töltenem kb az
egész napot. Majd ha túl vagyok rajta, elmondom, hogy csináltam. :)
Délelőtt az első dolgunk egy templomlátogatás volt.
Motoriksával mentünk - hárman ültünk a hátsó ülésen, - amit én, mint rájöttem,
kifejezetten élvezek, bár a keddi sofőr idősebb is volt, és kicsit lassabban is
vezetett, mint a hétfői srác, de azért izgalomban így sem volt hiány. A templom
előtt vettünk áldozó csomagokat, ezek kis nejlon zacsik, mindegyikben van egy
kókuszdió, egy csomag füstölő (4 db), egy marék ciklámen virágszirom, egy marék
narancssárga virág, meg egy kis zacsiban fehér puffasztott cukorgolyók (nem
tudom jobban leírni őket :)). Ezekkel a csomagokkal léptünk be a templom kapuján. A kertbe vezető lépcső
előtt le kellett venni a cipőt, szandált, mert az istenek elé csak „ tisztán”,
mezítláb mehet az ember. Először a templomkertben lévő Síva oltárhoz mentünk,
ami tele volt méhekkel, mert Sívának a virágokat áldozzák, és azt a méhek is
szeretik, bár Shiv szerint a méhek is csak Síva miatt vannak ott, nem a virágok
miatt. :D Szóval virágot áldoztunk és imádkoztunk. Ezután a szemben lévő
Hanuman oltárhoz mentünk át, ő a majomfejű isten. Meggyújtottuk a füstölőket,
körbejártuk vele az oltárt, majd leraktuk az oltár mellett lévő tálkába. Ezután
a szintén az oltár mellett lévő betonkúton feltörtük a kókuszt, a tejet
kifolyattuk belőle, a héját is a kútba dobtuk, majd a beléből egy darabot
Hanumannak áldoztunk a cukorgolyókkal együtt. Imádság, majd irány a templom
belseje. Itt egy Krishna oltár volt, ahol a paptól szentelt vizet kaptunk a
kezünkbe, aminek a felét meg kellett inni, a másik felét a fejünkre csorgatni,
majd puffasztottrizs-szerű édességeket kaptunk a kezünkbe, amit megettünk.
Templom után elmentünk a piacra, mert Shiv megígérte, hogy
megcsinálja az átalakítómat, ugyanis kiderült, hogy amit kaptam, az angol, nem
indiai. A különbség mindössze annyi, hogy a kis pöcök az angolon téglalap
alakú, az indiain hengeres, de ez elég nagy különbség ahhoz, hogy ne tudjam
bedugni a konnektorba. :) Részben ezért sem tudtam írni eddig, mert be se tudtam kapcsolni a laptomomat,
a másik pedig, hogy, mint kiderült a wifi csak a legfelső emleten működik, és
ott sem 100%. Na mindegy.
Szóval a piac. 80%-a a boltoknak zárva volt, mert
esett az eső, szóval nem találtunk megoldást a problémámra, de beültünk egy kis
bódéba frissen préselt gyümölcslevet inni. Sose szerettem az ananásznak a
levét, mindig csak a gyümölcsöt ettem, de ez olyan isteni finom volt, hogy
lehet, mostantól nem utasítom vissza. Utána narancslevet kaptam, úgyhogy fel
lettem tankolva. :) A
piacról tömegközlekedéssel mentünk vissza a szállodába... Az indiai buszokon az
első két ajtó között csak nők ülhetnek, de ha ott nincs hely, akkor leülhetnek
hátrébb is, valamint van fenntartott hely az öregeknek is, de ők is bárhova
ülhetnek. A férfiak pedig szerencsések, ha találnak helyet, de itt ők a
legutolsók a sorban. Őszintén szólva, nem rossz rendszer... :) A jegy árát a buszon
kell fizetni, attól függően, hogy hány megállót mész. Kb félúton nekem is lett
helyem, így nyugodtan tudtam nézelődni, és legalább nem láttam, hogy az egész
busz – az összes férfi legalábbis – engem bámul. Egyébként meglehetősen
szemtelen módon megbámulnak, akármerre megyek. :D Néha élvezem, de néha nagyon
zavaró, bár már kezdek hozzászokni. Szóval visszaértünk a szállodába, és Shiv
elintézte nekem, hogy átköltözhessek egy másik szobába, ami remélhetőleg nincs
tele bogarakkal. Azonnal megoldották, nem volt belőle gond, segítettek is
átcuccolni.
Kitaláltuk, hogy átmegyünk a plázába, megnézünk egy filmet a moziban.
Indiai mozi... már írtam róla, de azokat csak hallomásból tudtam, most viszont
ki is próbálhattam. A bejáratnál megint ellenőrzés, most elkérték az övtáskámat
is, de ehhez be kellett mennem egy függönnyel határolt kis fülkébe, ahol egy nő
ellenőrizte a tatyóm, a férfiak természetesen nem nyúltak semmimhez. :) Beültünk a terembe, és
ahogy, szokásomhoz híven, előrébb akartam csúsztatni a popsim, hogy
kényelmesebben hátradőljek, a széknek az ülése is megmozdult alattam, miközben
a támlája hátrébb dőlt, az ülés előrébb csúszott. Zseniális, iszonyat
kényelmes!!! :) A
film kezdése után 10-15 perccel jött a pincér, és felvette a rendelést, majd
pár perc múlva már hozta is a kólát. :) A film közepén a vetítés leállt, és tényleg volt egy 5 perces pisiszünet. Csak
ajánlani tudom az indiai mozit mindenkinek! :) Mozi után sétáltunk egyet a környéken, hátha találunk egy elektronikai bódét és
meg tudjuk oldani a konnektor problémát. Találtunk is, vettünk egy angolról
indiaira átalakító izét, amit be tudok dugni a konnektorba, abba bedugom az
angolomat, aminek van három magyar kimenetele, szóval a küldetés teljesítve.
Ezután még mászkáltunk egy kicsit, mert Rohit valami speckó cipőt keresett
magának, de nem talált. Aztán tőle el is köszöntünk, mert ment haza Singrauliba,
hogy idekísérje Shiv anyukáját Bhopalba. :) Shiv meg én visszamentünk a szállodába és leültünk a társalgóban képeket
nézegetni a laptopon. A barátai felhívták őt, hogy szeretnének találkozni
velem, megbeszéltük, hogy jöjjenek a szállodához, és akkor átmegyünk a plázába,
de Shiv kérte, hogy csak 2-3 ember jöjjön egyszerre, mert nem akar tömeget
körülöttem, és így szép lassan találkozhatok az összes barátjával, akik látni
akarnak. :D Meg is jöttek, be lettem mutatva Tarunnak, Satishnak és Navinnak.
Nagyon jófejek, beszélnek angolul, jól éreztük magunkat. Átmentünk a plázába és
beültünk a Pizza Hutba kajálni, csak hogy stílusosak legyünk. :D Utána vanília
fagyi sütivel, aztán irány vissza a szállodába, az új szobámba. Nagyon jó este
volt, Shiv is sokkal felszabadultabb volt a barátai társaságában, és én is
elememben éreztem magam a srácok között. :) Az éjszakám is sokkal jobb volt, azonnal elaludtam, és nem voltak bogarak
sem... :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése